Ahhoz képest, hogy soha nem fizettem érte, elég sokszor kóstoltam már Vega Sicilia-bort. Hogy a Vega Sicilia parasztvakítás-e felsőfokon vagy a kompromisszumot nem ismerő tökéletesség házassága a tudományos merkantilizmussal, azt máig nem tudom eldönteni. Mindenesetre ilyen teátrális belépőre, helyesebben beléptetésre azért tőlük sem számítottam.
Mintha egy katonai támaszpontra érkeztünk volna, éppen csak a fényképezni tilos tábla hiányzott. Ötpercnyi ácsorgás járó motorral a sorompónál, aztán amikor néhány méterrel beljebb kerültünk, egy fegyveres őr ékes spanyolsággal és határozott karlengetéssel félre állított bennünket, kiparancsolt az autókból és egyenként beterelt egy konténerbe, ahol a kézfertőtlenítésen és a maszkcserén kívül valamilyen covid-akadálypályán is áthajtott bennünket (valószínűleg az egész cécó csak egy automatizált hőkamerás lázmérés volt). A marcona zsoldos fogságából kiszabadulva viszonylag gyorsan rátaláltunk a fogadásunkra kijelölt személyre, ekkor azonban újabb megpróbáltatás következett, több, mint negyedórát aszalódtunk a napon, mivel a távolságtartás jegyében egyszerre egy fő léphetett be abba az épületbe, ahol egyszerre egy fő tartózkodhatott a mellékhelyiségben.
A Vega Sicilia főhadiszállása kísértetiesen emlékeztet egy katonai támaszpontra. Pontosabban, egy Bond-gonosz főhadiszállására. Az volt az érzésem, hogy a makulátlanra nyírt gyep alatt bármelyik pillanatban megnyílhat a föld és kidugja az orrát egy a szabad világra irányzott ballisztikus rakéta. Az egymás után sorakozó épületek is részben stilizált kaszárnyára, részben hangárra hasonlítanak. A főgonosszal nem találkoztunk, viszont az egyik pinceágból láthattuk a kivilágított dolgozószobáját. És itt gyorsan ejtenem is kell ezt a metafora-szálat, mert egyébként a hölgy, aki a komplexumon végig kalauzolt bennünket maga volt a megtestesült segítőkészség és türelem.
A Vega Sicilia egy olyan borászat, ahol tudják, hogy mit akarnak, és ennek megvalósításában semmilyen anyagi korlát nem gátolja őket. A monumentális hangárakban a csatahajónyi acél mellett a sherwoodi erdő tarvágásának megfelelő tölgyfát halmoztak fel. A tulajdonosoknak láthatóan semmi sem drága, de ha valakinek ez mégsem jönne le első blikkre, finom jelzésekkel őt is rávezetik. A márka márkajelzése – nem matricával vagy alkoholos filccel megoldva – minden négyzetméteren felbukkan, a hordós érlelő ágakban pedig örömmel nyugtázhatjuk, hogy az Alvarez-családnak a nagy beruházás után maradt még annyi aprója, hogy néhány műkincset felkasírozzanak a falra.
A túra végén négy bort kóstoltattak, ebből kettő magyar volt: Oremus Mandolás Furmint 2018, Valbuena 2016, Unico 2011 és Oremus Aszú 5 puttonyos 2013. Az aszú fantasztikus, a Valbuena kiváló, a Mandolás jól esett a nagy melegben, az Unico 2011-es talán 10 év múlva jó lesz, de kétlem (mintha már most ki lenne száradva: 80 százalékban pörkölt fa és szárító tannin).
Sokszor hallottam már, hogy a bor a szőlőben készül el, és alapvetően ez az a hozzáállás, ami olyan borokat eredményez, amiket én is szeretek. Megértem, hogy a Vega Siciliánál a birtoklátogatás a pincelátogatással egyenértékű, de abban lehet valami szimbolikus, hogy még csak egy fotót sem láttunk a szőlőkről. A Vega Sicilia-borok ugyanis a hordóban készülnek el.
Ha már a túra résztvevőinek összeállítottam egy kiskalauzt a látogatás előtti ráhangolódás érdekében, akkor legyen meg itt is.
A spanyol borászat Rolls Royce-a, a bordeaux-i és burgundi legendákkal egyedüliként versenyképes Vega Sicilia különös képződmény. Egyrészt a nevével rögtön megtéveszt: semmi köze Szicíliához, ’Sicilia’ a birtok területén található kis templom névadójára, Szent Cecíliára utal. Másrészt a logika azt diktálná, hogy a leghíresebb spanyol bor a leghíresebb spanyol borvidéken, azaz Riojában készüljön, ám miközben a Vega Sicilia szinte teljesen azonos pályaívet ír le a történelmi riojai pincékkel, 200 kilométerrel délebbre fekszik, a kietlen Ribera del Dueróban.
