Azt hittem, az ilyen boroknak már bealkonyult, de mint a mellékelt ábra mutatja, valahol messze délen, örökös napsütésben skáláznak még a szirének. És elcsábultam én is. Nem lenne egyszerű kiporciózni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a nosztalgia trip, a szerotonin-fröccs, illetve a műélvezet.
Olyan ez a bor, amilyennek zöldfülűként az ezredforduló környéki sikerültebb villányi vöröseket láttam: nagy adag hordó, otthonos finomság, kis adag cabernet-s reszelés. Mai szájjal az ideálisnál magasabb az extrakt és az alkoholédesség, de azért nem kellett erőszakot tenni magamon, hogy élvezzem.
70 százalék Bordeaux, 20 Észak-Rón, 10 Dél-Rón, 15 alkohol. Ha mindez nem lenne elég csábító, akkor tegyük hozzá, hogy a borászat Európa egyik legszebb falujában található, Chinchilla de Montearagónban (ez a ma 4000 fős település 1822-ben még a megyeszékhely címre hajtott).
Elsőként a Rijoát idéző kókuszos, dohányos, szerecsendiós hordó üti meg a szaglóhámot, aztán jönnek az édes gyümölcsök likőrös öntettel: málna, szeder, feketeribizli, áfonya és társaik. Kóstolva testes, széles, sima és decensen édes. Gyümölcsbomba bársonyos tanninnal. Behízelgő és összetett. Valójában nem sok hiányzik, hogy egy nagyon jó bor legyen, nem csak nagyon finom. A divat szempontjából inkább oldtimer, mint youngtimer, ugyanakkor van benne valami időtlen: a kocaborosok szíve mindig is ilyen üzemanyagtól lobbant lángra.
Nekem erős 6 pont, de én gyakorló sznob vagyok. Aki laikus vendégeket akar elkápráztatni, az ennél olcsóbban nem tudja megúszni. 6500 Ft.
(A címadásért tartozom ennyivel.)
You must be logged in to post a comment.