Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A 22-es csapdája: ha nem köpünk, berúgunk, ha köpünk, egy dimenziót elveszítünk. A bor nem parfüm, és nem is szájvíz. Innivaló, aminek különleges illata van, különleges íze és különleges hatása. A kóstolásnak fontos része a bor pörgetése a pohárban és a centrifugázás a szánkban, de a bor azért van, hogy megigyuk. Kiköpni csak két okunk lehet: vagy mert pocsék, vagy mert nem akarjuk az alkohol okozta következményeket vállalni. Continue reading “Köpni vagy nyelni (retroszerda)”
Wine writing is a strange scene. One hand rubs the other, as they say. International wine writing must be even stranger with even more rubbing to do. You get invited and the invitation comes with flight tickets, accomodation, full board and countless hours of attention, tastings, samples and presentations all lavished on you. It must be hard to keep a level head. Continue reading “Tokaj dry reconsidered”
Ha azt mondom, a juhfark egy eredeti fajta, akkor nem mondtam sokat, főleg nem újat. Az első poszt-karantén kóstolónkon inkább azon lepődtünk meg, hogy mennyire kikupálódott. Az élmény és az árak is azt mutatják, hogy a juhfark komolyan van véve. Sikerült a régebben félt/tisztelt savakat megszelídíteni/integrálni, és ezzel a jobbak a legjobb magyar fehérek szintjére emelkedtek. A képet egységesnek nem mondanám, de ez a 6 palack nem húzott jobban szét, mint tette volna hat tokaji furmint vagy szekszárdi kékfrankos. Continue reading “Miért nem vesszük észre? – Somlói Juhfark”
A Jásdi szortiment csúcsa számomra a képzelt lények katalógusába tartozik. Létezik is, meg nem is. Fehér is, meg vörös is. Drága is, meg nem is. Mindenesetre a vörössel való találkozás sokkal emlékezetesebbnek bizonyult, mint a fehérrel. Continue reading “Balatoni burgundi bordói – Jásdi Ranolder Vörös 2015”
A karantén kezdete óta másodszor tartottunk három helyszínes körkapcsolást, ezúttal négy borral. Két fehéret és két vöröset, két Figulát és két Jásdit kóstoltunk. Az erőviszonyok egyáltalán nem voltak kiegyensúlyozottak: fehérben 6:0-ra nyert a Figula Sóskút, vörösben 6:0-ra a Jásdi Ranolder. Continue reading “Puritánok kíméljenek! – Figula Sóskút Olaszrizling 2018”
Lassan nekem is kezd leesni a tantusz, hogy napjaink multifunkcionális bordói fajtája a malbec. Lehet, hogy a cabernet-k és a merlot szexepíljét csak a megszokás koptatta el, és eredetileg hasonlóan meggyőző és csábító volt a fellépésük, de ki emlékszik rá? Én biztosan nem. A malbec nagy előnye, hogy eléggé ismerős ahhoz, hogy fusson a meglévő operációs rendszer alatt, mégis eléggé újszerű, hogy kiváltsa a felfedezés izgalmát. Lehet belőle tekintélyt parancsoló bullmasztiffokat tenyészteni éppen úgy, mint pajkos, agilis foxikat. Egy dolog nem változik: az aromák intenzitásában mindig a versenytársai előtt jár. Continue reading “Szexi svájcibicska – Bodega de Arte Claroscuro Malbec 2017”
Ez a poszt utóirat egy szép anomáliáról. Amikor a tokaji száraz sorozathoz válogattam borokat, akkor a Barta Öreg Királyt az ára ugyanúgy kizárta, mint a Szepsyket. Aztán a karantén az utamba sodorta (l. Pósta-poszt). Afelől nincs kételyem, hogy a Gizella Barát riválist kapott, de a szokatlan szépség fölvetett egy-két dilemmát. Continue reading “Az elegáns furmint nem oximoron – Barta Öreg Király Furmint 2018”
Hol van már a Pannon Bormustra? Az alábbiakban olvasható interjút Tim Atkinnel 2013. májusában készítettem, amikor zsűritagkén Magyarországon járt. Különös érzés nem csak az ő meglátásaival és jóslataival szembesülni, hanem a Pannon Bormustra intézményével is. Mintha nem hét, hanem húsz év telt volna el azóta. Continue reading “Magyarországnak van egy világszínvonalú fajtája – interjú Tim Atkinnel (retroszerda)”
Mint valószínűleg minden korombéli, én is átvészeltem már néhány időszakot, amikor az ember behúzza a nyakát, befogja a fülét, becsukja a szemét és várja, hogy a vihar odébbálljon. Ezt a blogot és a bort mint hobbi, szórakozás, utazás és műélvezet próbálom koronamentes övezetként kezelni. Nem utolsósorban azért, mert egyébként úgy habzsolom a Covid-19, az immunrendszer, a fertőzési, halálozási és gyógyulási rátáról szóló cikkeket, mint korábban a Liverpool Echo foci-rovatát, és ez a sötétség szíve körüli legyeskedés elfeketíti az ember lelkét. A kedélyem állagmegőrzésénél azonban mégiscsak fontosabb probléma, hogy borász ismerőseim szavaiból és hanghordozásából azt olvasom ki, hogy félve várják a pillanatot, amikor a szorongás majd átcsap pánikba, a közösségi felelősségvállalás a saját irhájuk mentésébe. Continue reading “Sötét fellegek, derűs borok – Pósta Borház Siller és Amfórás Kadarka”
Saját borbaráti körömben gyakorlatilag senki nem iszik tokaji szárazakat. Az utóbbi egy évtizedben én is inkább csak kötelességtudatból szondázgattam a mezőnyt: annyira mély volt a szakadék az olvasható presztízs és az én értékítéletem között, hogy szinte minden évben eljött a pillanat, amikor elfogott a kétely és győzött a kíváncsiság. Egészen mostanáig ezek a próbák csak bebetonozták az előítéleteimet. Continue reading “Nem délibáb – tokaji száraz zárlat”
You must be logged in to post a comment.