Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A harmadik kör – a furmint és környéke területi selejtező – csonka lett volna, egyrészt, a 2024-es Gizella nem érkezett meg időben, másrészt, a Barta KVG-ről logisztikai és anyagi nehézségek miatt lemondtam (#amatőrizmus, inkompetencia, blognyomor). Ezért bevártam a felmentő sereget és a badacsonyi és somlói szabadcsapatok csatlakozásával ígéretes mezőny alakult ki. Más kérdés, hogy nem mindenki hozta a kötelezőt. Continue reading “Magyar fehér válogatott – zárókör”
Nem én voltam az ötletgazda, de ha már beleestem a wachaui krédóba, gondoltam ráérősen szétnézek; régen jártam feléjük, ki tudja mikor fogok legközelebb. Annak, hogy kerüljük egymást merőben prózai oka van: kiárazódtam a piacról. Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy kicsengetek 30-40 eurót egy palack borért, de nem egy zöldvelteliniért vagy egy osztrák rieslingért.
Most azt képzelem, hogy két nagy fehér fajtánk van, a kéknyelű és a juhfark. Amíg le nem bukunk, ebben a hitben élek. Egyelőre nincs okom az aggodalomra, jól vettük az akadályt az új évjárattal. A 2020-as kéknyelűek is szépek, már amennyire ebből a félősen konzervatív merítésből következtetni lehet. A bátorság határát a beszerzés mindenkori logisztikai és financiális korlátai jelölik ki, esetemben ez három palacknál, két forrásnál és 11 ezer forintnál állt meg. Continue reading “Hálás egynemű – Kéknyelű 2020”
Ha dolgozatot kellene írnom róla, akkor ezzel a puskával indulnék csatába: rokontalan, nőivarú, késői érésű, alacsonytermésű, „úri szőlő”, semleges aromatika, jó terroirközvetítő, hosszan érlelhető, magas sav, magas extrakt, Badacsony 1ha → 46ha. Ennyit sikerült a minimális online jelenlétből leszűrnöm. Nem vagyok rendszeres fogyasztója, soha nem vettem részt kéknyelű teszten, nemhogy szemináriumon, a fentiekhez, tapasztalatból, semmit nem tudnék hozzátenni. A próbafúrás ötlete sem tőlem származott, szögedi ivókörünk egyik tagja vetette föl. Continue reading “Tényleg ennyire jó a kéknyelű?”
Szászi Endre régi motoros az olaszrizling szakágban. A Kabócás mára ugyan kikopott a városi folklórból, de érdemes felidézni, hogy egykoron kategóriák között szökellő legenda volt. Szászi Endre elkötelezett biogazdálkodó, spontán erjesztő borász, az általa követett szőlészeti, borászati gyakorlatról itt olvashat az, akinek nem száll inába a bátorság, ha szóba kerül a csapok száma vagy a Gruber kultivátor hatékonysága. Continue reading “A kis bice-bóca – Szászi Badacsonyi Olaszrizling 2018”
You must be logged in to post a comment.