Szentesi József régi magyar fajtás borait kóstolva többször támadt már olyan érzésem, mintha napperzselte olasz vagy spanyol tájak termése lenne a poharamban. A 2017-es tarcali kéket vakon kapva Olaszországra tippeltem, mint származás, bár az erőteljesen bőrös-animális illat akár bandolinak is beillene. Kissé vad és spontános karakterű, de a villanásnyi illóval együtt is tetszetős; a szerkezet megint csak olaszos, a jó közepes testet érett, kellemesen rágós tannin teszi feszessé. Igazán karakteres és jól fogyasztható, 6-6,5 pont.
A horvát borokat csak az utóbbi néhány évben kezdtem el felfedezni, és a plavac malinál – ami azonnal kedvenccé vált – távolabbra csak most jutottam el. Nem segíti az ismerkedést, hogy az árak a nemzetközi (el)ismertség előtt járnak, pedig az étvágyam már megjött, főleg most, hogy az első babicomat megkóstoltam. Izgalomban nebbiolo-szint, karcosságban két lépcsőfokkal lentebb. A Zlatan Otok Babic 2018 színe világos, az illata megkapóan szép, mediterrán érettséget áraszt, de a piros spektrumban mozog (főtt eperrel az élen, ami határozott dél-rhone-i grenache áthallás, engem már ezzel megnyert magának). Finoman bőrös, gyógynövényes felhangok. Érezni az abszolvált napfényt, ezek után meglepő, hogy nem alkoholos (13,5%), alig közepes a test és sava is van, meg persze kellemesen szárító, vonzóan markáns tannin (a plavac mali csersavasságának azért közelében sem járunk). Nem igazán komplex, viszont ízléses, vonzó, felfedezésre érdemes. 6,5 pont. 15 euróért vettem, ami nem kevés érte, viszont helyben olcsóbb lehet, ebben a zágrábi shopban például csak 11, és szállítanak egész Európába.
Válasz