Ünnepi bor

Évek óta van egy olyan fixa dilemmám, hogy mi van, ha nincs legjobb bor, sőt, még jobb bor sem, legfeljebb alkalomhoz illő bor van. Éppen annyira nincs legjobb bor, mint amennyire nincs legjobb szerszám, csak az adott feladathoz megfelelő vagy éppen alkalmatlan. A pillanatnak megfelelő bort kiválasztani a borértés fontos gyakorlati ága – mint egy DJ leveszed a közönség profilját, olvasod a hangulatát és mindig a megfelelő palackot húzod elő (könnyű ráismerni, hogy ennek a foglalkozásnak neve is van: sommelier).

Peter Pharos, akit már többször szemléztem, most egy olyan írással jelentkezett, ami alkalmat adott arra, hogy újra gondoljam ezt a ködös és kiforratlan koncepciót.

Pharos az általa egyébként nem sokra tartott Sideways egyik mondatát alaposan megjegyezte magának: „A különleges alkalom az, amikor felbontod a nagy bort”. Más szavakkal: a nagy bor felbontásához nem kell különleges alkalomra várni, a nagy bor önmagában képes ünnepnappá varázsolni a hétköznapot. Ezt azonban hiába tette mottójává, hajtogatta fűnek-fának, a gyakorlatban hosszú ideig nem tette próbára: nem bontott Château Palmert szerdán, és egyetlen szombatot sem próbált bearanyozni azzal, hogy kinyitja a féltve őrzött Rinaldiját. Aztán eljött a pillanat, amikor a prédikáció és a gyakorlat közötti feszültség elviselhetetlenné vált és felbontott egy nagy bort, csak úgy, egy szürke hétköznap. De elmaradt a tűzijáték. A péntek megmaradt pénteknek. Szép volt a bor, szép lett a péntek, de nem lényegült át ünnepnappá.

A Sideways bölcsesség ezzel elvesztette érvényét és varázsát Pharos szemében, egyidejűleg felértékelődött a hagyományos hozzáállás: ünnepre ünnepi bort. Márpedig boros körökben ez nem éppen népszerű tétel, sokan vélik úgy, hogy hiba a legjobb borokat az ünnepek alatt felbontani. Nagyjából azért, amiért hülyeség lenne a legféltettebb palackunkat egy házibuliban felbontani, vagy grand cru burgundival beállítani a szülői értekezletre, vagy champagne-t bontani a pizzafutárnak.

A dolog lényege, mondja Pharos, hogy komoly bort nem szabad olyan emberekkel inni, akik nem veszik komolyan a bort. A közönségnek a nagy bort főszereplőként kell kezelnie, nem pedig statisztaként. Természetesen léteznek olyan összejövetelek, ahol a bornak megadják a kellő tiszteletet, ahol a palackok állnak a szertartás középpontjában. Csakhogy az ilyen alkalmak egészen másféle bort kívánnak: meglepőt, szokatlant, újat. Egy ilyen szeánszra nagy bort vinni ugyanolyan gáz volna, mint, amilyen szánalmas, amikor újgazdagok versengenek azon, hogy ki tud drágább bort villantani. Vagyis ezek sem a megfelelő alkalmak a nagy borok felbontásához. Legalábbis Pharos így látja.

A konklúziót inkább már a maga teljes költőiségében idézem:

