Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A karantén kezdete óta másodszor tartottunk három helyszínes körkapcsolást, ezúttal négy borral. Két fehéret és két vöröset, két Figulát és két Jásdit kóstoltunk. Az erőviszonyok egyáltalán nem voltak kiegyensúlyozottak: fehérben 6:0-ra nyert a Figula Sóskút, vörösben 6:0-ra a Jásdi Ranolder. Continue reading “Puritánok kíméljenek! – Figula Sóskút Olaszrizling 2018”
Lassan nekem is kezd leesni a tantusz, hogy napjaink multifunkcionális bordói fajtája a malbec. Lehet, hogy a cabernet-k és a merlot szexepíljét csak a megszokás koptatta el, és eredetileg hasonlóan meggyőző és csábító volt a fellépésük, de ki emlékszik rá? Én biztosan nem. A malbec nagy előnye, hogy eléggé ismerős ahhoz, hogy fusson a meglévő operációs rendszer alatt, mégis eléggé újszerű, hogy kiváltsa a felfedezés izgalmát. Lehet belőle tekintélyt parancsoló bullmasztiffokat tenyészteni éppen úgy, mint pajkos, agilis foxikat. Egy dolog nem változik: az aromák intenzitásában mindig a versenytársai előtt jár. Continue reading “Szexi svájcibicska – Bodega de Arte Claroscuro Malbec 2017”
Ez a poszt utóirat egy szép anomáliáról. Amikor a tokaji száraz sorozathoz válogattam borokat, akkor a Barta Öreg Királyt az ára ugyanúgy kizárta, mint a Szepsyket. Aztán a karantén az utamba sodorta (l. Pósta-poszt). Afelől nincs kételyem, hogy a Gizella Barát riválist kapott, de a szokatlan szépség fölvetett egy-két dilemmát. Continue reading “Az elegáns furmint nem oximoron – Barta Öreg Király Furmint 2018”
Hol van már a Pannon Bormustra? Az alábbiakban olvasható interjút Tim Atkinnel 2013. májusában készítettem, amikor zsűritagkén Magyarországon járt. Különös érzés nem csak az ő meglátásaival és jóslataival szembesülni, hanem a Pannon Bormustra intézményével is. Mintha nem hét, hanem húsz év telt volna el azóta. Continue reading “Magyarországnak van egy világszínvonalú fajtája – interjú Tim Atkinnel (retroszerda)”
Mint valószínűleg minden korombéli, én is átvészeltem már néhány időszakot, amikor az ember behúzza a nyakát, befogja a fülét, becsukja a szemét és várja, hogy a vihar odébbálljon. Ezt a blogot és a bort mint hobbi, szórakozás, utazás és műélvezet próbálom koronamentes övezetként kezelni. Nem utolsósorban azért, mert egyébként úgy habzsolom a Covid-19, az immunrendszer, a fertőzési, halálozási és gyógyulási rátáról szóló cikkeket, mint korábban a Liverpool Echo foci-rovatát, és ez a sötétség szíve körüli legyeskedés elfeketíti az ember lelkét. A kedélyem állagmegőrzésénél azonban mégiscsak fontosabb probléma, hogy borász ismerőseim szavaiból és hanghordozásából azt olvasom ki, hogy félve várják a pillanatot, amikor a szorongás majd átcsap pánikba, a közösségi felelősségvállalás a saját irhájuk mentésébe. Continue reading “Sötét fellegek, derűs borok – Pósta Borház Siller és Amfórás Kadarka”
Saját borbaráti körömben gyakorlatilag senki nem iszik tokaji szárazakat. Az utóbbi egy évtizedben én is inkább csak kötelességtudatból szondázgattam a mezőnyt: annyira mély volt a szakadék az olvasható presztízs és az én értékítéletem között, hogy szinte minden évben eljött a pillanat, amikor elfogott a kétely és győzött a kíváncsiság. Egészen mostanáig ezek a próbák csak bebetonozták az előítéleteimet. Continue reading “Nem délibáb – tokaji száraz zárlat”
A borírók legalaposabbika, David Schildknecht azt állítja, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a borok eltarthatóságának nincs azonosítható oka. Más megfogalmazásban: a sok vélt ok közül egyik sem perdöntő és egyik sem kellően megalapozott – nincs tehát olyan jellemzője egy fiatal bornak, ami alapján megmondhatnánk, hogy hosszú életű lesz. Continue reading “Stayin’ alive, avagy a hosszú élet titka – retroszerda”
Amikor néhány éve arról írtam, hogy kirajzolódni látszik egy magyar rajnai stílus, akkor nem számoltam azzal, hogy mennyire szűk és sérülékeny ez a populáció. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet különböző időjárási anomáliák miatt évek óta nem készített Priort (rajnait is alig), Bencze István pedig teljesen ráállt a natúrboros vonalra (és ez a beszerzési árral, meg a szállítási költségekkel párosulva nekem már túl nagy rizikó). Így a a körkép kerekítése két jóval kevésbé ismert névre maradt. Continue reading “Savanyú/cukorka – Szabó és Cseri rajnai rizlingek”
2013 nyarán leporoltak egy akkor már ötéves kutatást, amelynek az volt a konklúziója, hogy a borértés nem tudomány, az ún. szakértők össze-vissza pontoznak, és orruknál fogva vezetik azokat, akik hisznek bennük. Akik mindig is sejtették, hogy a borbírálat úri huncutság, kézről-kézre adták a „megcáfolhatatlan cáfolatot” közlő cikket, és indiántáncot jártak a borsznob lángoló szalmabábuja körül. Continue reading “A pontozás marhaság – posztmentés”
Ebben a posztban a kóstolási jegyzet a jéghegy csúcsa. Aki nem akarja az idejét vesztegetni, annak már most elárulom, hogy sem a Szarka Juharos, sem a Szarka Furmint nem egy nagy fles. A bökkenő az, hogy a borkritika még mozgásképes dinoszauruszainak egyike, Jancis Robinson a Juharost a londoni Furmint February legjobbjának választotta és 17⁺ ponttal nemzetközi szinten is klasszis bornak minősítette. Én maximum átlagosnak találtam. Nyaktól lefelé a jéghegy a bizonyítványom magyarázása.
Continue reading “Slow tasting – Szarka Juharos Furmint 2018”
You must be logged in to post a comment.