Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Ha egy gonosz géniusz egyetlen fajtába akarná sűríteni mindazt, ami egy borász életét pokollá teheti, az eredmény nagyon hasonlítana a nebbiolóra. Nem elég, hogy vékonyhéjú, rothadásra hajlamos, elsőként virágzik és utolsóként érik, de a belőle készült bor is inkább látszik rozénak, mint vörösnek, metszően savas, kíméletlenül tanninos és bár testben legfeljebb papírsúly, alkoholban kiakasztja a mérleget. Akkor mégis miért erőlködnek vele? Continue reading “Macskák háborúja Piemontban”
Egy Németországban dolgozó, de nem csak rieslingen élő kedves olvasónktól kaptuk az alábbi beszámolót Chiantiban tett túrájukról. Mindig öröm új szempontokkal szembesülni és Toszkánáról még olvasni is jó. Ahogy Frank Péter írja: “A toszkánok egyik varázslatos képessége, hogy bár döbbenetesen sok pénzt húznak ki az ember zsebéből, amit adnak érte az annyira egyben van, eredeti és hangulatos, hogy a végén a megkopasztott turista hálálkodik.” A továbbiakban vendégszerzőnké a szó.
Rollót le, boltot be. A világ legfinomabb vörösbora versenyt le lehet fújni. Húsz évvel ezelőtt biztos voltam benne, hogy a győztes csakis merlot lehet és nagyon drága. Most abban vagyok biztos, hogy malbec és még véletlenül sem drága. Continue reading “Kikaparták a gesztenyét és befuttatták arannyal – Bousquet Organic Malbec 2023”
Sarah Heller nemcsak az egyik legfiatalabb master of wine, hanem maga a testet öltött globalitás: koreai szülők amerikai kultúrában felnőtt Hong Kongban élő lánya, aki képzőművésznek tanult a Yale-en, aztán Piemontban kötött ki és az olasz lett a gasztronómiai és önológiai anyanyelve. Az Italian Wine Unplugged 2.0 kötetben ír arról, hogy az uralkodó borértékelési iskolák nem igazán alkalmasak az olasz borok erényeinek felismerésére és elismerésére. Continue reading “Szerethetjük-e azt, amit nem szeretünk?”
Sokat olvastam róla és nem így képzeltem el. A kritikákból annyit szűrtem le, hogy kiemelkedően jó bor és gyakorlatilag színtiszta garnatxa. Az első meglepetés – magam sem tudom, miért nem örömteli -, hogy sokkal riojább, mint vártam. A második meglepetésről majd a hajtás után.
Ajánlások és ellenjavallatok a szubsámpány kategóriában. A Kreinbacher-fék. A crémant-fék. A hazai súlyfelesleg. Tokajban is lehetne nagy pezsgőt készíteni. A látens évjárathatás bosszantó buktatói. Continue reading “Ha nem ér a takaród Champagne-ig”
Bár lenne rá okom, ezt nem én kérdezem, hanem Fiona Beckett, a bor/étel párosítás talán legismertebb specialistája. A panaszária így kezdődik: „Nem tudom, hogy Önök, hogy vannak vele, de én állandóan ledöbbenek az árakon, amikor étterembe megyek”. Bár az angol áraktól a magyar szem is elkerekedik, a dolog ott válik érdekessé, hogy a fiát is bevonja az oknyomozásba, aki egy menő londoni étterem igazgatója. Continue reading “Hogyan lettek ilyen elképesztően drágák az éttermek?”
Eredetileg úgy terveztem, hogy az utazásunk kétosztatú lesz: egy szakasz a vöröseknek, egy szakasz a pezsgőknek. A szándék töredékesen valósult meg, egyrészt a kánikula már Falsetben a pezsgőzés felé sodort, másrészt baráti körünk perlázs frakciója dátumütközés miatt feleződött, így galambszívű kiképző őrmesterként visszavettem a cava/corpinnat pincelátogatásokból.
Megjártuk Prioratot és egy ici-picit Penedès-t is. A szó mindkét értelmében. Az idei nyaralásunk két fő tanulságát könnyű lett volna előrelátni: ad.1, az elviselhetetlen kánikulából ne utazz a még elviselhetetlenebb kánikulába; ad. 2, ne szállj meg olyan helyen, ahol a kapun kilépve a nagy büdös semmi közepén találod magadat. Azért nem mindent kellene másként csinálnom, ha újrakezdhetném.
Nem rossz koncepció, ha megengedhető ennyi önvállonveregetés. A gyakorlat persze szüntelenül azon van, hogy kibabráljon az elmélettel és ez esetben nem is kellett megerőltetnie magát.
You must be logged in to post a comment.