Szeretnél árat emelni?

Robert Joseph, alias az Ördög Ügyvédje, 28 könyv szerzője és közel 10 éve egy dél-francia borászat társtulajdonosa. A nem éppen fantáziadús nevű Le Grand Noir 62 országban 3,8 millió palack bort értékesít, így minden okunk megvan feltételezni, hogy Joseph rabló/pandúrként töviről hegyire ismeri az iparágat. És most arra vállalkozott, hogy irgalmas szamaritánusként megosztja a világgal, hogy mi a teendő, ha drágábban akarjuk eladni a borunkat.

Joseph 5 pontban foglalja össze az intelmeit. Aki mind az ötre kíváncsi az, olvassa el az eredeti cikket, én csak a harmadik és a negyedik pontot zanzásítottam. (A kiindulási helyzet az, hogy van egy borászatunk Európában, amelyik három színben készít bort: egy vöröset, egy fehéret és egy rozét. Mindegyiket 3 euróért veszi át a kereskedőnk, ebből az Egyesült Államokban 12-15 dolláros polci ár adódik. A kérdés az, hogyan srófolhatnánk feljebb a 3 eurót. A borok jók, állják a versenyt nevesebb régiók valamivel drágább boraival, de azért 95 pontot, ami az áremelést automatikusan indokolttá tenné, egyetlen amerikai kritikustól sem kapnának.)

Az első tanács az, hogy keressünk új értékesítési csatornát, a második, hogy frissítsük a dizájnt, a harmadik, hogy készítsünk cuvée-ket. Joseph azt mondja, hogy akinek csak egy bora van, az gúzsba van kötve, de akinek kettő, annak már van mozgástere, és ez tovább növelhető alternatív stílusú borokkal. Az sem tragédia, ha ezek nem férnek be a borvidéki szabályozás keretei közé. Franciaországban ma könnyebb 5 euróért eladni egy Vin de France narancsbort vagy egy Pet Natot, mint az ugyanebből a szőlőből készített 3 eurós AOP fehéret, és még hordóra sem kell költenünk. Az ilyen „alternatív” borokból persze kevesebb fogy, de 5-6 eurós árukkal segíthetnek abban, hogy az AOP borból származó bevételhez hozzá tudjunk adni, mondjuk, palackonként 50 centet. A földrajzi jelzés nélküli bornak nem kell feltétlenül „formabontó” stílusúnak lennie, rengeteg példa van arra, hogy ugyanazt a bort OFJ-ként (oltalom alatt álló földrajzi jelzés) és földrajzi jelzés nélküliként is árulják, a megcélzott piac függvényében.

Egy szuper prémium bor fénye az olcsóbb tételeket is beragyogja, és megkönnyíti az értékesítést. A 33 dolláros Domaine des Heritiers du Comte Lafon Mâcon Blanc-nak bizonyára jót tesz, hogy ugyanabból az istállóból származik, mint a több mint százszor ennyiért árult Montrachet. Ugyanez a helyzet a bordeaux-i „második” borokkal, vagy hogy újabb példát vegyünk, Sacha Lichine Whispering Angeljével, amelyet nagyjából egyidejűleg dobtak piacra a Garrusszal, a világ akkori legdrágább rozéjával.

Egy kisszériás „zászlósbor” bevezetése, amely a bevétel szempontjából nem sok vizet zavar, csodát tehet a borászat presztízsével. Ne foglalkozzunk azokkal, akik eleve megvetik az „ikonikus borokat”, inkább szánjunk néhány órát a dél-franciaországi Gerard Bertrand és a hozzá hasonló márkaépítő tehetségek történetének tanulmányozására. Bertrand mesterien aknázza ki az eredetvédelmi körzetek létrehozásában rejlő anyagi potenciált, és ezt teszik újabban Kaliforniában is, ahol szintén sikeresen lovagolják meg az újabb és újabb eredetvédelmi körzetek iránti érdeklődést.

A negyedik tanács, hogy versenyeztessük és értékeltessük a borainkat. Akik az ikonikus borokat gáznak gondolják, gyakran ugyanazok, mint akik szerint a pontszámokra ma már a kutya sem kíváncsi. „Ne hallgassunk rájuk!” – mondja Joseph. „Mi most kaptunk 92 pontos értékelést a Wine Enthusiast-től a 12-13 dolláros Le Grand Noir Chardonnay 2022-es borunkra. Sokkal jobb, mint a 2021-es? Nem. De azonnal megnőtt a boraink iránti kereslet az Egyesült Államokban? Igen.”

Szóval, nevezzünk be a borainkkal versenyekre, küldjünk mintákat kritikusoknak, persze nem nyakló nélkül, hiszen ez drága mulatság. Ha a vörösborunk vagy a válogatás borunk nagyobb valószínűséggel kap érmet vagy magas pontszámot, akkor azt küldjük. És ha a fehérborunk vagy a rozénk soha nem kap elismerést, akkor talán érdemes elgondolkozni azon, hogy valóban olyan jók-e, mint amilyennek hisszük. A versenyek a boraink megmérettetésének nagyon is költséghatékony módját jelentik.

Eddig a mintavétel, de akit közelebbről érint a kérdés, az merítsen az eredeti forrásból.