Ünneplő borok

A Wine Spectatornél „Az év bora” százas lista nem egyszerűen „az év legjobb borainak” a listája, hanem ráküldenek még egy best buy szűrőt és egy volumen szűrőt, amitől az egész kap egy bázisdemokrata csavart: minél olcsóbb és minél szélesebb körben elérhető, annál nagyobb esélye lesz „az év bora” címre. Nem mondom, hogy nincs benne ráció, de kevesebb félreértésre adna okot, ha ugyanez a lista „az év legfontosabb bora” vagy „az év legjobb vétele” címmel futna. Az „ünneplő borok”, reményeim szerint, pontosabban adja azt, amit ígér, de ez is egy szubjektív súlyozásokkal kialakított mild hybrid kategória: válogatás az ünnepi asztalnál nagy valószínűséggel átütő sikert arató borokból, amelyek nem kerülnek egy vagyonba, ugyanakkor esztétikus a csomagolásuk és így ajándékként is beválnak.

Continue reading “Ünneplő borok”

Let’s go Prosecco

A Parco Grotte del Caglieron

Proseccóba nem azért megy az ember, mert annyira szomjas. Én legalábbis biztosan. Nem mintha utálnám, lenézném a proseccót, de a táj, az építészeti örökség vagy a földrajzi közelség bármelyike nagyságrendekkel súlyosabb érv. Ha a bor szépsége a táj szépségének függvénye lenne, akkor Champagne labdába sem rúgna Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore DOCG mellett. A táj szépsége ugyanakkor erős korrelációt mutat a dombok és dűlők sokaságával, a lejtésszög mértékével, és ennek számszerűsíthető következményei vannak, magyarán: a szépségért nagy árat fizetnek. Continue reading “Let’s go Prosecco”

Szárnyas tájvadász – Telmo Rodríguez

A baszk Mona Géza (fotó: worldoffinewine.com)

Amióta jártam San Sebastianban, bocsánat, Donostiában, azóta folyton szem előtt vannak a baszkok. Ők az én indiánjaim, akiknek, szemben a kajova-apacsokkal, sikerült a gyarmatosítás előtti formájukat átmenteni az Optimus korszakába: egy vagon EU-s támogatással kistafírozva leszálltak a terrorizmusvonatról és a balkonról zászlólógatás feladása nélkül átnyergeltek a jólét vonatra (fun fact: Baszkföld Spanyolország leggazdagabb régiója). A baszkok Európa utolsó őslakosai, legalábbis a baszk az utolsó nyelv, amely túlélte az indoeurópai inváziót. Az utóbbi néhány évtized neves „spanyol” focistáiból mazsolázva képet kaphatunk a baszk nyelv egyediségéről: Andoni Zubizarreta Urreta, Andoni Goikoetxea Olaskoaga, Gaizka Mendieta Zabala, Aitor “Txiki” Begiristain Mujika. Számtalan ismert riojai borászat van baszk kézben (Rioja Alavesa a baszk oldal), többek között a Remelluri, amelyet 1967-ben vásárolt meg a Rodríguez-család (a Remelluri nemcsak kő/malter alapon a legősibb riojai borászat – a főépület a XIV. századból származik -, hanem írásos említésben is ők az elsők (1596)). Continue reading “Szárnyas tájvadász – Telmo Rodríguez”

Szeretnéd, ha ismernéd – dél-francia fehérek  

Lehetne hosszan agyalni azon, hogy a nyáron fehéret iszunk, jól behűtve és a télen vöröset, nem annyira behűtve, mennyire élettani szükségszerűség és mennyire kulturális beidegződés. És lehetne azon is okoskodni, hogy ha már fehér, akkor melyik nyári hónap a dél-francia fehéreké. Mondjuk, szeptember? Vagy most már október?   Continue reading “Szeretnéd, ha ismernéd – dél-francia fehérek  “

Influencer leszek – Pt. 4 

Kilátás a bambergi szállodai szobánkból

Este elmentünk az Au Bon Manger-ba, ami egész utazásunk egyik fénypontjának bizonyult. Ez egy agyonhájpolt majdnem-lakásétterem, minden komolyabban vehető reims-i ajánlóban szerepel és a google reviews-ben is csak tévedésből vagy bosszúálló elmebetegektől csúszik be öt csillagnál rosszabb értékelés. Ide is időben foglaltam asztalt, de őszintén szólva, amikor a megérkezés napján céltalanul bóklászva a belvárosban elsétáltunk a lehúzott kék rolók előtt, támadt bennem némi kétely, hogy egy kívülről ennyire lepukkant hely lehet-e belülről jó.  Continue reading “Influencer leszek – Pt. 4 “

Influencer leszek – Pt. 1

A Vranken Pommery-nél rámentek a kortárs művészetre – váltakozó sikerrel

A gazdagoknak nem csak pénzük, hanem gógyijuk is van, sőt, igazuk. A nyaralást tényleg télre kell hagyni, egészen pontosan: télen kell melegebb éghajlatra, nyáron hidegebbre költözni, valahogy úgy, ahogy az okosabb madarak teszik. Nálunk nem volt ez ilyen szépen kilogikázva, és a hideg is csak langyos volt, dehát gazdagnak a szomszéd sem mondana. Viszont nagyon messziről nézve van bennem valami, ami összetéveszthetővé tesz egy influencerrel és bortúrák alkalmával ez kapóra jön.  

Continue reading “Influencer leszek – Pt. 1”

Mindent bele!

Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót.   Continue reading “Mindent bele!”

Szia Uram, húszért száz, érdekel?

Több, mint egy évtizede annak, hogy 2-3 havi gyakorisággal összeülünk heten egy klubdélutánra. Ennyi idő alatt minden, ami reálisan szóba jöhet – nem elérhetetlenül drága, nem beszerezhetetlenül ezoterikus – többször sorra került. Korlátozó tényező, hogy nálunk mostanáig ismeretlen fogalom volt a quantitative easing, vagyis egy kezemen meg tudom számolni, hányszor léptük át a száz eurós limitet. Így talán érthető, hogy el kellett gondolkodnom,  lehet-e még valamit gurítani egy ekkora játszótéren.  Continue reading “Szia Uram, húszért száz, érdekel?”

Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne  

Jancis Robinson udvari költője, Tamlyn Currin két termelői champagne bemutatót is végigkóstolt. A beszámolóból én három pontot mazsoláztam ki. Az első, hogy megkerültek az elveszett fiatalok: “… ami feltűnő és örömteli volt, az a résztvevők átlagéletkora. A világvége-prófétáknak, akik szerint a Z generáció és a milleniálok már nem isznak bort, van egy fontos hírem: isznak, méghozzá termelői champagne-t. Londonban legalábbis”.   Continue reading “Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne  “