Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Alkeszes kamaszkorom poszterhőseit jó néhányszor elsirattam már. Az egyik hajdani félisten, Franz Weninger sztorija jól dokumentált és könnyen megragadható. Az új operációs rendszer alatt futó borai azonban évek óta kicsúsznak az én fogalmi hálómból. Nem elég jók, és nem elég rosszak. Continue reading “A harmadnapos bor – Weninger Syrah 2017”
A tartósan dadogó import okozta ellátási zavarok idején ritka öröm, amikor egy best buy újra becsenget. Utolsó találkozásunk óta árban magára szedett 12,5 százalékot, de hát ez van, amikor a forint a hrivnyával versenyez. Az utóbbi időkben sokat kísérleteztem cavákkal, proseccókkal és magyar pezsgőkkel, de számomra nem kétséges, hogy a legjobb kvázi-champagne-ok továbbra is Franciaországban készülnek. Continue reading “Az óriásölő visszatért – P-M Chermette Crémant de Bourgogne Brut NV”
Kym Anderson professzor és Dr Signe Nelgen az Adelaide Egyetem oktatói most hozták nyilvánosságra a világ szőlészeti és borászati helyzetét felmérő adatbányászatuk eredményét. A tanulmány a 2000-2016-os időszak számadataira alapoz, és jó néhány meglepő tényt hozott felszínre. Continue reading “Cabernet a király – szőlőfajták top 10”
Legalább másfél évtizede élünk a kalóriaszámlálás jegyében, állítja James Lawrence. Az ezredforduló környékén vált a jó ízlés axiómájává, hogy az érettség mozgalom túlnyerte magát, a klasszikus erényeket, az egyensúlyt, az eleganciát, a lendületet feláldozták a magas alkoholú, testes borok oltárán. Az érett szőlő érdekében bevezetett kismillió szőlészeti újítás, a hozamkorlátozástól a lombfal igazgatáson át – a pincetechnológia csodafegyvereiről most ne is beszéljünk -, brutális erejű szövetségesre talált a globális felmelegedésben. A 14,5% lett az új 13%, a friss gyümölcs helyére a beszáradt lekvár lépett, az innivalóból tömény szesz, a salátából chutney lett. Continue reading “A fogyókúra áldozatai”
Egert az ág is húzza. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy szinte leestek a térképről. Nem ismerek senkit, aki az előző évtizedben nagy névnek számító Gál Tibor, Thummerer Vilmos, Vincze Béla, az Orsolya Pince vagy Pók Tamás borait ma is inná. A nagy felforgató, Bukolyi „Gróf Buttler” László kiesett a képből, és vele talán elenyészett az a felhajtó erő is, ami mindenkit magasabb fordulatszámra kényszerített. Aztán ott van a pincedoh-mizéria, amiből nem könnyű kimászni. Continue reading “Szorongó-borongó – St. Andrea Merengő 2016”
A külföldi borvidék- és pincelátogatások útjába idén nyilvánvaló és privát akadályok is gördültek, de nekem most nem is hiányoznak igazán. Megkockáztatom, hogy ezt nem a kényszerhelyzet mondatja velem, hanem a szembesülés a ténnyel, hogy itthon is folyik nemzetközi színvonalú, inspiráló és előre mutató munka. A mádi Barta-birtokról, ahol két hete jártam, úgy gondolom, hogy nem túlzást ezt kijelenteni.
Elnézést kérek azoktól a százezrektől, akik kezüket tördelve várták, hogy valaki megnyugtassa őket: idén is érdemes lesz Whispering Angellel megoldani a medenceparti hidratálást. Nemcsak az én hibám, hogy a nyugtató szóval átcsúsztam az őszbe (a magyar kontingens csak valamikor július közepén futott be). A viccet félretéve, már tavaly is ámulva bámultam, hogy a magyar piac újgazdag szegmense milyen sebességgel szippantja fel az instagrambarát státuszszimbólumot. Continue reading “Hűvösvölgyi ásványvíz – Whispering Angel és tsai”
Azt hittem, az ilyen boroknak már bealkonyult, de mint a mellékelt ábra mutatja, valahol messze délen, örökös napsütésben skáláznak még a szirének. És elcsábultam én is. Nem lenne egyszerű kiporciózni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a nosztalgia trip, a szerotonin-fröccs, illetve a műélvezet. Continue reading “Az utolsó nemzetközi playboy – Rodriguez de Vera Serie Limitada 2015”
A felkarolásra szoruló, tehetséges és hungarikumnak betudható szőlőfajták listáját nálam a királyleányka vezeti. Teljesen egyedi karakterrel bír, kellemesen illatos, jó savakat tud. Jelenleg gazdátlan, alsópolcos reduktív fehérnél több fantáziát nem látnak benne borászaink.
Ha csak egyetlen német borászatot nevezhetnék meg kedvencemként, akkor kettőt mondanék: Leitz és Van Volxem. Ebből a Leitz a konszolidáltabb vonal, a Van Volxem a TVR. A Van Volxem specialitása, hogy akkor is csontszáraz borokat készítettek, amikor az még nem volt divat. A minőség két pilléren nyugszik: ősöreg tőkék (átoltatlanok is) és a Bitburger sörgyárat is birtokló Roman Niewodniczański elszántsága, hogy a mitikus Scharzhofbergből és társaiból a maximumot hozza ki. Niewodniczański vezetése alatt – a főborász Dominik Völk – sikert sikerre halmoznak, 2012-ben a Falstaff, 2018-ban a Vinum választotta meg az „Év borászának”. Continue reading “Savszimfóniák – Van Volxem 2018”
You must be logged in to post a comment.