Kiválóan szemlélteti, hogy az olasz borok miért lehetnek annyira népszerűek. Toszkánában már esély sincs arra, hogy ezt a minőséget ilyen áron megkapjuk, de Emilia-Romagnában – ami egyébként nagy valószínűséggel a fajta őshazája -, teremnek még csodák. Alapvetően acéltartályban készült (mindössze egy ötöde érett 50 hektós hordóban), és sikerült a sangiovese ízét, zamatát megőrizni és részben új színben mutatni.
Ez volt az a mondat, amit visszaolvasva magam is megriadtam: ezek szerint a montalcinói alapborok vagy a chiantik vagy a morellino di scansanók, amiket én valóban jól ismerek, nem őrizték meg a sangiovese ízét, zamatát? De ha egyszer a sangiovese ízét, zamatát csakis rajtuk keresztül ismerem, akkor mire gondolhatott a költő? Hát, írta, ami zsigerből jött. Az intuíció túl intenzív volt, hogy visszavonjam, túl megalapozatlan, hogy érveljek mellette. Ezért aztán igencsak kapóra jött, amikor a Decanter 2015-ös olasz mellékletében, „A felfedezetlen sangiovese” című cikkben erre a mondatra bukkantam: „Aki nosztalgiát érez a fiatal sangiovese aromái és vibráló gyümölcsössége iránt, az a szomszédos régiókban nagyszerű példákat találhat arra a fajtajelleges stílusra, amit Toszkánában nagyrészt már elfeledtek.”
Az illatban szilva és málna, ízben kellemesen fanyar, lédús gyümölcsösséggel, vibráló, érett savakkal, és árnyalatokban gazdag, tiszta lecsengéssel. Egy energiabomba. Általában a rioja crianzáknál nincs jobb olcsó vörösbor, de ez méltó kihívójuk.
6 pont és 2400 Ft. Ez az a ritka eset, amikor egy olasz (vagy spanyol) bor Németországban sem olcsóbb (érdemes a linkre kattintani, az olasz kalauzok értékelését is megnézni).
You must be logged in to post a comment.