Lehet egy kékfrankos az ünnepi vörös, ami karácsonykor az asztalra kerül? Hogy Ausztriában mit válaszolnának erre, az nem is igazán kérdés. Már csupán az árakat nézve sem. A Wein & CO legdrágább osztrákjait böngészve az abszolút csúcson ugyan mást találunk (kvázi egy bikavért), de a 60 és 90 euró között élbolyt már a blaufrankisch uralja.
A nemzetközi elismertség előzte-e meg a hazait, vagy fordítva, nem tudom. De mindezt fel kellett építeni. A legnagyobb név, Roland Velich (Weingut Moric) 2001-ben indult, és a kezdetekben senki nem volt kíváncsi a borokra. Ma világsztár, a blaufrankisch presztízsén pedig az egész ágazat dolgozik (szakadatlanul, a napokban zajlott például a Blaufrankisch Summit, Jamie Goode már be is számolt a mesés fajtáról szerzett benyomásairól, illetve külön írásban az aktuális Moric felhozatalról).
Ehhez képest itthon azt hallom kereskedőktől, hogy a kékfrankost nehéz eladni. A csúcskaberné fogy drágán is, a kékfrankos-krém feleannyiért sem. Egy példát kiragadva: a Suckling-küldöttség jött, látott és pontozott év elején, a Takler kínálatból a kékfrankost találta legjobbnak 95 ponttal. A bor 5000 forint (itt és itt), a Primarius 14000. Előbbi nagy vételnek tűnik, nem kapkodta el a fogyasztó közönség. Pedig tényleg kiváló.
A sucklingi csapat tekintélyes pontinflátor hírében áll, de a Szenta-hegyi érdemeit ez nem erodálja. Elég gazdag felsőpolcosnak, mégsem próbál barrik cabernet-t imitálni. Hozza a kékfrankos szekszárdi karakterét, élénk és kedves egyszerre, sem savhangsúly, sem lomhaság vagy túlérettség felé nem billen. Az illat toszkán sangioveséket is megidéz faepres jegyeivel (bőr és balzsamecet nélkül), a stílus Takleresen modern és áradó, egyszersmind örvendetesen erőlködésmentes. Élvezetes, szép bor, pannon klasszis. 7 pont (90/100) és jó vétel, fogyasztásra kész vagy akár érlelhető is. Én nemigen kóstoltam jobb magyar kékfrankost idén.
You must be logged in to post a comment.