Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Meglepetés a köbön. Nem Pécsről, ismeretlen termelőtől, meleg évjáratból várnám, hogy előálljon a legízlésesebb magyar fehérborokkal, amikhez jó ideje szerencsém volt. Készülhetnek Tokajban és máshol nagyságrendekkel komplexebb borok, de én azokban ritkán találom meg, amit itt az alapok nyújtanak: harmóniát és kellemet.
Continue reading “Új tehetség a láthatáron – Maeijer & Leemans fehérborok Pécsről”
Ugyan maradok szkeptikus a kevés hozzáadott kénnel készített borok értékelhetőségét illetően, de szerettem volna leírni, hogy vannak kivételek – termelők, akik eképpen is képesek hibamentesen alkotni. Catherine & Pierre Breton a Loire-völgyében elő tud állni cabernet franc-okkal, melyekről nem mondanám meg sokadik szippantásra sem, hogy homeopátiás mennyiséget kapnak az univerzális tartósítószerből (azt is kizárólag palackozáskor, az összkén a vörösekben 20 mg/l alatt marad; megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem a kénmentesség a cél, hanem ők így találják szebbnek és élőbbnek az aromákat).
Continue reading “Kis kén, kis élvezet – Domaine Breton Trinch Cabernet Franc 2015”
Elkent szájú kékfrankos drukkerek, végre valaminek örülhettek. Látszólag szimpla eset: egy acéltartályos, majdnem primőr, balatoni kékfrankos. De elég beleszagolni, és kiderül, hogy a fogantatás egyszerűsége nem készíthet fel a születés nagyszerűségére. Continue reading “Így is lehetne? – Szent Donát Liebling Kékfrankos 2018”
If you have lost faith in kékfrankos this is the wine to put the smile back on your face. On the face of it, there is nothing special about it, it’s just a young wine made in steel tank. But when you taste it, it stops you in your tracks. Continue reading “Coup de coeur – Szent Donát Liebling Kékfrankos 2018”
Bár volt időszak, amikor úgy tűnt, hogy Robert Parker ördögi tervét valóra váltva Michel Rolland visszafordíthatatlanul globalizálja és uniformizálja a borvilágot, én ritkán találkoztam az általa készített vagy a receptjét követő borokkal. Van azonban egy olyan bor, amelyet magyarországi megjelenése óta ismerek, színtiszta Michel Rolland termék és óriási utat járt be. Continue reading “Osztályelső – Clos de los Siete 2015”
Though there might have been a time when the prospect of Michel Rolland carrying out Robert Parker’s diabolic plans to globalize and homogenize the world of wine seemed real I for one have hardly ever tasted wines made by him or made to conform to his recipe. However there is one wine that has his name written all over it and I’ve been following ever since it was first introduced in Hungary. This wine not only has made an incredible turnaround but seems to improve with every vintage. Continue reading “Blackberry meets umami – Clos de los Siete 2015”
Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy ekézzem az olaszrizlinget. Nem csak, hogy tehetséget nem látok benne, de számomra vonzerővel sem gyakran bír – míg például a halbor etalont, a melon de bourgogne fajtából szűrt muscadet-t a maga semleges és egyszerű mivoltában is kedvelem. Kiegészítés hozzáfűzése nélkül most sem állom meg a dolgot, de ez a csopaki a maga nemében igazán jól sikerült darab. Continue reading “Petrányi Olaszrizling Szitahegy 2015, Csopak”
Prioratnál izgalmasabb borvidék nem sok lehet a világon. Kár, hogy az ismerkedés egy vagyonba kerül. Ha már nagyon nem bírok magammal, akkor a Decantalóból szoktam montsantokat rendelni, az mégis csak megfizethetőbb. (Montsantban persze nincs llicorella, de a klíma és a fajtaválaszték gyakorlatilag megegyezik.) Continue reading “Kócos kis ördög – Casa Rojo Maquinon 2017”
I’d find it hard to name a wine region that is more exciting than Priorat. Alas, it costs a fortune to get to know it. When desire threatens to topple reason I normally turn to its much more affordable neighbour Montsant. (Montsant may be short on llicorella, but the climate and the grapes are pretty similar.) Continue reading “Unruly rascal – Casa Rojo Maquinon 2017”
Váratlan ajándék. Egyrészt kedvenc kékfrankosomat nem a Balaton mellől várnám, másrészt el sem jut hozzám, ha az évjáratváltás miatt nem féláron adják az utolsó palackokat a szegedi Bortársaság üzletben. Egyet megkockáztattam, aztán futottam vissza a másik háromért. Continue reading “Balatoni bizonyíték – Homola Kékfrankos 2015”
You must be logged in to post a comment.