Hogy kerül a csizma a borospohárba?  

Nem alapkőzet, hanem baktériumkolónia tesz csuda dolgokat. A jövő Szepsy Istvánjai már nem kőzetmintákkal fognak zsonglőrködni, hanem a szőlőgyökereket körbehálózó gombafonalak holografikus kivetítésével nyűgözik le a hallgatóságot. Vagy a kalandozó élesztőtörzsek hódításainak 3D-s animációjával. Éppen egy éve annak, hogy “Organominera” nevű olvasónk nagyhatású esszében foglalta össze az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy a borokban tükröződő “terroir” nem annyira a kőzetréteg, mint inkább gombahálózat és mikrobaközösség. Most elkészült a folytatás, a hangsúly ezúttal az élesztőtörzsekre került. Continue reading “Hogy kerül a csizma a borospohárba?  “

Chapoutier Magyarországon

Michel Chapoutier egy lelőhetetlen dumagép, egy kisvárosi polihisztor, egyúttal vaskezű birodalomépítő és üzleti zseni, a biodinamika úttörője és faltörő kosa Észak-Róniában. Ránézésre meg nem mondanánk, de a szemüveges, joviális fizimiska vérszomjas ragadozót rejt: karrierjét azzal kezdte, hogy 25 évesen megpuccsolta a faterját, a cégtulajdonos nagyapa egy generációt átugorva neki adta át a családi vállalkozás irányítását. Könyörtelenségére jellemző, hogy amikor először kapott 100 pontot Robert Parkertől, és hirtelen reflektorfénybe került, másnap körbeírt a kereskedőknek, hogy az apja által készített borokat semmisítsék meg, ad helyettük másikat. Az idő őt igazolta, az M. Chapoutier ma világmárka, és alig akad olyan kontinens, ahol ne lenne minimum egy közös borászata valakivel. Continue reading “Chapoutier Magyarországon”

Vörös őshonosok a világfajták ellen

Egyik pillanatban azt reméltem, hogy a puszták népe karikás ostorral odacsördít a jóbarátok szeme közé, a másikban attól tartottam, hogy Rachel fog epilációs proszemináriumot tartani Bangó Margitnak. A koncepció az volt, hogy megnézzük, vajon a hagyományos magyar fajták (valójában inkább K.u.K.) felnőttek-e már a nemzetköziekhez. Másik végén megragadva a petrencés rudat: igazuk lett-e azoknak a villányi, szekszárdi nagyoknak, akik 25 évvel ezelőtt azt mondták, kadarkából, kékfrankosból nem lehet várat építeni. Az előzményekről bővebben itt olvashatnak. Continue reading “Vörös őshonosok a világfajták ellen”

Champagne buborék nélkül – Ujvári Szent György-hegyi Olaszrizling 2019

Nem én vagyok az egyetlen, akinek revelációt jelentettek az új rezsimben készült Barta-borok, és ezek Ujvári Vivien tehetségét dicsérik. Mivel a Sabar főborászával, Földi Bálinttal beszélőviszonyban vagyok, tudom, hogy Ujvári Vivien közeli barátja és ami a borászati felfogást illeti, elvtársa. Azt is tőle tudom, hogy valójában földiek, az Ujvári család borai a Szent György-hegyen készülnek.   Continue reading “Champagne buborék nélkül – Ujvári Szent György-hegyi Olaszrizling 2019”

A botritisz Picassója – Figula olaszrizlingek

Utálom a kattintásvadászatot, mértékkel használom. Szóval, a címben Picasso helyett Modiglianinak kellene szerepelnie. Az előbbi ugyanis a kavicsnők és a lapátarcú hasábok mestere volt, utóbbinak minden ecsetvonása érzéki és muzikális. Csak hát az egyik a folklór része, a festészet Beethovenje, a másik alig ismert, legfeljebb a festészet Fauréja. Ennyi pontosítás után jöhetnek a borok. Continue reading “A botritisz Picassója – Figula olaszrizlingek”

Elfelejtett fajták múzeuma – sauvignon blanc

Nemrég valahogy a szemem elé került egy régi gomijjós teszt, ahol a szerző arra panaszkodott, hogy a kóstolt sauvignon blanc-okból hiányzik a fajtajelleg. Én igazán megengedőnek gondolom magam ami a lehetségességet illeti, de erre azért felkaptam a fejem. Már hogyan hiányozhatna egy sauvignon blanc-ból a fajtajelleg, amikor minden második fehérborban megvan bármilyen fajtából készült is?    Continue reading “Elfelejtett fajták múzeuma – sauvignon blanc”