Szóljatok a Köpcösnek! – Válogatáskazetta

Nem hiszem, hogy egyhamar lesz még ilyen kutyavásár Petőfitelepen, de miután a tavalyi nyaralásra összeszorgoskodott pénz a párnacihában kamatozott és mellékucorodott az ideire szánt, így gyors egymásutánban kétszer nyaraltunk. A torlódás nem rajtunk múlott és semmilyen szempontból sem mondható szerencsésnek, bár ahogy elnézem az újra elszaporodó szigorításokat, lehet, hogy szeptemberben már másként fogom látni. Eredetileg a spanyol út csak egy hevenyészetten feldíszített El Capricho-vizit lett volna ribera del duerói kitérővel, madridi transzferrel. Gyakorlott túraszervező barátom azonban megszórta egy maréknyi csillámporral, és ami papíron nekem fárasztó overkillnek tűnt, az a gyakorlatban szemléletformáló tanulmányi kirándulásnak bizonyult.      

legjobb borok

Ebben a kánikulának is lehetett szerepe – noha nem volt annyira extrém, mint itthon -, mindenesetre a slágerlistát a fehérek és a pezsgők uralták, vörösben pedig a mencia befogta a tempranillót. Fehéren belül az albariñók uralták a mezőnyt, a mi merítésünk alapján rétegzettebb, izgalmasabb borokat ad, mint a bájos, de egysíkúbb verdejo. Utazásunk legjobb fehérbora – és talán legjobb bora – a 2018-as Leirana Finca Genovéva Albariño volt, amiről egyesek azt állítják, hogy a műfaj eddigi csúcsa. Verdejóban az őskövület Ossián vitte el a pálmát. A vörösök között a Remelluri 2012-es Rioja Reservája ütötte a legnagyobbat, illetve külön említést érdemel a mindenhol kapható – itthon is forgalmazott – Petalos és a Muga Reserva  (Spanyolországban crianza). Pezsgőben a cavák továbbra sem ostromolják Champagne trónját, persze árban is messze elmaradnak. Annyit azért megjegyeztem magamnak, hogy az éttermi borlapok alapján piacvezetőnek tűnő Juve y Camps háromszor is csalódást okozott. A legtöbb örömet talán az a Laurent Perrier rozé champagne szerezte, amit a madridi San Miguel piacon halas tapákhoz ittunk, bár az André Clouet Grande Reserva Grand Cru is tökéletes nyitánynak bizonyult az El Caprichóban.

legjobb ételek

Az El Caprichóban a velős marhacsont grapefruittal és a marinált marhanyelv, a szopós malac a segoviai Asador Maribelben, a San Miguel piacon a tőkehal és hering tapák (Casa del Bacalao), a tempurás királyrák a madridi Barracában.

legjobb szállások

Egyikre sem lehetett panaszunk, de ami bőven az átlagon felül teljesített az a Hospedaje Doña Elvira volt és Madridban a Hotel Soho Boutique Opera. Ez utóbbi külön említést érdemel az ára (75 euró egy kétágyas szoba) és központi, mégis csendes fekvése miatt.

legjobb városok

Én 25 éve nem jártam igazán nagy városban, és eszembe sem jutott, hogy hiányozna, de most élveztem Madridban a tömeget és a nyüzsgést (érdekes adalék, hogy bár június 28-án feloldották a kötelező maszkviselést közterületen, az emberek 95 százaléka maszkban volt).

Ahhoz már hozzászoktam, hogy Toszkánában minden második dombtetőre jut egy kastély vagy reneszánsz kisváros, azzal azonban most szembesültem először, hogy a spanyol kisvárosok milyen gyönyörűek. Mondjuk, nem is annyira kicsik, Segovia és Salamanca inkább Siena, mint San Gimignano vagy Pienza. Lényeg a lényeg: elbűvölőek, és aki eljut Madridba, az gyorsvasúttal olcsón  csillagtúrázhat (300 km/óra sebességgel Segovia huszonvalahány perc), még autót sem kell bérelnie. Nem mellesleg, Salamancában életem egyik legjobb kiállítását láttam a legszebb kiállítóhelyen.

Hasta la vista

Szóval, drága testvéreim, ott az El Capricho recepcióján, legközelebb, ha megyünk, szóljatok a Köpcösnek, hogy a távoli Magyarországról érkezünk, a fenséges szürkemarhák hazájából, és nem azért repülünk 3000 kilométert, meg autózunk 300-at, hogy egy hatéves marhával szúrják ki a szemünket. De ha nem lesz legközelebb, akkor sem haragszunk, mert „a világ legjobb sztékje” tökéletes ürügynek bizonyult újabb spanyol tájak felfedezéséhez. Minden nagyon szép volt, mindennel meg voltunk elégedve.

[Az első és az utolsó fotó forrása: www.museocasalis.org]