5-6 évvel ezelőtt indexre tettem a Kovács Nimród-borokat, mert az erjesztett szőlőlevet mindig jobban szerettem a borban pácolt tölgyfánál. Látva azonban a nemzetközi és hazai versenyeken elért sikereket, fokozódott a nyomás, hogy egy mintavétel erejéig feloldjam a bojkottot. Az áttörést végül az hozta meg, hogy a Decanter magyar mellékletében felbukkant az alig 6 eurós Dixie, amit Oz Clarke 93 pontra értékelt.
Ő még a 2018-ast kóstolta, és ezt írta: „Izgalmas, élénk, becsvágyó fehér, ami hordóban érlelt chardonnay-ból és acéltartályos szürkebarátból készült. Zabpelyhes, pikáns, frissen pirított mandulával, rágós barackhéjjal és fehér virág illattal. Kitűnő, lenyűgöző fehér, jazz-együtteses hátcímkével.” Utólag persze látom, hogy mire kellett volna figyelnem.
Természetesen nem tudhatom, hogy az évjáratváltás, esetleg a házasítás arányainak vagy a hordós érlelés minőségének, időtartamának megváltoztatása mennyire formálta át a bor jellegét, mindenesetre nálam egészen máshová kerültek a hangsúlyok. (A borászat saját honlapja szerint az összetétel 55% szürkebarát (acéltartály) és 45% chardonnay (4 hónap barrik).) Jobban belegondolva már a koncepciót sem értem: mi indokolhatja barrikolt chardonnay házasítását tartályos szürkebaráttal? Brunch a maradékokból?
Korához képest meglepően telt, arany szín. Selymes, édeskés, kissé émelyítő bor (félreértés ne essék, analitikailag száraz). Az illatban szultána mazsolás, cukorkás aromák vegyülnek pörkölt mogyoróval és szerecsendióval. Jó közepes test, enyhén szappanos textúra. A korty vége felé kiderül, hogy a mélyben búvópatakként csörgedezik némi sav, de ez inkább disszonáns háttérzaj, mint lendületet adó áramlat. Illatban és kóstolva is tagolatlan, árnyalatokban szegény. Közepesnél rövidebb lecsengés. Úgy látszik, én teljesen vak vagyok az ilyen borok bájaira. (Öt nappal a bontás után visszakóstolva jóval harmonikusabb képet mutatott és a fadominancia is enyhült; kérdés, hogy ez az információ ér-e bármit a gyakorlatban.)
4-5 pont és 2500 Ft körül volt, amíg lehetett kapni.
Az én fanyalgásom nem sokat nyom a latba, a bort számtalan külföldi kereskedés forgalmazza, és Oz Clarke 93 pontja mellett az én fenntartásaim egy Vivino-jegyzet súlyát sem érik el.
You must be logged in to post a comment.