Csaba Mesterünk

A hőskorban nagy Csaba rajongó voltam. Hogy ez mennyire nem a druszaságból fakadó részrehajlás volt, azt jól mutatja, hogy a MA legújabb inkarnációjában, azaz 2018 óta egyáltalán nem írtam Vesztergombi borokról. Szórványosan kóstoltam ugyan ezt meg azt, de az a kép rögzült bennem, hogy máig Windows 98 alatt futnak: magas alkohol és extrakt, kókuszreszelék és vaníliás porcukor, emberfaragó tannin. Ez az, amit szerettem húsz éve, és nem szeretek legalább tíz éve.

Amikor egy barátomtól kaptam egy világverő Jammertal Cassiopeiát és két matricákkal agyontetovált Fritz-bort, úgy éreztem, hogy lefektetődtek az alapok, hogy enyhítsek a lelkiismeretfurdalásomon. Megkóstolunk néhány méltánytalanul mellőzött szekszárdi bordóit és végre kiderül, hogy fatális hiba vagy bölcs előrelátás volt kerülni őket.

Vakon kóstoltunk és a random sorrendből furcsa ív rajzolódott ki, de ennyi kockázatot muszáj vállalni.

Sebestyén Gradus Cuvée 2017

Jó kezdés. Tiszteletreméltó, élénk, túlzásoktól mentes, kulturált bor. Ha jobban ránézünk a körmére, azért kiderül, hogy túl van már a csúcson, gyümölcsét nagyrészt elveszítette, a korty kiszáradóban, egyedül a sav maradt fickós. 5-6 pont és 7500 Ft.

Vesztergombi Csaba Cuvée 2017

Elsőként a magas minőségű és nagyon vonzó hordó jelentkezik. Az illat intenzív, a kávés, szerecsendiós jegyekhez idővel áfonya, málna, oregánó, kandírozott narancshéj és fekete csokoládé társul. Élő savak, komplex textúra, hosszú lecsengés. Jó borász, jó alapanyag, példás hordókezelés. Hétévesen is van még benne tartalék. Erős 8 pont és 8300 Ft (igaz, már a 2020-as évjáratnál tartanak).

Eszterbauer Mesterünk Cuvée 2019

Itt kezdtünk vigyorogni, aztán aggódni, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen: háromból három bor jó vagy nagyon jó. Érezhetően cabernet franc is került bele, mert szolidan, de jól kivehetően felbukkan egy kis zöld (borsóhüvelyes) jelleg. Az előző bornál, lazább, fiatalosabb, a tannin még kevésbé integrált. A korty kerek, a felszín sima, ez is egy remekül elkészített, igényes bor. Nincs meg benne a Csaba Cuvée komplexitása, de még fejlődőképes. 7 pont és 7800 Ft.

Jammertal Cassiopeia MCS 2012 magnum

Na itt fagyott az arcunkra a vigyor, itt léptünk be a túl-szép-hogy-igaz-legyen szakaszba. Nem akarom a Cassiopeia világhírét hosszan ragozni, itt egy link azoknak, akik feledékenyek. Nem egy ihatatlan bor, de senki nem akarta meginni. Az illatban frissen aszfaltozott út, kátrány, oregánó, kóla és vanília – el tudom képzelni, hogy egy pohár kóla közepes lángon redukálva hasonló végeredményt ad. A kortyban savleviatánok csapnak össze tanningodzilákkal egy cukorszirupos lagunában. 40 ezer forintért horror. 3-4 pont (Senkit nem akarnék rábeszélni, de érdekes piaci torzulás, hogy 40 helyett 27 ezer forintért is kapható.)

Gayda Figure Libré Cabernet Franc 2021

Óriási kontraszt a Cassiopeia után. Profi, tetszetős, érett szőlőből készült, nem odakozmált, kellemes, szaftos bor. A fajtára jellemző kis vegetális jelleget málna és narancs egészíti ki. Fiatal, jóívású, vidám bor. Bár ez Franciaország másik vége, valószínűleg a loire-i franc-ok adták a mintát. Erős 6 pont és 8200 Ft.

Fritz Szekszárdi Bikavér 2019

Brettes, öreghordós, kiszáradt bor. Társaságunk a köpést vallási alapon elutasító frakciója is kénytelen volt az első korty után magába szállni, aztán magukhoz húzták a legközelebbi kármentőt, és a poháröblítésről sem feledkeztek meg. 2-3 pont (szerencsére nincs ára).

Fritz Ambrosius 2018

100 százalék cabernet franc. Lehetetlen lett volna megmondani, hogy ugyanabban a borászatban készült, mint az előző bikavér. Behízelgő, gyümölcs- és alkoholbomba. A 16-os alkohol és a portóis jelleg ellenére sem rossz inni. A textúra bársonyos, a tannin minimálisan szárít, a lecsengés hosszú. A stílus hátránya, hogy egyrészt gyorsan fejünkbe száll, másrészt, hogy nincsenek titkai, ez nem egy kibontakozó történet, csak egy dekoratív állókép. 6 pont és 7900 Ft.

Az összesített eredmény (heten pontoztunk, az első helyért 3, a másodikért 2, a harmadikért 1 pont járt):

Eszterbauer Mesterünk Cuvée 2019 – 13 pont

Vesztergombi Csaba Cuvée 2017 – 12 pont

Gayda Figure Libré Cabernet Franc 2021 – 9 pont

Fritz Ambrosius 2018 – 7 pont

Egy-két nappal a kóstoló előtt, kutyasétáltatás közben jutott eszembe, hogy nemcsak a Csaba Cuvée, a Mesterünk és a Cassiopeia nagy tesztje ez, hanem egyfajta búcsú is lehet, hiszen arra a kérdésre is választ kapunk, hogy akarunk-e mi még ilyen borokat inni? A válasz egybehangzó nem lett. És ez nem a borok hibája. A mi ízlésünk vett más irányt. Amikor a Művelt Alkoholista általános iskola alsótagozatába jártunk, akkor a bordói küvé volt a törzsanyag, villányi és szekszárdi borokon tanultunk írni, olvasni, összeadni, kivonni. Elhasználtuk, meguntuk, továbbléptünk. Aki viszont most ül be az iskolapadba, vagy már öregdiák, de szeret nosztalgiázni, az bátran emelje le a polcról a Csaba Cuvée vagy a Mesterünk aktuális évjáratát, szinte biztos, hogy nem fog csalódni.