Én jobban hiszek a fajtajellegben, mint a terroirban. És a borászban is jobban hiszek, mint a terroirban. Ami még mindig nem jelenti azt, hogy ne hinnék a terroirban. De azt gondolom, hogy amennyiben elém tennék három különböző borászat A-dűlőben készült olaszrizlingjét és mellé ugyanezen borászatok B-dűlőben készült olaszrizlingjét és mellé ugyanezen borászatok A-dűlőben készült furmintját, akkor egy vakteszten a fajtákat viszonylag könnyen beazonosítanám, valószínűleg a borászatokat is meg tudnám különböztetni, de azt aligha tudnám megmondani, hogy vajon az A-dűlőben készült olaszrizlingek vagy a B-dűlőben készült olaszrizlingek hasonlítanak-e jobban az A-dűlőben készült furmintokra.
A fentieket előrebocsátva mégis arra számítottam, hogy Fekete Zsolt non-intervencionista hozzáállásának köszönhetően ezeknél a boroknál lesz a legjobb esélyem, hogy minimális torzítással lássam a fajtát, a csopaki terroirt és persze az évjáratokat.
Mint kiderült, a borok karaktere kőbe van vésve – az évjáratok legfeljebb más fénytörésben mutatják -, ám hogy ebben a fajtának, a területnek és a borásznak mekkora a súlya, arról fogalmam sincs. A sor végére érve a legerősebb benyomásom az volt, hogy semmit nem tudunk ezekről a borokról, amíg nem kóstoljuk őket érett formájukban. Mivel a másik csopaki pince, Jásdiék Siralomvágóit még nem kóstoltam, tippelni sem tudok, hogy ez általános érvényű csopaki igazság, vagy csak a Feketékre igaz.
Valahol a Feketék közepén tarthattam – kb. 2 hét alatt kóstoltam mindent végig -, amikor egyszer hazafelé sétálva fölötlött bennem, hogy milyen zsákutcába hajtottam be. Ha a borok jók lesznek, akkor az írásaimat egészséges kritikával kezelők azt fogják gondolni, hogy „persze, hogy nem ír róluk rosszat, hiszen akkor vissza kellene vonnia a naphimnuszt”. Ha a borok nem lesznek jók, akkor azt fogják gondolni, hogy „hát persze, nincsenek csodák, nem véletlen, hogy eddig csak ez a faszájú himpellér rajongott a Fekete-borokért”. Az én szempontomból sokkal kedvezőbb változat jött be. Meghökkentően jók voltak, egyszerűen nem volt a sorban gyenge láncszem. (A dugókat leszámítva. Rögtön az első palack TCA-s volt, szerencsére a további katasztrófák elmaradtak, noha a dugók közel fele cafatokban, szétázva jött ki.)
A borok jellemzése előtt, idézőjelek között Fekete Zsolt „használati utasítása” olvasható.
2006
„Az első évünk a 2006-os volt. Ez egy még nem teljesen kifejlett szőlőből készült, 3 éves volt a telepítésünk. A dugó kriminális, készüljön fel. Még semmihez sem értettem, nézze el nekem. De szerintem értékelhető a tétel.”
Semmi óboros jelleg, világos szín, friss illat akácvirággal, mézzel, gyömbérrel. Kóstolva vibrálóan eleven, tisztaízű, mandulával, marcipánnal, a korty közepén az érett gyümölcs édessége, kiváló egyensúly, hosszú lecsengés. Látványos cáfolata annak a tételnek, hogy az olaszrizlingnek nincsenek savai.
2007
„2007-ben már elkezdtünk kísérletezni, a hordókkal, és az érleléssel. Bár azóta is ugyanazokban a 220 literes kis hordókban érnek, mégis lett egy alap változat, meg egy másik, amit jobbnak gondoltunk “Selection” megjelöléssel a címkén.”
A 2006-os nagy meglepetés volt, de a meglepetés erejét fokozhatta, hogy az a legidősebb, és lám, még mindig él, ráadásul, szűztermés és a borász első próbálkozása, mégis milyen remekül sikerült. A 2007-eseknél ilyen dobbantó már nem állt rendelkezésre, viszont a legkevésbé sem szorultak rá. Meseszerűek. Pedig 2007 gyilkosan forró év volt.
2007
Valószínűtlenül halvány árnyalat egy 11 éves bortól, az arany meg sem érintette. Elegáns, szabadon szárnyaló, árnyalatokban gazdag és technológiailag teljesen áttetsző olaszrizling. Az illatban virágpor, zöld barack, lime és méz. Kiemelkedően jó savak, hosszú lecsengés mandarinnal, zöld barackkal és nyers mandulával. Hogyan lehetett ennyire jól elkapni a szüretet?
2007 Selection
Az alapváltozat is pazar, de ez azon is túltesz. Az kissé nyersebb savaival, zöldebb aromáival, részletgazdagságával nyűgözött le, ez megmutatja, hogy mit tud a jó hordó hozzáadni. Elegáns és behízelgő, csiszolt, krémes bor végtelen lecsengéssel. Az illatban virágpor, méz, citrusok, kóstolva zöld őszibarack, érett egres, marcipán és finom sósság. Az enyhe cseresség újabb réteggel gazdagítja. Nem szeretek pontozni, ebben a sorozatban aztán végképp nem, de a jegyzeteim végén szerepel egy kilences.
2008
„Jön a 2008, amit ismer. Mármint az ezüst feliratosat. De hordónként itt is válogattunk, és eltérően érleltünk, volt amelyiket hosszabban, volt amelyiket rövidebben. Lett egy fekete feliratos is, meg egy kék feliratos is. Mintegy kiegészítésként gondoltam az évjárathoz.”
