Talán eltünök hirtelen, mint dodónyom a fövenyen. Soha nem is volt rám szükség. De a borbolygón különleges törvények uralkodnak. Megveszed a palackos kiszerelésű zsákbamacskát, és csak napokkal, hetekkel a pénztártól való távozás után derül ki, hogy mire verted el a pénzedet. Mintha úgy kellene autót vásárolnod, hogy elötte nem ülhetsz bele, próbavezetésről szó sem lehet, csak a kirakatüvegen keresztül bámulhatod. Vagy mint egy könyvesbolt, ahol nincs tapizás, belelapozás, mert minden kötet be van fóliázva. Élelmiszerek esetében persze nem szokatlan, hogy a zsugorfólián keresztül kell eldöntened, megveszed-e, de ritka az az élelmiszer, aminek kilójáért 5-10 ezer forintot kérnek (vagy 50-100-at).
Valamikor régen felmerült bennem, hogy mekkora hiánypótlás és win-win lenne, ha a borászatok kóstolószettet árulnának a kínálatukból két decis üvegekben. A fogyasztó egyrészt megismerhetné a pince stílusát, másrészt el tudná dönteni, hogy az Áldáshoz képest megéri-e a tízszeres felárat az Agapé.
Robert Joseph, az ördög ügyvédje írt egy röpdolgozatot arról, hogy a boripar tanulhatna a parfümipartól. A parfümgyártók nem várják el a vásárlóktól, hogy pusztán a címke és az ár alapján döntsenek: világszerte most is milliók szagolgatnak parfümöket az áruházak parfümosztályán és az illatszerüzletekben. Ezzel szemben a szupermarketek borrészlegén vagy a borkereskedésekben nem lehet megkóstolni a borokat vásárlás előtt, pedig lenne rá kereslet és a technológiai háttér is adott. Joseph pozitív példaként hozza fel a németországi Jacques Wein-Depot, ahol a hálózat 340 üzletének bármelyikében több mint 200 bort kóstolhatnak ingyen a tisztelt fogyasztók. A Coravinnek és a Cruvinet/WineKeepernek köszönhetően akár a legdrágább borokat is nyugodtan fel lehet bontani és x ideig tárolni, legtöbbünknek pedig egy korty is elég eldönteni, hogy a valóság találkozik-e a vágyainkkal. A futótűzként terjedő forradalomnak egyetlen komoly gyakorlati akadálya van: rá kellene venni coravinéket és cruvinetéket, hogy futtassák fel a szériát és csökkentsék az árakat, így örökre búcsút inthetnénk a címkealapú vásárlásnak és ünnepnapokon a matcha tea helyett Sassicaiával öblögethetnénk kedvenc specialty kávézónkban.
Ha a kiszemelt borokat megkóstolhatnám vásárlás előtt, én is kevésbé hallgatnék a kritikusokra és ritkábban olvasnék borsajtót. De azért hátat nem fordítanék. Mint minden hobbi a bor is közösséget épít, beszélünk róla, vitatkozunk róla, olvasunk róla, és olykor egyik-másik annyira kivívja csodálatunkat, hogy a helyszínre utazunk, felkeressük a borászatot és boldogok vagyunk, ha kezet rázhatunk a borásszal. Mi ez, ha nem kultúra? Ez teszi a bort rendkívülivé, ezért több, mint élelmiszer. Nem véletlen, hogy Alkonyi László annak idején nem a Parizerbarát magazint alapította meg és kolbászakadémikusról sem hallottunk még.
A cím állításával ellentétben a coravin-forradalom nem tőrt szúrna a kritikus szívébe, hanem csökkentené a gyakran csalódó, ezért az alsó polcnál feljebb soha nem merészkedő alkalmi fogyasztók számát és növelné az elégedett és bátrabban kalandozó borrajongókét, akik örülnek minden bennfentes tippnek és felcsipegetnek minden információmorzsát.
Válasz