Let’s go Prosecco

A Parco Grotte del Caglieron

Proseccóba nem azért megy az ember, mert annyira szomjas. Én legalábbis biztosan. Nem mintha utálnám, lenézném a proseccót, de a táj, az építészeti örökség vagy a földrajzi közelség bármelyike nagyságrendekkel súlyosabb érv. Ha a bor szépsége a táj szépségének függvénye lenne, akkor Champagne labdába sem rúgna Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore DOCG mellett. A táj szépsége ugyanakkor erős korrelációt mutat a dombok és dűlők sokaságával, a lejtésszög mértékével, és ennek számszerűsíthető következményei vannak, magyarán: a szépségért nagy árat fizetnek. Continue reading “Let’s go Prosecco”

Szárnyas tájvadász – Telmo Rodríguez

A baszk Mona Géza (fotó: worldoffinewine.com)

Amióta jártam San Sebastianban, bocsánat, Donostiában, azóta folyton szem előtt vannak a baszkok. Ők az én indiánjaim, akiknek, szemben a kajova-apacsokkal, sikerült a gyarmatosítás előtti formájukat átmenteni az Optimus korszakába: egy vagon EU-s támogatással kistafírozva leszálltak a terrorizmusvonatról és a balkonról zászlólógatás feladása nélkül átnyergeltek a jólét vonatra (fun fact: Baszkföld Spanyolország leggazdagabb régiója). A baszkok Európa utolsó őslakosai, legalábbis a baszk az utolsó nyelv, amely túlélte az indoeurópai inváziót. Az utóbbi néhány évtized neves „spanyol” focistáiból mazsolázva képet kaphatunk a baszk nyelv egyediségéről: Andoni Zubizarreta Urreta, Andoni Goikoetxea Olaskoaga, Gaizka Mendieta Zabala, Aitor “Txiki” Begiristain Mujika. Számtalan ismert riojai borászat van baszk kézben (Rioja Alavesa a baszk oldal), többek között a Remelluri, amelyet 1967-ben vásárolt meg a Rodríguez-család (a Remelluri nemcsak kő/malter alapon a legősibb riojai borászat – a főépület a XIV. századból származik -, hanem írásos említésben is ők az elsők (1596)). Continue reading “Szárnyas tájvadász – Telmo Rodríguez”

Szeretnéd, ha ismernéd – dél-francia fehérek  

Lehetne hosszan agyalni azon, hogy a nyáron fehéret iszunk, jól behűtve és a télen vöröset, nem annyira behűtve, mennyire élettani szükségszerűség és mennyire kulturális beidegződés. És lehetne azon is okoskodni, hogy ha már fehér, akkor melyik nyári hónap a dél-francia fehéreké. Mondjuk, szeptember? Vagy most már október?   Continue reading “Szeretnéd, ha ismernéd – dél-francia fehérek  “

Influencer leszek – Pt. 4 

Kilátás a bambergi szállodai szobánkból

Este elmentünk az Au Bon Manger-ba, ami egész utazásunk egyik fénypontjának bizonyult. Ez egy agyonhájpolt majdnem-lakásétterem, minden komolyabban vehető reims-i ajánlóban szerepel és a google reviews-ben is csak tévedésből vagy bosszúálló elmebetegektől csúszik be öt csillagnál rosszabb értékelés. Ide is időben foglaltam asztalt, de őszintén szólva, amikor a megérkezés napján céltalanul bóklászva a belvárosban elsétáltunk a lehúzott kék rolók előtt, támadt bennem némi kétely, hogy egy kívülről ennyire lepukkant hely lehet-e belülről jó.  Continue reading “Influencer leszek – Pt. 4 “

Influencer leszek – Pt. 1

A Vranken Pommery-nél rámentek a kortárs művészetre – váltakozó sikerrel

A gazdagoknak nem csak pénzük, hanem gógyijuk is van, sőt, igazuk. A nyaralást tényleg télre kell hagyni, egészen pontosan: télen kell melegebb éghajlatra, nyáron hidegebbre költözni, valahogy úgy, ahogy az okosabb madarak teszik. Nálunk nem volt ez ilyen szépen kilogikázva, és a hideg is csak langyos volt, dehát gazdagnak a szomszéd sem mondana. Viszont nagyon messziről nézve van bennem valami, ami összetéveszthetővé tesz egy influencerrel és bortúrák alkalmával ez kapóra jön.  

Continue reading “Influencer leszek – Pt. 1”

Mindent bele!

Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót.   Continue reading “Mindent bele!”

Szia Uram, húszért száz, érdekel?

Több, mint egy évtizede annak, hogy 2-3 havi gyakorisággal összeülünk heten egy klubdélutánra. Ennyi idő alatt minden, ami reálisan szóba jöhet – nem elérhetetlenül drága, nem beszerezhetetlenül ezoterikus – többször sorra került. Korlátozó tényező, hogy nálunk mostanáig ismeretlen fogalom volt a quantitative easing, vagyis egy kezemen meg tudom számolni, hányszor léptük át a száz eurós limitet. Így talán érthető, hogy el kellett gondolkodnom,  lehet-e még valamit gurítani egy ekkora játszótéren.  Continue reading “Szia Uram, húszért száz, érdekel?”

Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne  

Jancis Robinson udvari költője, Tamlyn Currin két termelői champagne bemutatót is végigkóstolt. A beszámolóból én három pontot mazsoláztam ki. Az első, hogy megkerültek az elveszett fiatalok: “… ami feltűnő és örömteli volt, az a résztvevők átlagéletkora. A világvége-prófétáknak, akik szerint a Z generáció és a milleniálok már nem isznak bort, van egy fontos hírem: isznak, méghozzá termelői champagne-t. Londonban legalábbis”.   Continue reading “Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne  “