Az utóbbi tíz évben nem kóstoltam szebb száraz tokajit. Ennek a bornak már volt egy nagy bravúrja, de akkor én még szkeptikus maradtam. Mondhatnám, hogy az élesebb szeműek jóval korábban észre vették a nagyságát. Valójában inkább afelé hajlok, hogy az áttörést a hordós érlelés és a sav/cukor egyensúly finomhangolása hozta meg. Csupa élet ez a bor, de nem szertelen, körvonalaiban éppen annyira szép, mint részleteiben.
Intenzív és komplex. Nyilván nem annyira harsány, mint egy sauvignon blanc, az átlagos tokaji szárazak szintjét viszont messze felülmúlja. Érdekes módon az illatban felsejlik egy petrolos árnyalat, ami rieslingekre emlékeztet, az alapszíneket azonban körte, őszibarack és gyömbér adják. Kóstolva nemcsak az aromák szintjén komplex, hanem texturálisan és savban is. Minden ízében finom, és minden szinten történik valami. Telt, koncentrált, szaftos – jó inni és még jobb hosszan rágódni rajta. Három napon át kóstoltam, és nem tapasztaltam semmilyen formaingadozást: erősen indít és erősen zár.
Fölfelé nyitott 7 pont és 4850 Ft. (A közeljövőben újra fogom kóstolni, mert kíváncsi vagyok, hogy más kontextusban is tud-e ekkorát homorítani.)
A die-hard terroiristák bizonyára azt mondanák, hogy ez a bor a Barát-dűlő diadala, de nekem könnyebb elhinni, hogy a borászé. A dűlő szerintem csak a márványtömb, amiben a szobrot meglátni és amiből a szobrot kiszabadítani teremtő elme kell. (A fontosabb háttéradatok: alkohol: 13%; sav: 7,1g/l; maradékcukor: 8g/l; száraz extrakt: 21g/l; érlelés: 4/5 acéltartályban, 1/5 hordóban 5 hónapon át.)
You must be logged in to post a comment.