Legokosabb barátaim szerint nem a champagne drága, hanem mi vagyunk csórók. Eggyel kevésbé okos barátaim szerint mindenről a piac dönt: ha több champagne készülne vagy kevesebben lennének, akik ennyit is hajlandóak megadni érte, akkor olcsóbb lenne.
Az önszabályozó piaci mechanizmusok elméletének igazát soha nem vontam kétségbe, de mindig úgy éreztem, hogy védtelen a körkörös érvelés vádjával szemben – valahogy úgy, mint az alkalmazkodás a természetes kiválasztódás elméletében (az az egyed marad életben, amelyik a legjobban alkalmazkodott a környezetéhez, és melyik alkalmazkodott a legjobban?, hát, amelyik életben marad). Más megközelítést választva talán közelebb juthatunk a champagne árának megértéséhez.
Tavaly 326 millió palack champagne-t adtak el 6 milliárd euró értékben. Ebből kiszámítható, hogy egy liter champagne kiskereskedelmi átlagára 24,5 euró. Nem tudom, hogy ebből a termelőknek mennyi jutott, viszont találtam adatokat a 2022-es magyar borexportra és leesett az állam. Egy liter külföldre eladott fehérborért a magyar borász (vagy kereskedő) átlagban 62 eurócentet kapott (a rozéért és a vörösborért 64-et).
A fizetőképes kereslet és a korlátozott kínálat a champagne-készítés alapfeltételeire is rányomja bélyegét, de az előállítása a piaci hatások nélkül is drága. Az időjárás finoman szólva mostoha, nem véletlenül alakult ki az a gyakorlat, hogy mindent mindennel házasítanak, fajtákat, területeket, évjáratokat. A champagne tulajdonképpen kétszer elkészített bor, és a második etap jóval hosszabb és munkaigényesebb, mint az első (a szürettől a forgalomba kerülésig jellemzően 4-5 év telik el). Hogy ez a költségekben miként jelentkezik, azt egy leleményes champagne-specialista egy bérborászat online kalkulátorának igénybevételével mutatta meg. Ha pince nélküli szőlőművesek lennénk, és a 15 tonnányi chardonnay-nkból csendes bort szeretnénk készíttetni, akkor Angliában ezért palackonként 2 font 86 penny-t kellene fizetnünk. Ha viszont pezsgőt szeretnénk, akkor a fajlagos költség 5 font 8 penny-re jönne ki (30 hónap seprőn érleléssel). Champagne esetében azonban nem a technológia és nem is az idő a legfontosabb tényező a magas ár kialakulásában.
Drága a telek. 60-szor drágább, mint pl. Bordeaux-ban. Egy hektár szőlő ára másfél millió euró körül mozog, de grand cru területek esetében ez elmegy 3-4 millióig. Mivel Champagne-ban a 8000 tőke/ha a jellemző sűrűség, egy tőke ára minimum 187 euró. Hogy egy ekkora befektetés, mondjuk, 20 év alatt megtérüljön, ahhoz évente egy tőkének kb. 10 euró hasznot kellene termelnie, és mivel egy tőke egy palacknyi szőlőmennyiséget terem, így minden palackon 10 eurót kellene keresni. A 18,5 eurós átlagárat figyelembe véve ez nem tűnik reális elvárásnak.
A fentiek fényében nem olyan meglepő, hogy a szőlő felvásárlási ára itt a legmagasabb az egész világon: kilogrammonként 8-10 euró. Összehasonlításképpen, néhány éve szerepelt a hírekben, hogy Spanyolországban a szőlőtermelők tiltakoztak, mert a bőséges termésre való hivatkozással a nagy Cava-termelők 35 centes felvásárlási árat ajánlottak (az egyébként szokásos 50 cent helyett). Magyarországon 2021-ben 96 forint volt a szőlő kilója, ami 400 forintos euróval számolva 24 centet jelent. Ebből alsóhangon 33-szoros szorzó adódik.
