Sziegl olaszrizling páros

2017-ben hatalmasat lépett előre a Sziegl Pince minőségben, az összes boruk bátran ajánlható, a kínálatból szinte biztos, hogy mindenki talál kedvére valót. Egy felettébb jól sikerült birtokolasz mellett két dűlős is készült az évben, mindkettő egyedi karakterrel bír, és még engem is meggyőzött, pedig nem lelkesedek különösebben a fajtáért.

Sziegl Pince Herreberg Olaszrizling 2017

Egy negyven éves ültetvény melyet hat külön klónnal oltottak át, A talaj felső rétege magas kvarcit tarttalmú, mészgöbecsekkel tarkított lepelhomok, alatta mésziszap és lösz. Két lépcsős szüret,  az első teljes érésben (80%) és egy második október végén, mely már botritiszes szemeket is tartalmazott. Mindössze egy 500 literes hordónyi mennyiség, négy hónap finomseprőn, rendszeres felkeverés mellett. A birtokolaszhoz képest, mélyebb, teltebb illat, kis vanília, vajkrém, citrusok, érett barack és méz. Nagyjából a moseli rajnaik arányait követi, (kb. egyel kevesebb cukor mint sav), a késői szüret adta telt gazdagsággal, krémességgel, de a korai szüret adta kellő lendülettel. Rajnai rajongoknak kötelező tananyag, meg úgy nagyjából mindenki másnak, hogy mit lehet kihozni egy olaszrizlingből. 7- pont (4500 Ft)

Sziegl Pince Hársfás út Olaszrizling 2017

Masszív kötött löszös agyagtalaj, szeptember 20.-ai szüret, 24 órás áztatást követően szintén egy 500-as, de ötödik töltésű hordóba került, ahol négy hónapot töltött finomseprőn rendszeres felkeverés mellett. Illatban visszafogottabb, klasszikusabb olabb, mely sokkal szárazabbnak hat, mandulavirág, barack, citrusok és szalma. Koncentrált és feszes, de úgy, hogy egy pillanatra sem jut eszembe, hogy ez a repítő sav éretlen lenne, remekül kerekíti le az éleket az a kis maradékcukor, mely így tökéletesen észrevétlen marad, elveszik benne. Tiszta, friss barackos ízvilág, sziporkázó mesés kis bor. 7 pont (4500 Ft)

Ha valaki egymás mellett kóstolja a két bort, ajánlott a Hársfás úttal kezdeni, a Herreberg minimálisan édesebb érzetű, de hedonisztikusabb.