Meggyőzésen innen – kadarka vakteszt

Én már nem merek elvárásokkal nekivágni kadarkák kóstolásának. A kíváncsiság azonban még hajt, kapva kaptam az alkalmon, mikor éttermes barátom a kínálat szondázására invitált. Nem lettem optimistább az est végére – az erőfeszítés itt-ott (például a Heimann Stílusgyakorlat esetében) lassan már gyümölcsöket is hoz, de tartok tőle, hogy a kadarka továbbra sem kecsegtet a nagy hungarikum fajta ígéretével, amiből borászaink magabiztosan és évről-évre hozzák majd a minőséget.

Felvillanyozó tételbe azért sikerült belefutnunk: a Tüske Harmados – ugyan Alföldi Merlot-éknál halványan szerepelt ősszel – baráti áron teljesíti az elvárásokat. Jellemzőbb azonban, hogy akár 4-5000 forintot kell kiadnunk egy palackért, ami meglehetősen borsos ár efféle nem túl összetett és aligha érlelhető borokért, még ha rendben is vannak.

[envira-gallery id=”1161″]

Bott Frigyes Pinot Noir 2017, Muzsla

Erősre sikerült belövés. Nem áll még készen, de már élményt nyújt. Ígéretes. Koviubi képében egy kis zöldesség befigyel – én speciel sem zavarónak, sem idegennek nem találom, palackéréssel fűszerességgé nemesülhet, úgy vélem -, és a nyers tölgyes aromák is némileg külön életet élnek, de ezzel együtt is igen jó bor ez. Kárpótol a beltartalom, az izgalom, el lehet merülni benne. Nem vérszegény, mint sok magyar pinot és nem is nehéz. A tannin inkább szelíd, de nem hiányos. Kár, hogy már most elfogyott, még piacra sem kellett volna kerülnie. 6 pont (87/100), cca. 5000 lehetett polcon, a kóstolás után én bizony vennék belőle, ha lenne.

Grál Pince Kadarka 2016, Tolna

Tankönyvi kadarka. Ribizli, hecsedli és fűszerek, karcsú test. Kissé talán túlzottan is egyszerűnek és rövidnek hat, visszafogottsága sem válik előnyére. Ellenben ügyesen egyensúlyoz, lendületes, anélkül, hogy savanyú lenne. Kellemes, noha leginkább ivóbor, annak viszont kissé drága. 4/5 pont (83/100), cca. 4800 Ft, kifutott.

Tüske Harmados Kadarka 2017, Szekszárd

Annyira gyümölcsös, friss és élő, hogy nem is kadarkának tűnik. Hecsedli helyett fekete ribizli – ebben a kontextusban kikönnyített syrah-nak tűnik. A pehelysúly stimmel, légies, mérsékelten tanninos a bor, viszont a vibrálás, a tisztaság szembeötlő és szokatlan. Élvezetes, jó arányú. Könnyen a mezőny fölé nő. 5/6 pont (86/100). Árértékben is példát mutat, egyenesen best buy (2250 Ft, Bortársaság).

Heimann Kadarka Stílusgyakorlat 2017, Szekszárd

Sok ez a hordó (kókusz & tsai), de mentegetném, mert szimpatikus. Egyrészt hozza a klasszikus, piros gyümölcsös, karcsú fazonú kadarkás tipicitást, másrészt meg jó, mint bor. Alighanem a tölgynek köszönheti a kortyot kerekítő krémességet, kellemet. Nincsenek élei, mégsem erőtlen vagy gyenge tartású. Van zamata, hossza is, túlmutat az ivóboron. 5 pont (85/100), 4150 Ft (Bortársaság).

Sziegl Kadarka Herreberg 2017, Hajós-Bajai Borvidék

Első blikkre “csupán” tisztátalannak és üresnek tűnik, visszakóstolva már egyértelműen dohos. Ezúttal nem kenhető a dugóra a dolog, emlékeim szerint DIAM zárja. Aggasztó. Hibás, 0 pont. 4650 Ft (demijohn.hu).

Bussay Csókaszőlő 2017, Zalai Borvidék

Egy kakukktojás, de más okból nem stimmel. Kólás, kozmás, furcsa az illata (oxidáltság lehet az egyik bűnös), dohgyanús, savanyú az íze. Hibás, remélhetőleg csak ez a palack. 4950 Ft (Bortársaság).

Grál Pince Kadarka 2017, Tolna

Mintha újabb kakukktojásba futottunk volna. Nem piros gyümölcsös és szellős, hanem sötét és tanninos. Chianti-wannabe. Keserű meggyes, ánizsos-fűszeres illat, érdes, rusztikus íz. Kadarkasúly, de sangiovese-szerkezet. Húznak a savak, nagyon szétszórt, ráadásul lehetne tisztább. Roppant érdekes tétel, hátha magára talál idővel. 4 pont (80/100), 4650 Ft (Demi John Bor és Delikát) – 5950 Ft (Artizan Shop).

Márkvárt Kadarka 2017, Szekszárd

Régivágású, ászkolt hangulatú bor. Kadarkásnak kadarkás, de alig van illata, íze, olyan híg. Kissé jellegtelen, noha kellemes, ivóbornak megteszi. 4 pont (81/100), 2850 Ft (Bortársaság).

Sebestyén Kadarka 2017, Szekszárd

Egyszerű, de kellemes hétköznapi vörös lehetne, de illatában animális fülledtség, ízében is akad valami zavaró aroma, savai húzósak. 3 pont (77/100), 2590 Ft (Bortársaság).

Bock Kadarka 2017, Villány

Egy dél-afrikai pinot noir. Vakon legalábbis annak tűnik. Égett gumi, avar, újvilági borok édes karaktere illatban, erre rímelő, behízelgő íz. Műfajidegen, bár nem rossz. Egy pohár erejéig biztosan érdekes, a továbbiakban nem vagyok biztos. 4/5 pont (83/100), 3090 Ft (Bortársaság).