A berúgásiparnak bealkonyult

Minden napra jut egy gyászjelentés, esik a borfogyasztás, esik, de nem kel, padlózott, rászámoltak, KO. Futószalagon gyártják a bűnbakot, önjelölt próféták ötletelnek hetet-havat. Én nem látok abban semmi rosszat, ha a bor a tartósan fogyasztott fogyasztási cikkből visszalép az alkalmiba, a köznapiból az ünnepibe, a berúgásipar agarai hátrébb szorulnak, a szódával-elmegynek meszelnek. A borkultúrát én is féltem, az alkoholizmust utálom.

A válsághíradó legújabb adásában arról számoltak be, hogy 2023-ban 2,3 százalékkal csökkent az alkoholfogyasztás az Egyesült Államokban, ezen belül a borfogyasztás esett a legnagyobbat, 4 százalékot. A Wine & Spirits Wholesalers of America adatai alapján növekedést mindössze két alkategóriában mértek: a prosecco eladások 2 százalékkal, az 50 dollárnál drágább boroké pedig 1 százalékkal nőtt.

Az adatokat ismertető és kommentáló Samantha Cole-Johnson szerint el kell fogadnunk, hogy a Z-generáció és a millenálisok kevesebbet isznak, vagyis a borágazatnak tartósan csökkenő keresletre kell berendezkednie. Cole-Johnson azonban bíztató jeleket is lát: a WSET-tanfolyamokra 15 százalékkal többen jelentkeztek, mint az előző évben, és a beiratkozottak fele lelkes laikus, akiket nem az álláskeresés vagy megtartás, hanem pusztán a bor iránti rajongás és tudásszomj hajt. A Grandview Research pedig arról számolt be, hogy 2030-ig a nemzetközi borturizmus várhatóan 13,3 százalékkal fog nőni.

Én ebből azt olvasom ki, hogy összességében talán kevesebbet iszunk, de a berúgáson túl – vagy lehetőleg innen – is élményt adó borokra, a jófej és/vagy tudós borászokra, a látványos pincékre és a látványos dűlőkre, a borral olajozott vacsorákra, a fogalmak és címkék között otthonosan mozgó kis és közepes véleményvezérekre továbbra is lesz kereslet.

A Meininger’s által ismertetett State of the International Wine Markets in 2023 tanulmányból engem három dolog fogott meg. A ProWein Business Survey keretében borászokat és kereskedőket kérdeztek arról, hogy szerintük mely kategóriákban várható növekedés. Az élen a fehérborok és a pezsgők végeztek 63, ill. 62 százalékkal, harmadik a rozé (53%). A sort a vörösborok (28%), a narancs- és natúrborok (20%) és a bortartalmú italok/koktélok (15%) zárják. A fehér-vörös eltolódás már nem lep meg, a pezsgők előretörése sem tegnap kezdődött, de a narancs- és natúrboroknak a hájp alapján szebb jövőt jósoltam volna. A magyar szempontból oly fontos édesbor fel sem került a vizsgált kategóriák közé (pusztán e felmérés alapján Tokaj száraz fordulata húsz éve és pezsgő félfordulata tíz éve látnoki bölcsességről árulkodik).

A harmadik figyelemreméltó tény a kínai piac beomlása, ami önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy egy ágazatot dekonjunktúrába taszítson: Kína 2017-ben 2,5 milliárd euró értékben importált bort, 2023-ra ez 1,4 milliárdra esett vissza (inflációval igazítva a helyzet még drámaibb lenne).

Tim Atkin oldalán Andy Neather írt egy viszonylag szellemes nem-eszik-olyan-forrón-a-kását típusú cikket a válságról és ebben emlékeztet arra, hogy a divathullámokkal nem lehet vitatkozni és idéz egy olyan példát, amiből kiderül, hogy nem Tokaj az egyetlen borvidék, ahol kétségbeesetten próbálják a vitorlákat szélirányba állítani.

“A legtöbb borkritikusnak nehezére esik elismerni, de valamennyire az alkoholfogyasztási szokásokat is a divat mozgatja. A múlt hónapban Anjou-ban jártam, és Christophe Daviau (Domaine de Bablut) mesélte nekem, hogy a hetvenes években kivágták a chenin blanc-t, hogy az akkor divatosabb vörösboros fajtákra álljanak át, aztán a nyolcvanas és a kilencvenes években jött az édes chenin és a foie gras hullám. Aztán “2005 táján az édesbor kiment a divatból”: a coteaux de l’aubance borok egy részét le kellett venni a kínálatból és átállt a pezsgőkészítésre. […] Változnak az idők, változnak a dolgok, minden különösebb ok nélkül ráununk valamire, hogy aztán felkapjunk valami mást.”

[A kép forrása: https://www.jancisrobinson.com/articles/diary-willamette-cellar-rat-part-7]