Érdemes egy jó, 4500 forintos, középosztálybeli villányi franc-t érlelni? A kérdésre én gondolkodás nélkül rávágnám az igent – ha létezik itthon vörösbor kategória ebben az ársávban, aminek eltarthatóságában nem kételkedem, az éppen a cabernet & co., mindenek előtt Villányból és Szekszárdról.
Persze az eltartható és az eltenni érdemes bor nem ugyanaz az eset, és tekintettel a tényre, hogy már a 2000-es évek elejére eljutott odáig a modernkori borágazat, hogy még a pedigrés, hosszú életre szánt borok is jórészt tökéletesen élvezhető állapotban kerülnek ki a piacra, a kérdés inkább az, hogy válhat-e egy ilyen bor még jobbá? Személy szerint azt gondolom, hogy ami szárnyal fiatalon, az szebb, jobb sosem lesz. Azonban ha – szerencsésebb esetben – hullámvölgyek, bezárkózás nélkül tartja a színvonalat, változnak vonásai, máshogy szép, akkor mégiscsak érdemes volt érlelni. Bakonyi Péter franc-jai ebbe a kategóriába esnek.
2010
Az első kiadás. Az évjárat katasztrófa volt, de nem ez a bor. Gránát színe már árulkodik a korról. Nagyon villányi és eléggé cabernet franc, ugyanakkor mintha Burgundia felé kacsingatna: a legkarcsúbb a sorból, a legjobb lendülettel büszkélkedhet és az egyetlen, amiben nem érezni az alkoholt. Szép érleltséget mutat, ahogy a cabernet fajtakör érik, egyfajta nemességet áraszt, szivarosdoboz fűszerességével, mentollal, és kevésbé tipikus hecsedlivel. Kisimult korty, fellazult szövet, arányos tannin, harmóniaközelbe ért. Csodásan iható, és bár a végén jár, élvezetes. Ne tartogassuk tovább. 5,5 pont (86/100)
2011
Klasszikus villányi franc – egy szép, megérett, déliesen bővérű és testes bordeaux-i fajtás vörös, élményre és jellegre akár egy kisebb szupertoszkán vagy jóféle jobb parti 20 euró környékéről. Jobban hozza a babéros-vegetális, sötét gyümölcsös fajtajelleget. Szájbetöltő, nagy, bársonyos és zamatgazdag. Kerekedik már, de még így is kissé érdes, alkoholja emelkedett, markánsan tanninos. Habár a gazdagság, az erő bora, nem annyira a fineszé, de a műfajban gyakori túlextraháltságtól örömtelien mentes. Nagyon szép, ünnepi, nemes bor. Nyissuk 2022-ig. 6,5 pont (89/100)
2012
Ezen a ponton akár már beállt stílusról is beszélhetnénk, a 2011-estől mintha csupán az évjárat okán különbözne – ami a medvecukros aromák, az érettség alapján igencsak forró lehetett. Nagyon franc, nagyon villányi, sötét és testes, babéros fűszerekkel. Kevésbé sokrétű, mint elődje, cserébe illesztésmentesebb, simább, jobban iható. Szuper tanninok, túlzás és szárítás nélkül. Nem nehézkes, bár az alkohol itt is csipked a finisben. Közel a csúcsbor minőséghez (amit én értékelésileg a 90 pontos határhoz társítok, árban pedig alsóhangon 25 euróhoz még megfizethetőbb borvidékekről is).Még van benne tartalék, de érdemes bontani. 6,5 pont (89/100)
2014
Mintha átmenet lenne pinot és franc között – úgy tűnik, ezt csalják elő az esősebb, hűvösebb évek a borból. Világos gránát szín, tercier, benzines, licsis, hecsedlis illat, kiteljesedett palackbuké. Lekerekedett, nyugodt, vonzóan lágy és élmentes, ugyanakkor villányiasan telt és tanninos. Kétségtelenül a 2010-es párja, bár az élőbb és egyensúlyosabb. A plató végén jár, ne tartogassuk. 5 pont (85/100)
2015
Sűrű, sötét villányi franc. A szín itt azonban még a rubin tartományban jár, a palackérés évekre lehet. A legfeltűnőbb feature, hogy mennyire nehezen szálazható; kompaktabb, jobban egyben van társainál. Tömör, telt, elfér benne a sok tannin, a méret ellenére is jól iható, a hordó is besimul. Fogyasztásra kész, de akár évekig érlelhetjük még. 6,5 pont (89/100)
You must be logged in to post a comment.