Helyszíni szemlének indult, vertikális vizsgálódás lett belőle. Rácz Miklós Tamáshoz az első márciusi napon látogattam el néhány borász barátommal, a Vylyánnál eltöltött délután végén – az idő elszaladt velünk, megkésve toppantunk be.
A szűkösre sikerült vizit 2019-es tartályminták kóstolgatásával indult (elbűvölően szépek voltak ebben az embrionális állapotban), majd a beszélgetésbe belemelegedve, a borász nekiállt kinyitni a franc-ok korábbi évjáratait. A pince hidegében meggyőzőnek tűnő tételeken rágódva azonnal az jutott eszembe: de jó lenne ezeket egy ültetett kóstolón is végignézni. Miklós nem sokat teketóriázott, mikor felvetettem az ötletet, rögvest a kezembe nyomta a palackokat.
Hogy miért is olyan érdekes az RMT franc? A válasznak két sarokpontja van: nem lát fahordót (kivétel a 2014-es) és csavarzár zárja. Középkategóriás borként minden bizonnyal egyedülálló Villányban. Az eddig készült öt évjárat alapján ha nem is évtizedes távlatra, de az érlelést tekintve középtávra már vonhatunk le konzekvenciákat. A csavarzár ugyan meghódította itthon is az alsó szegmenseket, de még mindig él a berögződés a termelőkben, hogy csupán az olcsó, azonnali fogyasztásra szánt borokhoz alkalmas – dacára annak, hogy a nagyvilágban már régen megdőlt ez a tézis. E kérdésben a sor legidősebb, hatodik évét taposó tétele releváns számunkra – a klasszikus palackérés jeleit vélem felfedezni rajta, illata a dohányos-avaros irányba tart, teste kerekedik. Fülledtséget sem mutat (valójában a redukciós “fülledtség” legalább olyan gyakori parafával zárt borokban), az én meggyőződésem nem ingott meg, miszerint ez a létező legjobb zárásmód a létező összes borhoz.
A hordótlanság és érlelhetőség összeegyeztethetőségét illetően szkeptikusabb vagyok. Legalábbis általánosságban – a jelen esetben legérdekesebb 2015-ös tételből inkább azt olvasom ki, hogy nem szükségszerű kompromisszum a tölgy elhagyása, semmi jel nem mutat arra, hogy ez a bor kevésbé hosszú életű lesz, mint hasonló kategóriájú pályatársai (ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy bár nem került fahordóba a bor, de a mikrooxidációtól nem lett megfosztva).
A legutóbbi évjáratok már “lélegző” csavarzárat kaptak.
2014
Az első kiadás. Csavarzár alá került, de még hordóban érlelődött – ennek megfelelően hagyományos villányi képét mutatja: testes, tanninos, az aromatika édesfűszeres, füstös színezetű. Összesimult, szövete lazulóban; fejlődik, de nem koros, a szellőztetés is javára válik, és a nehéz évjárat sem kiabál belőle. Idővel egy érdekes, halvás jegy bukkan fel illatában a fekete ribizli mellett. Jó. 2022-ig érdemes lehet elfogyasztani. 5 pont (85/100)
2015
Az első tartályos kiadás – a melegebb évjárat azonban kompenzálni látszik a változást. Nagyon villányi. Ismerősnek tűnne a Vylyanok, Bockok kedvelőinek, csak éppen nem merészkedik el olyan messzire az extraháltság mezején. Intenzív, déliesen érett illat, klasszikus fekete ribizli és babéros zöldfűszer, némi füsttel és avarral kiegészülve. Van benne anyag, izmos, tanninos, kissé alkoholos – ám inkább vonzóan telt, mint faragatlan. 5,5 pont (86/100)
2016
A borász elégedetlen volt a tétellel, nem került forgalomba. Kissé vegetális, zöld, ami az aromákat illeti, ám több érdekességet tartogat, mint az elődök, számomra ez képviseli a stílusváltást. Új-zélandi pinot meets villányi franc. Előrébb tart, mint a 2015-ös, ám már az illat is más jellegű, letisztultabb, elegánsabb, ehhez csatlakozik a simább textúrájú, kedvesebb, kevésbé extrahált korty. A finisben kellően tanninos, ám összességében csiszolt és áttetsző, nincsenek élei, itt teljesen elszakadunk a tipikus villányitól. 5,5 pont (86/100)
2017
Franc aromatika, pinot noir felé kacsingató szerkezet. A szín is utóbbi irányába mutat. Intenzív, gyógynövényes, ánizsos, melyet délies érettség kísér. Gyönyörű textúra, a műfajátlagtól lazább szövés, de nem az erő kárára – remek a tartás, szép, határozott tanninnal zár. Hibátlan egyensúly, integrált savak. Újabb előrelépés csiszoltságban, és a j.obb évjárat is rátesz egy lapáttal. Letisztult, nagyon szép bor. 6 pont (88/100)
2018
A 2017-es előd nem hagy kívánnivalót maga után, de az újabb évjárat újabb lépés előre. Na ez egy terroárbor – a villányi franc torzításmentes prezentálásban. Éterien tiszta, lenyűgözően precíz, és közben természetes. Fekete meggy és rózsabors illatban, hozzá babéros-zöldes, grafitos, fajtajelleges fűszeresség. Kóstolva egyszerre telt és súlytalan. Finom kézzel készült, de nem műfajtévesztés – igazi franc, van teste, sűrűsége, tanninjai. Etalon. 6,5 pont (89/100).
You must be logged in to post a comment.