Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó”
A harmadik kör – a furmint és környéke területi selejtező – csonka lett volna, egyrészt, a 2024-es Gizella nem érkezett meg időben, másrészt, a Barta KVG-ről logisztikai és anyagi nehézségek miatt lemondtam (#amatőrizmus, inkompetencia, blognyomor). Ezért bevártam a felmentő sereget és a badacsonyi és somlói szabadcsapatok csatlakozásával ígéretes mezőny alakult ki. Más kérdés, hogy nem mindenki hozta a kötelezőt. Continue reading “Magyar fehér válogatott – zárókör”
Erős lesz a keret, ez már biztos. Illetve semmi sem biztos, visszatérő félelmem, hogy saját ízlésem ütközik a közével, azaz mi lesz, ha a kóstoló napján derül ki, hogy ami nálam hangrobbanás, az náluk halk cincogás? A „halk cincogás” több, mint metaforikus félelem: a hazai fajták nem éppen gyümölcsbombák, nem kiszínezett görög szobrok, hanem törtfehér márványalakok – jó esetben -, ahol színek nem zavarják az elmélyülést a forma, a felület, a kompozíció élvezetében. Vajon a színes vulgárisnak hat-e majd mellettük, vagy éppen fordítva, az én válogatottam lesz szürke és ingerszegény?
Egy borbarátommal beszélgetve merült fel az ötlet, hogy tarthatnánk egy osztrák-magyar örökrangadót. Volt már ilyen, valószínűleg nem is egy, a legnagyobb szabású és egyben rémálomszerűen kijózanítóról Ripka Gergely tudósított (adatvesztés miatt, már csak a mandineres beszámolót tudom linkelni), akinek őszinteségét és következetességét azóta is csodálom: gondolom, Tokaj-rajongóként ez felérhetett egy parázson járással kombinált szöges ágyas kempingezéssel, aminek az emléke örökké kísérti és beléhasít minden újabb száraz furmintnak kiosztott 7 pont után. Vagyis a papírforma nem nekünk kedvez, és borbarátom azt mondta, hogy őt nagyon is érdekelné egy ilyen kóstoló, de a magyar oldalt esélytelennek látja, ezért ő csak az osztrák szövetségi kapitányi posztot meri elvállalni. Continue reading “Magyar fehér válogatott – Első kör”
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lázban égve vártam “Az év borai” összeállítás megjelenését a Decanterben, de legalább figyelmesen átböngésztem, szemben a Wine Spectator Top 100-zal. Flegmaságom fő oka, hogy az állandóan változó koncepciók, jelöltállítók és mezőnyszűkítők miatt semmilyen érdemleges tendenciát nem lehet belőlük kisilabizálni, ráadásul két évtized alatt egyetlen bort sem tudnék felidézni, amit ezeknek a listáknak köszönhetően fedeztem fel és szerettem meg. Amióta Caroline Gilby törzsszurkolónk – vagy lobbistánk – lett, magyarok is rendszeresen felbukkannak az év borai között. A két évvel ezelőtti válogatott kerettaggal alaposan megégettem magam, tavaly pedig egy aszú került fel a listára, az meg nem az én asztalom (Balassa 6 puttonyos Tokaji Aszú “Villő” 2017). Continue reading “Árboctörés – Káli Kövek & Co.”
Közszolgálati szempontból merő hülyeség erről a borról írni, mert nálam a nyomdai átfutási idő hosszabb – nyomda nélkül is -, mint a bor kifutási ideje. Hogy miért ennyire kapós, csak találgatni tudom. Olyan kevés készül belőle, hogy megveszik a rokonok, szép a címkéje, egzotikusan izgalmas az őshonos? Continue reading “Drága, ritka, jó – Földi Bálint Kéknyelű 2021”
Nem szeretnék papagájként szajkózni, de idén talán egyszer még belefér: Földi Bálint remek borokat készít. Három néven is és persze nem kizárólag. Continue reading “2 buddies + Anti OR18”
Ha dolgozatot kellene írnom róla, akkor ezzel a puskával indulnék csatába: rokontalan, nőivarú, késői érésű, alacsonytermésű, „úri szőlő”, semleges aromatika, jó terroirközvetítő, hosszan érlelhető, magas sav, magas extrakt, Badacsony 1ha → 46ha. Ennyit sikerült a minimális online jelenlétből leszűrnöm. Nem vagyok rendszeres fogyasztója, soha nem vettem részt kéknyelű teszten, nemhogy szemináriumon, a fentiekhez, tapasztalatból, semmit nem tudnék hozzátenni. A próbafúrás ötlete sem tőlem származott, szögedi ivókörünk egyik tagja vetette föl. Continue reading “Tényleg ennyire jó a kéknyelű?”
You must be logged in to post a comment.