Vannak, akik esküdöznek, hogy az igazi foci a harmadik osztálynál kezdődik, fölötte túl sok a művészet, a balett és a koreográfia, túl kevés a bodicsek, a páros lábbal becsúszás, a véres veríték. Vannak, akik esküdöznek, hogy ha igazán jót akarunk enni, akkor jobb kerülnünk a Michelin-kalauzt, mert az egy olyan elvárásrendszerre épül, ami formalizál, sterilizál és elidegenít, ahol fontosabb az eszcájg, az enteriőr, a szertartásos hajbókolás, mint az ízek. Nem állítom, hogy ezzel megtaláltam a kulcsot a Champagne-világ értelmezéséhez, de valamiért ez is eszembe jutott, amikor próbáltam feldolgozni a fősodor okozta viszonylagos csalódást az underground okozta izgalmak tükrében.
Amikor tavaly télen a legújabb nagy Champagne-könyv szerzőjével, Peter Liemmel készített interjút elolvastam, úgy éreztem, hogy nem kellene ennyire előreszaladni, az aktuális hagyomány előtti hagyományig leásni, amikor még a területalapú champagne volt az alapképlet és nem a házalapú házasítás. Amikor aztán az év elején megvettem és elolvastam a könyvet, úgy éreztem, hogy másodszor is elveti a sulykot, amikor a dűlőválogatás mellett a kis- és középtermelőkre összpontosít. Én azt tanultam, hogy a champagne egy csinált bor – a tokaji értelemben -, és így fölösleges benne a dűlők egyéniségét keresni, és azt tapasztaltam, hogy csak a tőkeerős nagy házak tudják azt az érlelést hozzátenni, amit én elvárok (minél kisebb a név, annál vékonyabb és egyszerűbb a lé). Saját ismerőseim körében facepalmos agyfrászt idézett elő, amikor a Bortársaság a Michelin háromcsillagosok után elkezdte a kockásabroszosokat futtatni.
Azóta nagyot fordult velem a világ. Legfeljebb egy tucatnyi presztízsküvével a hátam mögött semmi súlya nincs annak, hogy én mit gondolok a termelői és a nagyvállalati champagne viszonyáról, de örülök annak, hogy az érzékelhető valóság hatni tudott az előre elgondolt valóságra, és ma már egyáltalán nem tartom őrültségnek vagy múló divatnak a „grower champagne” felfutását.
Essi Avellan, a champagne-világ egyik legérzékenyebb kóstolója és enciklopédikus tudósa a termelői champagne-oknak szentelt cikkében a következőket írja:
„A termelői champagne iránti szomjúság kielégíthetetlennek tűnik; a minőség magasabb, a felhozatal szélesebb, mint valaha. A palackok soha-nem-látott árakon kelnek el, különösen a viszonteladói piacon. Sőt, egyes termelők pozíciója annyira erős, hogy azt is maguk határozzák meg, hogy hová kerülhetnek a boraik. Az Ulysse Collin például úgy küzd a másodlagos piac spekulánsai ellen, hogy kizárólag kereskedőknek ad el. (…)
Az előválogatásnak köszönhetően [328 palackot teszteltek] a kóstoló általános színvonala dicséretesen magas volt, amihez a most piacon lévő évjáratok – 2018, 2019 és 2020 – kiválósága is hozzájárult. Nagy örömömre szolgált, hogy nem kevesebb, mint 11 ragyogó tétel ért el 95 vagy annál több pontot.
A helyspecifikus champagne-ok rendkívül jól szerepeltek a teszten – sőt, a top 5-ös listámat a dűlős champagne-ok uralják -, érthető módon, hiszen sok termelő a legjobb, öregtőkés ültetvényeit külön palackozza. A terroir minél hűségesebb megjelenítésén munkálkodó termelők kezében fontos eszközzé váltak a termőhelyspecifikus borok.”
Miközben óvatosan szemezgettem a termelői felhozatalban, a miheztartás végett két elismert és általam is nagyra tartott ház nonvintage-ét is megkóstoltam. Arra számítottam, hogy ezek majd móresre tanítják a pimasz kamaszokat. Nem így történt. Nekem nem esett nehezemre az erényeiket méltányolni és élvezni, de a feleségem – akinek születésnapja remek apropóként szolgált a Charles Heidsieck beszerzésére – nem tudta leplezni a csalódását, az ő szemében az, amit mások csiszoltságnak, egyensúlynak és egyéni stílusnak látnak, édességnek, enerváltságnak és fantáziátlanságnak hatott.