„Én amondó vagyok, hogy nyisd ki azt a nagyszerű palackot azoknak, akiket szeretsz most, az ünnepek alatt. Igen, untass mindenkit egy kicsit azzal, hogy honnan származik, mikor vetted, hogyan őrizgetted. Örülj neki, hogy elkényeztetnek azzal, hogy meghallgatnak, és úgy tesznek, mintha érdekelné őket. Számukra ez is része a szórakozásnak, amit ez a nap nyújthat, mint ahogyan neked is az, amikor a bátyád elmagyarázza, hol rontotta el Gareth Southgate, vagy a nagynénéd elmeséli, mivel foglalkozik most a szomszédja, akivel 20 évvel ezelőtt találkoztál először és utoljára. És igen, a legkevésbé se foglalkozz azzal, hogy ők annyira értékelik-e vagy „értik” a bort, mint te, hiszen neked sem jelent semmit, hogy milyen díszekkel készültek az ünnepi összejövetelre, és te sem méltányolod, hogy az anyukádon az a blúz van, amit tavalyelőtt vettél neki. Az ünnepek szelleme az, hogy mindannyian azt adjuk hozzá, amit a legjobbnak gondolunk, anélkül, hogy elvárnánk valamit, azon túl, hogy élvezzük egymás társaságát. Külön-külön mindenkit elégedettséggel tölthet el, hogy a maga részét pont jól csinálta.

És ha még mindig kevés volt meggyőzni, akkor gondolj arra a titkos gyönyörre, amit neked szerez az az értően kóstolt korty a különleges borból, amikor az idő egy pillanatra megáll, és zavartalanul boldog vagy, ez a te pillanatod az ünnepi káoszban. Ezt a pillanatot nem élheted át, ha ugyanazt a bort egy februári kedden nyitod ki. Mert, hát, ebben is tévedett a Sideways. Egy palack bor önmagában is lehet finom, érdekes, intellektuális, sőt gyönyörteli. De különlegessé csak akkor válik, ha különleges alkalomból bontjuk ki.”

El kell ismernem, hogy ez retorikailag oda van téve. Tartalmilag, gyakorlatilag viszont óva intenék mindenkit attól, hogy bedőljön neki. Amit te nagy bornak gondolsz, és féltve őrzöd, hogy a megfelelő pillanatban bontsad fel, törékeny jószág. Lehet, hogy csak neked nagy. A te történetedben van kitüntetett helye. Lehet, hogy neked egy egész regény, másoknak legfeljebb egy vicc vagy szellemes anekdota. Ahogy egy buliban hiba volna a vidámságra vagy féktelen mulatságra vágyó barátaidnak komparatív Bruckner 9. szimfónia előadást tartanod vagy elvárni tőlük, hogy fészkelődés és sikamlós poénok nélkül végig nézzék veled Peter Greenaway Prosperóját. A karácsonyi vacsora nem a borról szól. Éppen olyan hiba lenne életed nagy borát felszolgálni, mintha felolvasást tartanál abból a könyvből, amit ajándékba vettél, mintha vacsora közben teljes hangerővel akarnád lejátszani a koncert lemezt, amit ajándékoztál. Ha annyira elszánt vagy, ha annyira nagy benned a szeretet, akkor adjad ajándékba azt a különleges palackot. Mert akkor és ott megosztva és kóstolva könnyen úgy járhatsz, mint aki fekete-fehér fotókkal akarja szemléltetni a paradicsommadarak szépségét.

De szó nincs arról, hogy minden veszve lenne, elég csak a DJ-énünket elővenni és a kecske és a káposzta is jól lakhat. Vannak borok, amik elég jók, elég hangosak, elég színesek ahhoz, hogy nagyobb közegellenálláson is át tudjanak hatolni. És nem annyira ritkák, nem annyira személyesek és nem annyira drágák, hogy tragédiaként éljed meg, ha a kísérlet mégis kudarcba fullad.

(PS: Az ünnepek nálunk elég sok napra estek és elég sokszor kellett dugóhúzóért nyúlnom. Egy rövid lista azokról a borokról, amelyek mindenkinek tetszettek, nem pótolhatatlan kincsek és bankot sem kell értük robbantani: Collemattoni Brunello di Montalcino 2010, Alvaro Palacios Camins 2020, Clos du Caillou Bouquet des Garrigues 2019, Clos du Caillou Reserve Blanc 2021, Piper-Heidsieck Brut magnum.)