Visszhangkamrámban régóta verik a tamtamot, hogy a nadapi csodarabbi ismét nagyot alkotott. És valóban, ez egy zöld levelibéka a varangyok teadélutánján: elegáns, nagyvilági jelenség a kisvárosi kávézóban, ahol az Omnia zaccot kanalazva Párizsban hiszik magukat.
Cabernet franc és merlot bérelt területről. Annyira éteri, kerek, sima, finom és varratmentes, hogy az ember egy idő után zavartan kérdezi: ha így is lehet bort készíteni, akkor mások miért nem teszik. Édes és kedves, csipkebogyós, pemetefüves, málnaszörpös aromákkal, igazi gyümölcsbomba. Nem éget, nem is fűt az alkohol, nem csíp, nem metsz, de nem is alibizik a sav, a tannin pedig mint egy pinot noirban, finoman omlós, diszkréten támogat. Megvan benne az a közvetlenség, az az áttételek nélküli természetesség, amit én a természetes boroktól várnék (pusztán a filozófia alapján).
Nem érzem jól magam, ha csak dicsérek, főleg, ha valamilyen részletet homályban hagyok. „A túl szép, hogy igaz legyen” szemszögéből közelítve két vonatkozás lehet említésre méltó. Szentesi borok esetében az illó mindig vizsgálandó szempont. Ezúttal az elefánt be se lépett a szobába, csak a szomszédban a nagyothalló házaspár természetfilmet néz, és Szersén Gyula mintha elefántokat emlegetne. Szóval, tényleg csak a sejtés szintjén lappang – inkább szárnyakat ad az illatnak, mint rántja magával a szakadékba. A másik apróság az édesség mértéke. Én úgy érzem, hogy van benne egy-két grammnyi maradékcukor, ami nem erény, de nem is bűn, engem mindenesetre nem zavart.
Summa summarum, aki a keserűt is savanyún szereti, az kerülje, mindenki más bolond, ha nem próbálja ki.
6-7 pont és 2600 Ft.
You must be logged in to post a comment.