Feltételezem, hogy a 2018-as átütő sikere miatt került ilyen gyorsan piacra a 2019-es. Régebben előszeretettel ostoroztam a magyar borászatokat, hogy a legjobbakból is hiányzik a konzisztencia, aztán megtanultam becsülni azokat a borokat, amelyek az évjáratokkal együtt hullámoznak, és ez kihúzta alólam az igazságosztó sámlit. Így most csak annyit mondhatok, hogy vagy az időjárás vagy a kismillió egyéb változó változása hozta magával, de markáns lett a kontraszt. Aki a 2018-ast szerette, nem biztos, hogy a 2019-esbe is bele fog habarodni. Az előbbinél az édes oldalra lendült ki az inga, ennél a szárazra.
Van egy kis old-school egri bikavér hangulata, és itt ez most pozitív értelemben értendő. Talán a hordókezelés teszi, talán a a bordói fajták dominanciája (52%), talán az egri mikroklíma.
Eleven, jó szerkezetű, érett szőlőből készült, igazi bor. Komplexitásban viszont nem az utolsó szó – a sok fajta ellenére is egynemű, tagolatlan. Az illat visszafogott, nehéz árnyalatokra bontani, ha nagyon nekiduráljuk magunkat, akkor cseresznyés, oregánós, pipadohányos jegyeket mutat. Kóstolva élénk, fanyarba hajló cseresznyés aromával, amit egy kis konyakmeggyes jelleg kerekít. Erős közepes test. A tannin markáns, de finomszemcsés, minimális húzással. A magas alkoholt jól integrálja, a lecsengés kellemesen fanyar. Szerintem ez egy lehetséges megoldás a bikavér egyenletre, mégha én személyesen jobban is örülnék egy könnyedebb, fedetlenebb változatnak.
5-6 pont és 3750 Ft
Meglepne, ha ebből is sláger lenne, az átlagfogyasztó szerintem úgy fogja elkönyvelni, hogy a minőség átlagon felüli, a karakter viszont feledhető.
You must be logged in to post a comment.