A száraz tokaji hétnek két mélypontja volt. Mondhatnám, hogy mindkettő váratlan irányból érkezett, de mivel – a Patriciust leszámítva – ez egy sokszorosan átszűrt és oda-vissza megálmodott sor volt, botlásra egyáltalán nem, legfeljebb megingásra számítottam.
A Tokaj Nobilis Barakonyi Hárslevelűje a piacra kerülése óta keményvalutának számít, nem emlékszem, hogy olvastam volna negatív kritikát róla. Én elég sokszor éreztem őket erősen fásnak, ezért az utóbbi öt évben inkább csak a birtokfurmintot kóstoltam meg hébe-hóba (mélyebb nyomot nem hagytak bennem). Mivel a hét során a furmint/hárslevelű arányt egyensúlyban akartam tartani, és egyébként is úgy éreztem, hogy most mindenki szintet lépett, ez a bor logikus választásnak tűnt.
A logika ezúttal tévútra vitt. Bizonyára vannak nálam sokkal iskolázottabb kóstolók, akik képesek bármilyen zavaró tényezőt zárójelbe tenni, és tárgyilagosan értékelni a bor összes többi tulajdonságát. Vannak kevésbé akut esetek, amikor erre én is képes vagyok, de ezúttal megbotlottam a küszöbön, először, másodszor és még ki tudja hányszor, mert egy héten át próbálkoztam újra meg újra.
A munkahipotézisem továbbra is az, hogy Tokajban 15 év után sikerült feltörni a kódot, és végre készülnek számomra is fogyasztható, tetszetős, arányos és egyedi száraz borok. De ezzel a hárslevelűvel mintha megállt volna az idő. Ez nem a Barakonyi-dűlőt vagy a hárslevelűt mutatja meg, hanem azt az erdőt, ahol a hordókhoz a tölgyet kivágták. Ez nem egy borászat diplomamunkája, hanem egy kádárüzemé.
Az illata puncstorta és bélyegenyv, kóstolva szappanos a textúra, édes-savanyú az íz, húz a sav és a csersav. Az én fantáziám kevés annak elképzeléséhez, hogy milyen lett volna, ha nem dobják martalékul a fának.
3-4 pont és 5750 Ft.
You must be logged in to post a comment.