Fejesugrás a korszellembe – Heimann Stílusgyakorlatok

Fajtaválasztékát leszámítva, a Heimann Pince igencsak konzervatív vonalat visz. Ám a közelmúltban megtapasztalva, hogy hová jutott a 2007-es és 2009-es Barbár, vagy a 2007-es Franciscus bennem is felébredt a hagyományőrző, és most már félve gondolok arra, hogy a progresszió nevében esetleg újraírják a receptet. Mivel a birtokon a borászati munkát egyre nagyobb mértékben ifj. Heimann Zoltán irányítja, aki minden mai trendet ismer, és láthatóan ki is akar próbálni, kétség sem férhet ahhoz, hogy a konzervativizmus állandó ostrom alatt áll.

Én már korábban jeleztem kételyeimet az új ortodoxia egyik központi tételével, a teljes érettség előtti szürettel kapcsolatban: értem ugyan a szándékot, de a gyakorlati megvalósulások alapján úgy érzem, hogy nálunk az érettség elérése továbbra sem triviális, és a savanyú szőlőből sem lesz jobb bor, mint a mazsolából. A 2016-os Heimann Öreg Tőkék Kékfrankos már ennek az új szellemnek a jegyében készült (egy része korábbi szüret), és per pillanat az én fantáziámat meghaladja, hogy miként fogja a zöldet egyszer átfesteni, feloldani, integrálni.

Családpolitikailag és brand karbantartási szempontból is win-win döntés volt feltámasztani a „Stílusgyakorlatok” címkét, hogy ifj. Heimann Zoltán teret kapjon a kísérletezéshez. Az eredmények engem szinte teljesen, mindenki mást, akivel erről beszéltem, egyáltalán nem győzték meg. (Az inkább csak hordókísérletnek számító Kadarkát én nem kóstoltam.)

Heimann Stílusgyakorlat Amphora (Kékfrankos-Syrah) 2016

Kékfrankos és syrah, ami a bogyózás után amforákban erjedt (spontán), és öt és fél hónapon át azott héjon. Régi Gróf Buttlerek és új Foradorik jutottak az eszembe, amikor először megkóstoltam, márpedig ennél jobb felütést a magam részéről elképzelni sem tudok.

Az illat sötét, mint az éjszaka. Van benne egy erőteljes katicás vonal, amit csak tolerálni lehet, szeretni nem (hogy ezért a spontán erjesztés a felelős, vagy a syrah redukcióra való hajlama, esetleg valami más, nem tudom). A katicaszag mögött – aminek kb. 24 óra a felezési ideje – izgalmas kompozíció rejlik: zúzott kő, áfonya, borókabogyó, naspolya, köménymag. Kóstolva kirobbanóan energikus, gazdagon struktúrált, mély, vad és eredeti bor. Nyitáskor enyhe szénsavasság érződik, ez szerencsére gyorsan eloszlik. A bor fő attrakciója számomra a tannin: valahogy mindenütt ott van, ugyanakkor mennyiségre nem sok, egyáltalán nem szárít, viszont extra dimenziót ad. Szép egyensúlyt mutató, hosszú lecsengésű, karakteres bor. Ezt a minőségű csersavat és ezt az energiát szívesen látnám viszont a jövő Heimann kékfrankosaiban.

Heimann Stílusgyakorlat – Egész fürtös, taposott 2016

A kettő közül ez a kevésbé extravagáns, cserébe könnyebben adja magát, és hagyományos megközelítésben ez a magasabb pontszámot érdemlő bor. Mintha Thibault Liger-Belair nemcsak Beaujolais-ba rándult volna át gamay-t burgundizálni, hanem Szekszárdra is a merlot-t a maga képére formálni. (Soha nem gondoltam volna, hogy annak, amit én burgundi stílusként könyveltem el, ennyire szerves része az egészfürtös préselés.)

A bevezetőben felpanaszolt zöld itt megtalálta a helyét, frissítő, építő szerkezeti elem. Ez is egészen más energiaszinten mozog, mint egy átlag Heimann-bor. Itt a sav minősége a fő attrakció, van ugyan egy kis zöldes húzása, de nem vág, nem borít, egyébként pedig repíti a bort. Az illat inkább fűszeres és fanyar, mint gyümölcsös: babérlevél, gyógyszer, grafit, dohány és egy kis cseresznye. A kortyot a nem túlérett cseresznye élénk savai és édes/fanyar íze hatja át. Az egyensúly kiváló. Melegebben felvillan a merlot bája, és ez izgalmas feszültséget képez a bor hűvösebb, zöldebb karakterével. Nagyon hosszú lecsengés, némileg szárító tanninnal. Őszintén meglepne, ha nem futna be szép pályát.

Az Amphora a nehezen kihajtható odőr miatt nem teljes siker, viszont a tannin hét nyelven beszél. Az “Egész fürtös, taposott” csak azoknak lehet csalódás, akik hagyományos merlot-ra számítanak, vagy a savtoleranciájukat a ’90-es évek ausztrál shirazaira állították be – nekem egyszerre volt élvezetes és tanulságos. Mindkét bor nemzetközileg is naprakészen korszerű, meggyőződésem, hogy néhány év érleléssel saját jogon is sokra fogják vinni, ám a virágszőnyeges palotaforradalom az lenne, ha az itt nyert tapasztalatokkal sikerülne a középkategóriás borokat felfrissíteni.

(A Bortársaságnál már kifutottak, viszont Heimannéktól azt az információt kaptam, hogy a pincénél még elérhetőek 3900 forintos áron.)