Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
„Magyarország az utóbbi időben a szokásosnál többet szerepelt a hírekben. És bár a bort és a politikát jobb nem keverni, az elmúlt években nehéz volt nem meghallani a sustorgást, hogy a politika a magyar bortermelők és -exportőrök kilátásaira is befolyással van. Így talán nem meglepő, hogy a parlamenti választásokat sokan reménykedve követték és az eredményt fellélegzéssel fogadták.” Continue reading “Szeretnek bennünket”
Milyen a St. Andrea ma? Magam is alig akarom elhinni, de 18 évvel a „Stylist a présházban” című dolgozatom megírása után a St. Andrea továbbra is kísérletezik. Miközben zajlik a bársonyos nemzedékváltás, a kísérletező kedv változatlan hevességgel lobog. A címkék letisztultabbak lettek, a szortiment áttekinthetőbb, de nem szűkebb – a honlapból kiindulva most is 20-25 különböző bort készíthetnek. Nemhogy nem kóstoltam még, de nem is tudtam arról, hogy létezik St. Andrea pezsgő. Nem egy, három. Csupán bikavérből hetet számoltam össze. Continue reading “St. Andrea-átvilágítás”
Az a jó bloggerkedésben, hogy bármikor hülyét csinálhatunk magunkból, szándékosan vagy véletlenül, mégsem rúgnak ki a munkahelyünkről. Igaz, nincs is munkahelyünk és a hazátlan bitangoknak a kassza sem csenget, így Merengőt akkor isznak, ha Jézuskáéknál jól sült el a brainstorming. Ezzel a zavaros felvezetéssel azt akartam beharangozni, hogy én a 2017-es Merengőt nagyon is szerettem, ezt meg nem nagyon. Akkor most bennem van a hiba vagy bennem van? Continue reading “Elit szesz – St. Andrea Merengő 2018”
Feltételezem, hogy a 2018-as átütő sikere miatt került ilyen gyorsan piacra a 2019-es. Régebben előszeretettel ostoroztam a magyar borászatokat, hogy a legjobbakból is hiányzik a konzisztencia, aztán megtanultam becsülni azokat a borokat, amelyek az évjáratokkal együtt hullámoznak, és ez kihúzta alólam az igazságosztó sámlit. Így most csak annyit mondhatok, hogy vagy az időjárás vagy a kismillió egyéb változó változása hozta magával, de markáns lett a kontraszt. Aki a 2018-ast szerette, nem biztos, hogy a 2019-esbe is bele fog habarodni. Az előbbinél az édes oldalra lendült ki az inga, ennél a szárazra. Continue reading “Nehéz örökség – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2019”
Mély nyomot hagyott bennem. Évekkel ezelőtt leszoktam az egri borokról, ezért nem tudhatom, hogy ez egy új korszak kezdete vagy csak eltévedt fecske. Az abszurd módon felpontozott, de nagyon is ígéretes Áldással és a hordóval elszúrt Böjt Bikavérrel együtt valami új és eredeti stílust ígér.
Continue reading “Mérföldkő – St. Andrea Hangács Bikavér 2017”
Magyar vörösbor még soha nem szerepelt a Decanter magazin “Az év borai” listáján (száraz is csak Tokajból (Gizella Barát Hárslevelű és Kikelet Kassai Hárslevelű)). Most az 50 vörös között, valahol a mezőny közepe táján felbukkant a 2018-as St. Andrea Áldás. Amikor először meghallottam a hírt, csak a fejemet csóváltam. Pedig nem blöff. Continue reading “Az év vörösbora – St. Andrea Áldás 2018”
Tamlyn Currin Caroline Gilby trónjára tör. Gyors egymásutánban a harmadik cikke jelenik meg magyar borvidékekről és borászatokról. Számomra rejtély, hogy a meglátogatandó pincéket milyen algoritmus sorsolja ki – Somlót pl. egyetlen borászat képviseli: Kolonics Károly, Sopront szintén: a Pfneisl nővéreké, Villányt kettő: Gere Attila és a Heumann-család –, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy szorgosan jegyzetel és nagyvonalúan pontoz. Egerben a szokásosnál nagyobbat merít, igaz, a választás logikája itt is fuzzy: Tóth Ferenc, Kovács Nimród, Ostoros és St. Andrea. Continue reading “Eger, a legendák, csillagok és szentek földje”
Egert az ág is húzza. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy szinte leestek a térképről. Nem ismerek senkit, aki az előző évtizedben nagy névnek számító Gál Tibor, Thummerer Vilmos, Vincze Béla, az Orsolya Pince vagy Pók Tamás borait ma is inná. A nagy felforgató, Bukolyi „Gróf Buttler” László kiesett a képből, és vele talán elenyészett az a felhajtó erő is, ami mindenkit magasabb fordulatszámra kényszerített. Aztán ott van a pincedoh-mizéria, amiből nem könnyű kimászni. Continue reading “Szorongó-borongó – St. Andrea Merengő 2016”
A St. Andrea korai chardonnay próbálkozásai hírhedten fásak voltak. Nem tudom, hogy ezek a borok kijutottak-e valaha a tölgyrengetegből. Feltételezem, hogy nem, mert a chardonnay-t hosszú évekre törölték a menüről. Ha jól dekódolom, akkor 2016-ban bukkant fel újra, mint kis szériás különlegesség. Így utólag nehezen tudom összerakni, hogy mi járhatott a fejemben, amikor a „Sommelier Collection”-t kiválasztottam: nosztalgia vagy a kiváló Etyeki Kúria után feltámadt hurráoptimizmus vagy csak az átkozott kíváncsiság? Continue reading “Karambol – St. Andrea Chardonnay „Sommelier Collection” 2018”
St. Andrea’s early attempts at chardonnay all got lost in the Hundred Barrel Wood. Unfortunately I have no idea whether they have ever managed to escape from the dark forest. I suppose not because for many years there was no St. Andrea Chardonnay. In retrospect I struggle to justify my choice: was it nostalgia or baseless optimism (after the excellent Etyeki Kúria) or just foolhardy curiosity that led me to the „Sommelier Collection”? Continue reading “Collision course – St. Andrea Chardonnay „Sommelier Collection” 2018”
You must be logged in to post a comment.