A birtok története szövevényes, ám Rioja és a baszk szál mindig jelen van. 1848-ban egy baszk földesúr, Toribio Lecanda megvásárolja a Pago de le Vega Santa Cecilia y Carrascal nevű birtokot Valbuena márkitól. A Duero folyó mentén fekvő 2000 hektáron gabonatermesztéssel és állattartással foglalkoznak. 1864-ben Eloy Lecanda Bordeaux-ból szőlővesszőket hozat, és ezzel megszületik a Bodegas de Lecanda, amely fél évszázadon át brandyt és likőröket állít elő. Az első Vega Sicilia bor 1915-ben készül el a riojai Cosme Palacio irányítása alatt. A főborász a baszk nemzetiségű Txomin Garramiola, akit a Vega Sicilia-borok atyjának tekintenek. Ő honosította meg a „riojai módszert”, ami alapvetően hosszas, akár több évtizedes hordóban érlelést jelentett, és csak akkor palackoztak, ha megrendelés érkezett. 1929-ben, a Barcelonai Világkiállításon éremmel díjazzák a Vega Sicilia 1917-es és az 1918-as évjáratát. A sorozatos tulajdonosváltások a szakmai munka színvonalát nem befolyásolják, az egyébként zűrös ’60-as, ’70-es években is legendás borok készülnek, amelyek máig kifogástalan állapotban vannak (a legidősebb, ma is jó egészségnek örvendő évjárat: 1942). A birtok 1982-ben „ér révbe”, ekkor vásárolja meg a baszk származású David Alvarez Mezquíriz, a 120 ezer főt foglalkoztató és éves szinten 1,7 milliárd eurós forgalmat bonyolító EULEN vállalatcsoport tulajdonosa. A borászat modernizációját Mariano Garcia vezényli le, akit sokan a valaha élt legnagyobb spanyol borásznak tartanak. Garciát 3 évtized után, 2015-ben Gonzalo Iturriaga váltja a birtokigazgatói poszton.
Kilenc hónap tél, három hónap pokol
Ribera del Duero Közép-Spanyolország északi részén fekszik, nagyjából félúton Madrid és Bilbao között. Ma a legismertebb spanyol borvidékek közé tartozik, ám ez a hírnév egészen újkeletű: 1944-ig a Vega Sicilián kívül nem is volt más borászat a régióban. 1982-ig, amikor Ribera del Duero eredetvédelmi státuszt kapott, a Valbuena és az Unico asztali borként került forgalomba. Az azóta eltelt három évtizedben a ribera del duerói borászatok száma 9-ről 280-ra nőtt.
Ránézésre Ribera del Duero (magyarul: ’Duero-völgy’) nem tűnik szőlőművelésre kimondottan alkalmas területnek. Spanyolország gyakorlatilag egyetlen hatalmas fennsík tengerpartokkal, és Ribera del Duero ezen a kietlen fennsíkon, 700-850 méter magasságban fekszik, távol az óceántól és a tengertől. Az éghajlat kontinentális, szélsőséges hőmérséklet-ingadozással: télen mínusz 20 fok is lehet, nyáron viszont plusz 40. Ahogy a helyiek mondják: kilenc hónap tél, három hónap pokol. Szőlészeti szempontból sem leányálom: még június elején is előfordulhat fagy, a rövid és heves nyarat jégesők tarkítják, szüretkor pedig visszatér a fagyveszély. Tízből hat évben fordul elő fagykár. A tenyészidőszak 1-1,5 hónappal rövidebb, mint Riojában, napsütésben azonban nincs hiány: éves szinten 2500 óra. A magas minőséget egyrészről a jelentős napi hőingadozás segíti, ami szavatolja a savak és az aromák frissességét. A másik kedvező tényező a talaj: rendkívüli változatosságot mutat, alapvetően lúgos kémhatású és mészben gazdag. A Vega Sicilia 200 hektáros termőterületén 19 talajtípust tartanak számon. A harmadik fontos tényező, hogy a tempranillo helyi klónjai alkalmazkodtak az éghajlati viszonyokhoz: vastaghéjú, apró bogyójú polifenolokban gazdag termést adnak.
Hogyan lett a Vega Sicilia legenda?
Valamikor a második világháború után Churchillt vendégül látta a londoni spanyol nagykövet. A vacsora után megkérdezte tőle, hogy milyen borral kínálhatná meg, mire Churchill azt válaszolta, hogy „Ezekkel a spanyolokkal ne is erőlködjön, de abból a kiváló bordóiból, amit a főfogáshoz szolgáltak föl, még szívesen innék”. Ez a „kiváló bordói” a Vega Sicilia volt. A Vega Sicilia rajongótáborának ma is tagja Károly herceg, a brit királyi család, és természetesen a spanyol királyi család is.
