Tokaji remekművek – Péter Pince

Azon a bizonyos múltkori estén a meglepetések nem értek véget a rabulejtő luxemburgi fehérekkel (ezt szó szerint értem, én már a műfaj megtért fogyasztójává váltam). Kissé kényelmetlen helyzetbe hozva a helyi gárdát, külföldről hazalátogató barátunk olyan, mindannyiunk számára ismeretlen tokajikat tett le elénk, hogy alig győztünk pislogni.

Az elkövető a Péter Pince – ezt a nevet érdemes lesz megjegyezni. Tokaj témában ma valószínűleg száraz furmintokra és hárslevelűkre, esetleg aszúra számít az ember, de mi éppen nem ezeket kóstoltunk. Mondhatni minden egyebet, ami a két kategória közé esik..

Nem gyakori eset, hogy nálam minden betaláljon, de most megtörtént. A palackokban azt találjuk, amit a remek dizájn ígér: letisztult, modern és kivételesen kimunkált, hibamentes borokat. A stílus Demeter Zoltán áttetsző, kedvesen kerek és buja fehéreit idézi, az árak a hozzávetőleges ismeretlenséget. Más szóval ezen a címen érdemes próbálkozni, ha a jelenkor Tokajában megfizethető áron szeretnénk valami igazán jóhoz hozzájutni.

A mércét a 2017-es Kabarral lőttük be. A fajta a magyar viognier, és ez egy etalon példány. Puha, telt, széles és krémes érzetű, az illat behízelgő, fehér húsú őszibarackkal, egy kis zselés cukorka édességével. Bujaság a köbön. Gyönyörű tisztaság, tölgyfaíz sem rondít bele. A szikár és színtelen furmintok tökéletes ellentéte, én inkább hozzá vonzódok. 6-6,5 pont. A 2018-as Zéta a modern, friss és élénk késői szüretes kis édes kiváló példája. Illatos, éterien tiszta, kerek arányaival vakon hárslevelűnek tippelném. Lehengerlő, felezett őszibarackos, sárgadinnyés illat és íz. Éteri tisztaság művi hatás nélkül, gazdagság émelyítő töménység nélkül. Számomra azonnal Demeter Zoltán finom vonalú édesei ugranak be. Szép bor, 6,5 pont. A 2017-es édes Kabar egy valóságos gyümölcs-úthenger. Nem kevésbé üde ez sem, az aromák viszont immár az ananászos, mangós egzotikus tartományba csúsznak, a korty széles, terjengős, olajos textúrájú. Nem a sav tartja, mégis életteli. Gyömbér és ananász ízben, és micsoda precizitás. 7 pont. Máslás 2017: törökméz, citrusok és gyömbér a fő szólamok. Elegánsan visszafogott, közepes testtel és jó savval, az egyensúly a tipikus tokajihoz képest finoman sauternes-i, amit én nagyon is kedvelek. A finisben kellemes kesernye erősíti ezt a képet. 7,5 pont. A Fordítás 2017 egy mértéktartó, mégis mélyebb bor. Olajosan sűrű, egyszersmind elegáns, nem erőlködik. Szép savak dolgoznak alá szelíden, nem émelyít. Gyönyörű édes tokaji, 7,5 pont.