Pierre Peters Grand Cru Extra Brut Blanc de Blancs
Nagyon tiszta, élénk, eseménydús bor. Feszessége, szárazsága miatt kezdőknek nem ajánlanám. Az illatban kalácshéj, élesztő, kamillatea, birsalma, sárgaalma, gyömbér. Kóstolva precíz, dinamikus, részletgazdag, telt és az illat jegyei mellett finoman sós. Egy újabb pince, aminek minden borát szeretném megismerni és még csak nem is drága.
Louis Roederer Collection 243
Az új „évjárat” – széria? – bevezetésekor „akciósan”, azaz az esedékes 30 százalékos emelés nélkül vettem 20 ezer forint körüli áron. Elegáns, kerek, kiegyensúlyozott, komplex és megnyerő. Méltó a híréhez. A Heidsiecket nem választanám még egyszer etalonnak, ezt igen. Ugyanakkor a Pierre Peters határozottan izgalmasabbnak, fedetlenebbnek, szabadabbnak érződött mellette. A lényeg azonban az, hogy ha most kérdeznek, akkor NV champagne-ban nálam ez az origó.
Vilmart & Cie Grande Reserve Brut Premier Cru magnum
Szilveszterre hozta egy kedves barátom. Meglehetősen sprőd, szikár és szigorú a 9g/l dozázs ellenére. A sav nemcsak túl sok, hanem alapvetően a mélyebb regiszterben játszik (almasav) és ez igencsak megnehezíti az élvezetét. Volt, hogy hátrahőköltem, máskor zavartalanul élveztem a száguldást és szájzuhanyt. Citrusos, grapefruitos, minerális, kekszes aromatika. 44500 Ft.
Bereche & Fils Reserve Brut
A termelők világában nagy névnek számítanak. Dús, telt, már-már súlyos champagne. Eleve koncentráltabb az átlagnál és a textúrát és a sav jellegét is erősen meghatározó almasav erre még rátesz egy lapáttal. Komoly, igényes, jól elkészített bor, ami az oxidatív irányba húz. Egyéniség, de inkább tiszteletet, mint rajongást váltott ki belőlem. 25500 Ft.
Leclére-Pointillart Brut Tradition 1er Cru
Borzasztó címke, abszurd ár (párban vásárolva 7600 Ft/palack). 100% pinot noir. Nyilván nem egy nüanszbajnok, de alapvetően mindent megad, amit egy champagne-tól várok. Élesztős, kalácshéjas, cseresznyés, almás illat. Tiszta, intenzív ízek, gyümölcsös, szaftos, lendületes korty, hosszú lecsengés. Csupa élet, minden durvaság nélkül. Ameddig ellátok, ez folyamatosan szerepelni fog az újrarendelni-listámon.
Calsac L’échappe Belle
Mintha az oxidáció szele megcsapta volna, viszonylag sötét szín és az aromakerék újra és újra a sült almahéjnál állt meg. Túl azon, hogy a zöld és a sárgaalma uralja az illatot és ízt, a habzás rendkívüli finomsága és a sav hiperaktivitása tette egyedivé. A minőséget, a súlyt, az ízmélységet nem érheti kritika, de a savhangsúly és a reszelt almás, vasas jegyek miatt nem lett a kedvencünk. 20900 Ft.
Thierry Massin Mélodie BdB
Kifinomult, elegáns champagne, a perlázs finom, a korty jóízű és friss. Remekül eltalált dozázs. Ez nem az almás vonal, itt egyedi aromamixet kapunk: szőlős, virágporos, kalácstésztás, őszibarackos. További felfedezésre csábító nyitány. 29 euró.
Charles Heidsieck Brut Reserve
Évekig NV-etalonként élt a fejemben. Ez most törlésjel alá került. Minden szépet és jót el lehet róla mondani, csak az én csapodár ízlésem, érdeklődésem másfelé mozdult. Tankönyvi champagne, de nekünk tohonyának, túlságosan ismerősnek és kissé édesnek hatott. 29900 Ft. Senkit nem beszélnék le róla és senkit nem beszélnék rá.
Az én NV indie-bajnokaim változatlanul: Leclerc Briant Brut Reserve; Andre Clouet Bouzy Grand Cru; Diebolt Vallois BdB Extra Brut és Pierre Peters minden mennyiségben.
You must be logged in to post a comment.