A társasjáték sem rossz, de annak csak egy valaki nevet a végén. A meccsnézés sem rossz, de pokol, ha nem mindenki ugyanannak a csapatnak szurkol (vagy csak veszít a csapatod). A közös túrázás is buli, de sok a logisztika és szar a kaja. A tudomány még nem vizsgálta, de a darwini evolúció láthatóan úgy intézte, hogy a barátok szaporításához a terített asztal, jó borokkal az ideális biotóp. Szóval, a címben feltett kérdésre a rövid válasz: etesd, itasd őket!
Continue reading “Hogyan szaporítsd a barátaidat? Elmúltál harminc és többre vágysz?”
Az elmúlt hetekben több olyan kóstolón is részt vettem, ahol igazoltan nagy borokon tesztelhettük az ízlésünket. Nem vagyok nagy barátja a nagyboroknak, ami nem azt jelenti, hogy önmagam ellensége lennék, hanem annak elfogadása, hogy a nagyborok általában bordóiak vagy burgundiak, az előbbiekkel szoktam találkozni, és nem tartoznak a kedvenceim közé, az utóbbiakkal nem szoktam találkozni, pont. Amikor bordói(as) nagyborokkal találkozom, igyekszem az alkalomhoz konfigurált elmével asztalhoz ülni, fenntartásaimat felfüggesztem, szertartásosan figyelek, pörgetek, gargalizálok, kármentek és jegyzetelek. Aztán utólag próbálok valami tanulságot összeeszkábálni. 
Az őszinte, kőkemény borkritikáról, ami elválasztja a szart a májtól, régen leszoktam. Ahogy öregebb lettem, a tapasztalat elhomályosította a tisztánlátásomat, és az én nyelvemről soha nem is gördült olyan természetes eleganciával 
Andrew Jefford a januári Decanterben egy egész oldalon át taglalja, hogy Elzászban járva miért vett egy komplett szett hülye poharat és miért használja azóta is. Ez a zöldszárú, tömpe korcs az elzászi hagyomány fosszilis része, ami mai szemmel éppen olyan elavult és szánalmas, mint egy Zaporozsec egy Mazda MX-5 mellett. Jefford mégis rákívánt, kifizette, haza vitte és most meg is magyarázza, hogy miért ebből iszik egy Riedel Superleggiero vagy egy Zalto Denk’Art helyett. 
You must be logged in to post a comment.