2008 (ezüst)
Kortalan, intenzív, friss, komplex, kiegyensúlyozott. Óriási élmény. Díszítőjegyeiben fehér virágok, mandula, őszibarack, citrusok. Árnyalatokban gazdag korty, végtelen lecsengés.
2008 (kék – „barrique”)
Az alap változatnál kissé teltebb, testesebb, édesebb, krémesebb. Ugyanazokat az erényeket mutatja, de csiszoltabb, bájosabb, és pluszban kekszes, kandírozott narancshéjas jegyeket hoz. Nemzetközi klasszis.
2008 (fekete)
Friss, elegáns, olajos, virágporos, gesztenyemézes, mandulás, őszibarackos. Teljesen száraz és nagyon jó inni. A végén van egy kis cseres húzás. Melegebben mintha enyhén gombás jegyek is jelentkeznének az illatban.
2009
„Ez talán nem lesz meglepetés.”
Ebben a kontextusban meglepően száraz, klasszikus elegancia. Virágos, mandulás, mézes, fanyar, eleven, frissítő zöldebb jegyekkel. A cseresség, a vanília már besimult. A lecsengésben felerősödik a virágos, mézes karakter. Szoros a verseny, de most úgy éreztem, hogy az első helyre inkább a 2007-esek és 2008-asok az esélyesek.
2010
„Ez a pezsgő éve lett. Betettem egy pezsgőt is bár tudom, hogy nem bor. Szentesi József csinálta, két év palackérlelést kapott, és nincs benne likőr, vagyis teljesen natúr, ezért talán értékelhető a benne lévő szőlő is. Amiért betettem az az, hogy véletlenül találtam másfél literes palackban egy utolsó üveg bort, amiből nem lett pezsgő. Szintén véletlenül. Elképzelésem sincs, milyen lehet. Nem tudtam megkóstolni, mert nincs belőle több, csak ez az egy palack, amit elküldtem Önnek. Hajdanában irdatlan savai voltak. Ezért is lett pezsgő. Vizsgálatra érdekes lehet.”
A pezsgőnek volt egy furcsa mellékíze, így azt inkább nem háborgattam. A bor viszont kifogástalan állapotban van. Kétségtelenül savhangsúlyos, ugyanakkor tökéletesen hozza a többi évjárat alapján tipikusnak elkönyvelt jegyeket. Nem tudom, hogy a termést milyen bogyóválogatásnak vethették alá, de maga a bor semmi jelét nem mutatja, hogy az évjáratot egyébként szinte mindenütt lenullázta a rothadás, a penész.
2011
„Bár mondta, hogy nem érdekes jelenleg, de nem tudtam kihagyni, tudniillik csak néhány hetet késett a szüret, és éppen csak hogy megkésett. Átmenet a klasszikus és a kései között. Az érés sajátosságait azonban talán mutatja. 1-1 palackot tettem be, mert akkor is válogattunk a hordók között. Lett egy aranyszínű felirattal, meg egy kékkel.”
Itt elkövettem egy baklövést. Az elsőként fölbontott palack annyira finom volt, hogy minimális jegyzetelés mellett családi körben megittuk. Abban a hitben voltam, hogy két palack van belőle, így lesz módom pontosítani. Szerencsére a TCA nem húzta keresztbe a számításomat, azt viszont csak jóval később vettem észre, hogy az email szerint nem egyforma a két palack. Így sajnos azt sem tudom megmondani, hogy a kóstolási jegyzetek melyikre vonatkoznak.
2011
Félszárazra tippelem, annak is a szárazabb vége. Kiváló érv a maradékcukor mellett. Persze az összes többi meg kiváló érv volt a maradékcukor ellen.
Virágos, körtés, barackos egy kis vaníliás, szerecsendiós fényezéssel. Élénk színek, eleven, de behízelgő, krémes korty enyhe cserességgel felpiszkálva. Vastag, szinte harapható. A hosszú lecsengésben több a mandula, mint az édes gyümölcs. Könnyű szeretni (és inni).
Konklúzió
Fekete Zsolt vagy a világ legjobb borásza vagy tényleg lehet kiemelkedő borokat minimális beavatkozással készíteni. Csopak vagy bitang erős terroir vagy ez az egy dűlő rendelkezik ennyire erős jellemmel, de a borok identitását az évjáratok, a savak (2010) és a maradékcukor (2011) is csak árnyalják, meg nem változtatják. Vakarom a fejem. A Jásdi Siralomvágók után talán okosabb leszek.
Ismerve a fiatalabb évjáratokat – 2015 és 2016 – egyértelmű, hogy a Fekete olaszrizlingeknek kimondottan jót tesz az idő. Fiatalon is hibátlanok, de kissé merevek, sprődek és a hordó még hangsúlyos. 10 évesen kisimulnak, kikerekednek és komplexitásban nagyot ugranak. Az eltarthatóságuk szürreális, bár azt nem tudom, hogy ez mennyiben köszönhető annak, hogy kezdettől az eredeti pincében tárolták őket. A bontás másnapján a palackok kb. fele elveszítette az illat frissességét, de kóstolva az utolsó cseppig megőrizték minden erényüket. Volt 4 olyan palack, aminél azt éreztem, hogy mindent megkaptam, amit józanul el lehet várni és még a nap is sütött.
Ezúton is köszönöm Fekete Zsoltnak a borokat és az élményeket!
You must be logged in to post a comment.