Nem emlékszem, hogy kóstoltam volna korábban Siralomvágót, elnézve az árakat, nem valószínű, hogy fogok még valaha. A drága Lőczedombinál kétszer drágább, és mielőtt Figuláék magukhoz ragadták a kezdeményezést, ez lehetett minden idők legdrágább olaszrizlingje (igaz, a Köves nem tisztán OR). A név, mint sejthető, a kapaélcsorbító talajra utal. Érdekes módon ez a bor nem tartozik bele a Csopaki Kódexbe, aminek amúgy Jásdiék kezdeményezői és alapítói.
Milyen az olaszrizling, ha nagyon drága? Természetesen hordós. És gyakran kissé késői szüretes, maradékcukros. A hordó esetünkben is stimmel, a késői szüret, a maradékcukor a legkevésbé sem. A Siralomvágó nem egy lármás, vásári forgatag –inkább pasztellszínek, tartózkodó elegancia, stabil egyensúly (a stílus alakulásáról érdemes elolvasni Jásdi István bildungsromanját). Kell egy kis elkötelezettség a fajta iránt, hogy megtaláljuk benne a szépet. Nem azért, mintha nem lenne szép, hanem azért, mert annyira halkszavú.
Az eltarthatóság-akadályt magasan vitték, igaz, itt csak 2009-ig nyúlt vissza a sor (máshol 2005-ig vagy 2006-ig), a legfiatalabb pedig az éppen aktuális évjárat, a 2015-ös volt. A 4 évjáratból egy-egy palackkal kaptam, és bár ez rejtett némi kockázatot, sem a kor, sem a dugók nem okoztak problémát.
Előzetesen úgy kalkuláltam, hogy ez az a sor, ahol esélyem lesz megtudni, mikor nyílik az ideális fogyasztási ablak. Ez előfeltevésként is ostobaság volt, az évjáratok hullámzása miatt erre csak akkor lett volna esélyem, ha megkóstolhatok egy 2 éves 2011-est, egy 5 éves 2011-est és egy 8 éves 2011-est – ami ugye abszurd feltétel. Az viszont biztos, hogy a legtöbb örömet a 2011-es szerezte, és így kellően megalapozott kijelentés, hogy 8 évesen még nyitva van az ablak.
2009
Az illat nagyon visszafogott, ugyanakkor jellegzetesen olaszrizling: mandulás, virágos, vegetális, mézes. A hordó 10 év elteltével is hangsúlyos (vanília és krémesség). Az egyensúly, a koncentráció, a fiatalos életerő a legfontosabb erényei. Hedonistáknak, orral kóstolóknak nem sok örömet tartogat, dísztelen, szikár bor. Gyaníthatóan a burgundiai chardonnay-k bűvkörében készült. A második napra csak kerekedett és szépült, vagyis messze még a hanyatlás.
2011
Ideális olaszrizling ideális korban. Erre kevésbé nyomta rá bélyegét a fa, mint a 2009-esre, és ez a fedetlenség extra dimenziót ad az illatnak és a savaknak is. Az illat árnyalatokban gazdag, virágos, zöldfűszeres, gyömbéres és barackmagos. Tiszta, koncentrált, friss életerős és kulturált bor, az aromák intenzitásának alacsony fokát leszámítva nem érheti kritika. Nagy élmény.
2013
Elvben a legígéretesebb évjárat, amit nem terhelt hőstressz és aszály. Finom, elegáns, szinte könnyed és gyümölcsös bor. Talán almasav is maradt benne és így az erős nyers fa ízzel kiegészülve egy olyan citrusos jelleg jelenik meg, amit én olykor már zavarónak éreztem. Gyengébb pörkölésű Stockinger hordóknál szokott hasonló érzésem lenni. Gördülékeny, nagyon fiatalos bor. Kár a sok fáért (a vége is elég cseres).
2015
Gyönyörű bor. Rögtön bevillant, hogy érthető az árban is kifejeződő büszkeség. Mintha a fa okozta zajt sikerült volna kiszűrni, és így egy halk, törékeny, ám meleg és részletgazdag felvétel került volna elő. Jobban hasonlít az elmúlt években rendszeresen kóstolt Csopaki Kódex borok fő sodrának stílusához, mint az előző három évjáratra. Pihe könnyű elegancia, áttetsző, természetes bor.
A visszafogottabb hordó miatt több a szín és a részlet, persze a szokott szordínós stílusban. A korty magját az érett gyümölcs édes tónusa uralja, ám az összképet a vibráló savakkal párosuló virágos, vegetális, citrusos és fanyar jegyek határozzák meg. Kifogástalan egyensúly. Nincs benne semmi nehézkesség, reszelős él vagy felületi hiba. A 2011-es palackérettsége és nyugalma nélkül is hasonló élvezetet nyújt. Már most jól iható. Tanítani lehetne rajta a csopaki olaszrizlinget.
A 2011-es és a 2015-ös e sorozat legjobb borai közé tartozik. Kár, hogy nagyon kevesen kóstolhatnak ilyen minőségű olaszrizlingeket.
(Adalékként a címhez: ezt a darabot 25 éve ismerem, és mindig könnyekig meghat. Nem tudom, hogy mi a keletkezéstörténete, nem tudom, hogy mennyire magyar, de valahogy a szívembe markol (egyébként kizárólag Schiff András előadásában). Az olaszrizling ugyan nem hat meg könnyekig, de a hazaképem része.)
Köszönet a Jásdi családnak a borokért és gratuláció a teljes stábnak.
You must be logged in to post a comment.