A legenda megszületésének elsőszámú oka nyilvánvalóan a 100 éve megbízhatóan kiemelkedő minőség. Ám az exkluzivitás szintén fontos tényező volt. Vega Sicilia borokhoz hosszú időn át csak baráti alapon vagy megfelelő társasági kapcsolatok révén lehetett hozzájutni: a tulajdonosok ajándékként osztogatták arisztokrata és nagypolgári körökben. Amikor aztán pénzért is meg lehetett vásárolni, az is közvetlen értékesítéssel történt. A Vega Siciliának a mai napig 5000 fős ügyféllistája van, és erre csak kihalálos alapon lehet felkerülni. Igaz, hogy ma már 125 országban kaphatóak a Vega Sicilia-borok, de az árszint továbbra is garantálja, hogy csak kevesekhez jussanak el. Egy spanyol vicc szerint az, hogy valaki Vega Siciliát vesz két dolgot jelenthet: az egyik, hogy gazdag, a másik, hogy ajándékba viszi az orvosnak, aki megmentette az életét.
A harmadik és talán legvarázslatosabb tényező: a borok érlelési potenciálja. A Vega Sicilia borok a legidőtállóbbak közé tartoznak. A most legszebb formájukat mutató Unico évjáratok az 1970-es és 80-as évekből származnak, de állítólag az 1920-asban is maradt még élet.
Mi a különleges minőség titka?
A birtokon termesztett szőlő 90 százaléka ma már tinto del país (tempranillo), a maradékon bordeaux-i fajták osztoznak: cabernet sauvignon, merlot és malbec. Régen a bordói fajták aránya magasabb volt. Az ültetvényeket nagyjából 60 éves koruk körül telepítik újra, de vannak még 160 éves tempranillo tőkéik, és a cabernet és merlot telepítések is 100 évesnél idősebbek. A hozam minimális, egy hektárról jellemzően 30 mázsa szőlőt szüretelnek, ami lékihozatal tekintetében 21 hektolitert jelent.
Egy Vega Sicilia bor, csakúgy mint a nagy riojai borok, három egyenértékű alkotótárs közös műve. Az első a szőlő, ami ez esetben a ribera del duerói éghajlathoz alkalmazkodott tempranillo (helyi nevén tinto del país), a második a tölgyfa hordó (a Vega Siciliánál részben amerikai, részben francia tölgy), a harmadik pedig az idő, amit ők inkább évtizedekben, mint években mérnek. Egy Vega Sicilia bort kóstolva egyszerre élvezhetjük a gyümölcs és az érlelés aromáinak széles spektrumát, az érettség adta harmóniát, és az időutazás különleges élményét.
A borászatnál az a mondás járja, hogy amennyiben a 17-18. században Spanyolország is Franciaország fejlettségi szintjén állt volna, akkor nem a cabernet-k, hanem a tempranillo lenne a világfajta. A tempranillo még a cabernet-nél is hosszabb életű, és remekül áll neki a hordós érlelés. A hosszú érlelés kisimítja a ráncokat, egyensúlyba hozza az alkotóelemeket és fokozza a komplexitást. Az Unico legkorábban tízévesen kerül piacra, amiből 6-7 évet fában töltött. Régebben még ennél is hosszabb volt a hordós érlelés. És hogy meddig él egy ilyen bor? Csalódás, ha ötvenen innen a hanyatlás jeleit mutatja.
Az Alvares család által végrehajtott változtatások közül kettőt érdemes kiemelni. Az 1990-es évek elején Bordeaux legismertebb pince higiénia specialistáját bérelték fel, hogy rend és tisztaság legyen a borászatban. Az általa bevezetett rendszernek köszönhetően a Vega Siciliánál patikaszerű tisztaság uralkodik. A másik a 2000-ben átadott új borászat 2009-es modernizációja. Sokéves munkával a talaj, a fajták, a fekvés és a szőlészeti tapasztalatok alapján 81 parcellát különítettek el, és a borászatot úgy alakították át, hogy 81 különböző bort tudjanak elkészíteni. A Valbuena és az Unico ennek a 81 tételnek a házasításából áll össze (a Reserva Especial a közelmúlt három legjobb Unico évjáratának házasítása; a 2015-ben forgalomba került Reserva Especial pl. az 1994-es, 1996-os és 2000-es évjárat házasítása).
A pincében a minimális beavatkozás elvét követik. Nem használnak fajélesztőt, a legfontosabb modern technológia a hűtés és a bogyóválogatás. Saját kádárüzemük van, a faanyagot is maguk érlelik. Évente 500 hordót készítenek amerikai tölgyből. A francia hordókat készen vásárolják.
A bevezetőben feltett kérdést, vagyis hogy a Vega Sicilia parasztvakítás-e felsőfokon vagy a kompromisszumot nem ismerő tökéletesség házassága a tudományos merkantilizmussal, most sem tudom eldönteni. A Dominio del Aguilánál tett látogatás viszont világossá tette számomra, hogy a problémát ideje visszapasszolnom azoknak a térfelére, akiknek nem gond száz eurókat kicsengetni egy palack borért, és akiket nem zavar, hogy miközben vaníliával öblögetnek és csersav marja a torkukat azon kénytelenek morfondírozni, hogy vajon a következő palackot egy vagy két évtized után lesz-e érdemes kibontaniuk. (folyt. köv.)
(Ezúton is szeretném megköszönni Újfalussy Szabolcsnak (Oremus), hogy segített a látogatást tető alá hozni.)
You must be logged in to post a comment.