Talán eltünök hirtelen, mint dodónyom a fövenyen. Soha nem is volt rám szükség. De a borbolygón különleges törvények uralkodnak. Megveszed a palackos kiszerelésű zsákbamacskát, és csak napokkal, hetekkel a pénztártól való távozás után derül ki, hogy mire verted el a pénzedet. Mintha úgy kellene autót vásárolnod, hogy elötte nem ülhetsz bele, próbavezetésről szó sem lehet, csak a kirakatüvegen keresztül bámulhatod. Vagy mint egy könyvesbolt, ahol nincs tapizás, belelapozás, mert minden kötet be van fóliázva. Élelmiszerek esetében persze nem szokatlan, hogy a zsugorfólián keresztül kell eldöntened, megveszed-e, de ritka az az élelmiszer, aminek kilójáért 5-10 ezer forintot kérnek (vagy 50-100-at).
Valamikor régen felmerült bennem, hogy mekkora hiánypótlás és win-win lenne, ha a borászatok kóstolószettet árulnának a kínálatukból két decis üvegekben. A fogyasztó egyrészt megismerhetné a pince stílusát, másrészt el tudná dönteni, hogy az Áldáshoz képest megéri-e a tízszeres felárat az Agapé.
Robert Joseph, az ördög ügyvédje írt egy röpdolgozatot arról, hogy a boripar tanulhatna a parfümipartól. A parfümgyártók nem várják el a vásárlóktól, hogy pusztán a címke és az ár alapján döntsenek: világszerte most is milliók szagolgatnak parfümöket az áruházak parfümosztályán és az illatszerüzletekben. Ezzel szemben a szupermarketek borrészlegén vagy a borkereskedésekben nem lehet megkóstolni a borokat vásárlás előtt, pedig lenne rá kereslet és a technológiai háttér is adott. Joseph pozitív példaként hozza fel a németországi Jacques Wein-Depot, ahol a hálózat 340 üzletének bármelyikében több mint 200 bort kóstolhatnak ingyen a tisztelt fogyasztók. A Coravinnek és a Cruvinet/WineKeepernek köszönhetően akár a legdrágább borokat is nyugodtan fel lehet bontani és x ideig tárolni, legtöbbünknek pedig egy korty is elég eldönteni, hogy a valóság találkozik-e a vágyainkkal. A futótűzként terjedő forradalomnak egyetlen komoly gyakorlati akadálya van: rá kellene venni coravinéket és cruvinetéket, hogy futtassák fel a szériát és csökkentsék az árakat, így örökre búcsút inthetnénk a címkealapú vásárlásnak és ünnepnapokon a matcha tea helyett Sassicaiával öblögethetnénk kedvenc specialty kávézónkban.
Ha a kiszemelt borokat megkóstolhatnám vásárlás előtt, én is kevésbé hallgatnék a kritikusokra és ritkábban olvasnék borsajtót. De azért hátat nem fordítanék. Mint minden hobbi a bor is közösséget épít, beszélünk róla, vitatkozunk róla, olvasunk róla, és olykor egyik-másik annyira kivívja csodálatunkat, hogy a helyszínre utazunk, felkeressük a borászatot és boldogok vagyunk, ha kezet rázhatunk a borásszal. Mi ez, ha nem kultúra? Ez teszi a bort rendkívülivé, ezért több, mint élelmiszer. Nem véletlen, hogy Alkonyi László annak idején nem a Parizerbarát magazint alapította meg és kolbászakadémikusról sem hallottunk még.
A cím állításával ellentétben a coravin-forradalom nem tőrt szúrna a kritikus szívébe, hanem csökkentené a gyakran csalódó, ezért az alsó polcnál feljebb soha nem merészkedő alkalmi fogyasztók számát és növelné az elégedett és bátrabban kalandozó borrajongókét, akik örülnek minden bennfentes tippnek és felcsipegetnek minden információmorzsát.
