Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Egy Tokaj könyv, amelynek nem Szepsy István a pozitív hőse. Egy Tokaj könyv, amely szerint a szabadság és a fenntartható siker záloga a szabad piaci verseny. A Tokaji keserű egyszerre vádbeszéd, történelmi tanulmány, piacelemzés és szórakoztató anekdotagyűjtemény. Continue reading “Tokaj menthetetlen? – Pallagi Ferenc: Tokaji keserű”
Mentünk, láttunk, kóstoltunk, csóváltuk a fejünket, talán van, aki még emlékszik. Azóta vártuk a pillanatot, hogy kiderüljön, vajon a hely szelleme szépítette meg a borokat és szédített meg bennünket, vagy 2500 kilométerrel keletebbre, pusztán palackból, pohárból is működik a varázslat. Continue reading “Randevú a lehetetlennel – Dominio del Aguila”
Visszhangkamrámban régóta verik a tamtamot, hogy a nadapi csodarabbi ismét nagyot alkotott. És valóban, ez egy zöld levelibéka a varangyok teadélutánján: elegáns, nagyvilági jelenség a kisvárosi kávézóban, ahol az Omnia zaccot kanalazva Párizsban hiszik magukat. Continue reading “Így is lehet? – Szentesi Kétii Érintés 2018”
Nem én vagyok az egyetlen, akinek revelációt jelentettek az új rezsimben készült Barta-borok, és ezek Ujvári Vivien tehetségét dicsérik. Mivel a Sabar főborászával, Földi Bálinttal beszélőviszonyban vagyok, tudom, hogy Ujvári Vivien közeli barátja és ami a borászati felfogást illeti, elvtársa. Azt is tőle tudom, hogy valójában földiek, az Ujvári család borai a Szent György-hegyen készülnek. Continue reading “Champagne buborék nélkül – Ujvári Szent György-hegyi Olaszrizling 2019”
Utálom a kattintásvadászatot, mértékkel használom. Szóval, a címben Picasso helyett Modiglianinak kellene szerepelnie. Az előbbi ugyanis a kavicsnők és a lapátarcú hasábok mestere volt, utóbbinak minden ecsetvonása érzéki és muzikális. Csak hát az egyik a folklór része, a festészet Beethovenje, a másik alig ismert, legfeljebb a festészet Fauréja. Ennyi pontosítás után jöhetnek a borok. Continue reading “A botritisz Picassója – Figula olaszrizlingek”
Nemrég valahogy a szemem elé került egy régi gomijjós teszt, ahol a szerző arra panaszkodott, hogy a kóstolt sauvignon blanc-okból hiányzik a fajtajelleg. Én igazán megengedőnek gondolom magam ami a lehetségességet illeti, de erre azért felkaptam a fejem. Már hogyan hiányozhatna egy sauvignon blanc-ból a fajtajelleg, amikor minden második fehérborban megvan bármilyen fajtából készült is? Continue reading “Elfelejtett fajták múzeuma – sauvignon blanc”
Minél hangosabban mondják, hogy mekkora magyar siker, az én fülemben annál gyanúsabban cseng. A Kreinbacher Furmint Selection a Decanter World Wine Awards aranycsapatának kezdőjátékosa, nekem mégis egynél több okom lett volna átugrani. Continue reading “Nagy magyar siker – Kreinbacher Furmint Selection 2017”
Nem hiszem, hogy egyhamar lesz még ilyen kutyavásár Petőfitelepen, de miután a tavalyi nyaralásra összeszorgoskodott pénz a párnacihában kamatozott és mellékucorodott az ideire szánt, így gyors egymásutánban kétszer nyaraltunk. A torlódás nem rajtunk múlott és semmilyen szempontból sem mondható szerencsésnek, bár ahogy elnézem az újra elszaporodó szigorításokat, lehet, hogy szeptemberben már másként fogom látni. Eredetileg a spanyol út csak egy hevenyészetten feldíszített El Capricho-vizit lett volna ribera del duerói kitérővel, madridi transzferrel. Gyakorlott túraszervező barátom azonban megszórta egy maréknyi csillámporral, és ami papíron nekem fárasztó overkillnek tűnt, az a gyakorlatban szemléletformáló tanulmányi kirándulásnak bizonyult. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Válogatáskazetta”
Papíron minden fasza, ráadásul, jó helyről kapott ajánlólevelet. Az eredmény mégis – vagy éppen ezért – inkább lelombozó, mint felvillanyozó. A promóban röpködnek a varázsigék: a borász és családja elhivatott, hisznek a helyben, tenyésztik a mangalicát, sütik a kenyeret, organikusan futtatják a szőlőt, finomseprőn érlelik a bort. A pohárba azonban csak egy átlagos reduktív olaszrizling került. Continue reading “Plasztiktigris – Martinus Olaszrizling 2020”
Nem tudnék hirtelen még egy ilyen izgalmas és szép kékfrankost említeni itthonról. Külön öröm, hogy ezt egy soproni borról mondhatom el – a borvidék évek óta baljós csendbe burkolózik, az egykori húzónevek – az a kevés – sem csengenek már úgy, mint az ezredforduló utáni hőskorszakban. Continue reading “Kékfrankos-kedvenc: Zachár 2018, Sopron”
You must be logged in to post a comment.