Egy borbarátommal beszélgetve merült fel az ötlet, hogy tarthatnánk egy osztrák-magyar örökrangadót. Volt már ilyen, valószínűleg nem is egy, a legnagyobb szabású és egyben rémálomszerűen kijózanítóról Ripka Gergely tudósított (adatvesztés miatt, már csak a mandineres beszámolót tudom linkelni), akinek őszinteségét és következetességét azóta is csodálom: gondolom, Tokaj-rajongóként ez felérhetett egy parázson járással kombinált szöges ágyas kempingezéssel, aminek az emléke örökké kísérti és beléhasít minden újabb száraz furmintnak kiosztott 7 pont után. Vagyis a papírforma nem nekünk kedvez, és borbarátom azt mondta, hogy őt nagyon is érdekelné egy ilyen kóstoló, de a magyar oldalt esélytelennek látja, ezért ő csak az osztrák szövetségi kapitányi posztot meri elvállalni.
Nem osztrák ellenféllel szerveztem már én is hasonló meccset és a helyzetet nem látom eleve kilátástannak. Persze megfelelően kell a pálya lejtésszögét beállítani – arra van esély, hogy a legjobb magyar fehéreket szedjük össze, arra, hogy a legjobb osztrákokat, nincs, hiszen a bennfentes tippeken túl, a pénztárca is hiányzik hozzá. Sicher, ami sicher, osztrák oldalon beállítottunk egy 20 eurós limitet, majd kiderül, hogy ennyi lejtéssel mire megyünk.
Úgy döntöttem, hogy a válogatási folyamat állomásairól is tudósítani fogok; nagy luxus lenne az általam legjobbnak remélt magyar fehéreket beszerezni, végig kóstolni, aztán poszt nélkül hagyni. Ezek, tehát, az általam legjobbnak remélt magyar fehérek lesznek, de becsúszik azért egy-két olyan bor is, amelyet inkább a konszenzus, mint saját meggyőződésem juttatott el a próbajátékig.
Nyári Pince Szent György-hegyi Olaszrizling 2023
Nyári-rajongónak tartom magamat, de a Györgykovács-Földi meccsbe nem reméltem, hogy beleszólhat, inkább felvezetésnek szántam. Eszményi és tipikus olaszrizling, intenzív illattal, szép egyensúllyal, dicséretes koncentrációval és jól eltalált hordóval. Az aromatika mandulás, virágos, gesztenyemézes, a kortyban nektarinnal és narancshéjjal kibővítve. Ízgazdag, életerős, hosszú lecsengés. Egy újabb kiemelkedő Nyári-bor és masszív best buy 3000 forintért. 6-7 pont.
Györgykovács Imre Nagy-Somlói Olaszrizling 2022
Már az illata is sós! Gyönyörű, érett szőlőből készült, érett a sav, a korty finoman cseres és krémes, magától értetődően illeszkedik minden részlet. Dús és élénk, tágabb kontextusban, egy érettebb chablis-ra emlékeztet. A végtelen lecsengésben sevillai narancs és mandula. Kiemelkedően jó hordóhasználat. 7-8 pont és 7700 ft.
Földi Bálint Badacsonyi Kéknyelű 2023
Bittersweet symphony. A trió arisztokratája. Aromatikában a legvisszafogottabb, savban a legpengébb. Transzparens, rendkívül tiszta, vibrálóan élénk, de nem metsző vagy savanyú savakkal. Kéknyelű létére határozottan gyümölcsös. Az összbenyomás, a szerkezet moseli rieslingeket idéz. Újabb bizonyítéka Földi Bálint különleges tehetségének. 7-8 pont és 7700 Ft.
Korai még keretet hirdetni, de a Györgykovács és a Földi jó eséllyel indulnak a kezdőbe.
Válasz