Én valahogy abban a hitben éltem, hogy Proseccóhoz hasonlóan, Champagne-ban sem ismerik a hozamkorlátozás fogalmát. Vagyis a champagne aztán végképp nem a szőlőben készül, hanem a pincében. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy csendes borok esetében a legalacsonyabb hozam 25 q/ha körül alakul, de a borvidéki előírásokban 40-50 alá ritkán mennek. A magyar átlag 80 mázsa körül van, Proseccóban pedig 120-180 mázsa között mozog. Tekintettel arra, hogy Spanyolországban gyakran láthatunk olyan ősrégi ültetvényeket, ahol a bakművelésű tőkék között táncolni lehetne (állítólag Toróban van a világon a legalacsonyabb hozam: 1800 kg/ha), de a magyar téeszekben a Zetorhoz optimalizált 3,5 méteres sorközből adódóan is csupán 3-4 ezer tőke/ha volt a jellemző, ezzel szemben Burgundiában a 10 ezer tőke/ha sem ritka, így az egy tőkére jutó hozam valójában sokkal használhatóbb adat, mint az egy hektárra jutó.
Champagne-ban 100-120 q/ha a jellemző, és mivel hektáronként minimum 8000 tőkével számolhatunk, így az egy tőkére eső hozam 1,4 kg körül mozog. A borvidéki előírások szerint a hagyományos Coquard-présbe 4000 kg szőlő kerül, amiből az első 100 liter megy a lefolyóba, az ezt követő 2050 l a minőségi anyag (tête de cuvée), az ezt követő 500 l még felhasználható (taille), aztán a többi megy a lepárlóba. Vannak, akik a 2050 liternek is csak a javát (coeur de cuvée) használják fel, ami 1800 l. Ha a 2050 liternyi tête de cuvée-vel számolunk, akkor 1 mázsa szőlőből 51 liter bort kapunk. Ez azt jelenti, hogy az 1,4 kiló, ami egy tőkén terem nem is elég 0,75 literhez (és a degorzsálásnál is adódik valamennyi veszteség). Lényeg a lényeg, nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy Champagne-ban egy tőkéről egy palacknyi bor jön le – ez pedig abszolút tisztességes érték.
Lehet, hogy a fenti számításaim jobbra, balra annyit csúsznak, hogy lesz, aki szerint nem is lehet komolyan venni őket. Ha akad ilyen olvasónk, kérem, hogy segítsen tisztábban látni. Én azonban egyelőre abban a hitben vagyok, hogy a 25-30 eurós champagne nincs túlárazva.
Ezzel együtt is elkerekedett a szemem, amikor a Decanter 2020. augusztusi számában Tyson Stelzer azzal szembesített, hogy „az olcsó champagne korában élünk”. És ez ugyanúgy igaz az olcsó champagne-ra, mint a drágára. Stelzer azzal érvel, hogy Champagne-ban az ültetvények ára 25 év alatt az ötszörösére nőtt. Itt a legmagasabbak a termelési költségek és a szőlő felvásárlási ára. Ugyanakkor egy palack champagne ára mindössze 13 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben. „Vajon meddig lesz még képes Champagne futószalagon szállítani a legolcsóbb fine wine-t?” – kérdezi.
Aztán áttér a felső kategóriára: „A luxus borok világában a champagne számít az alsópolcnak, a prestige champagne-ok messze, messze a legmegfizethetőbbek és a legkönnyebben elérhetőek a globális etalonként számontartott borok között. Mikor találkoztunk utoljára premières cru bordóival vagy grand cru burgundival, amit annyiért árultak, mint a Krug Grande Cuvée-t, a Louis Roederer Cristalt vagy a Veuve Clicquot La Grande Dame-ot?”
Felgerjedt szittya vérem és rákerestem a legdrágább borok listájára. A wine-searcher.com kiváló összeállítása két dologra ébresztett rá. Egy, Burgundia mellett senki nem rúg labdába. Kettő, a prestige champagne-ok kurva olcsóak. Meredeken hangzik, de valószínű, hogy a Krug Grande Cuvée, a maga 280 eurós árával nincs a világ tízezer legdrágább bora között. A wine-searcher.com rangsorát vezető Domaine Leroy Musigny Grand Cru árából 143 palack Krug vásárolható. És a listát alaposabban szemügyre véve azt találjuk, hogy egy futóbolond valamelyik árverésen 220.800 eurót adott egy palack Domaine de la Romanée-Conti Romanée-Contiért – no, ennyi pénzből egész Petőfitelepet le tudnám itatni Kruggel.
Akkor most oda lyukadtunk ki, hogy a champagne semmilyen szempontból nem nevezhető drágának?
[A fotók a Ruinart és a Vranken-Pommery pincéjében készültek.]
You must be logged in to post a comment.