A társasjáték sem rossz, de annak csak egy valaki nevet a végén. A meccsnézés sem rossz, de pokol, ha nem mindenki ugyanannak a csapatnak szurkol (vagy csak veszít a csapatod). A közös túrázás is buli, de sok a logisztika és szar a kaja. A tudomány még nem vizsgálta, de a darwini evolúció láthatóan úgy intézte, hogy a barátok szaporításához a terített asztal, jó borokkal az ideális biotóp. Szóval, a címben feltett kérdésre a rövid válasz: etesd, itasd őket!
Talán eltünök hirtelen, mint dodónyom a fövenyen. Soha nem is volt rám szükség. De a borbolygón különleges törvények uralkodnak. Megveszed a palackos kiszerelésű zsákbamacskát, és csak napokkal, hetekkel a pénztártól való távozás után derül ki, hogy mire verted el a pénzedet. Mintha úgy kellene autót vásárolnod, hogy elötte nem ülhetsz bele, próbavezetésről szó sem lehet, csak a kirakatüvegen keresztül bámulhatod. Vagy mint egy könyvesbolt, ahol nincs tapizás, belelapozás, mert minden kötet be van fóliázva. Élelmiszerek esetében persze nem szokatlan, hogy a zsugorfólián keresztül kell eldöntened, megveszed-e, de ritka az az élelmiszer, aminek kilójáért 5-10 ezer forintot kérnek (vagy 50-100-at). Continue reading “A borkritikus halála”→
Az elmúlt hetekben több olyan kóstolón is részt vettem, ahol igazoltan nagy borokon tesztelhettük az ízlésünket. Nem vagyok nagy barátja a nagyboroknak, ami nem azt jelenti, hogy önmagam ellensége lennék, hanem annak elfogadása, hogy a nagyborok általában bordóiak vagy burgundiak, az előbbiekkel szoktam találkozni, és nem tartoznak a kedvenceim közé, az utóbbiakkal nem szoktam találkozni, pont. Amikor bordói(as) nagyborokkal találkozom, igyekszem az alkalomhoz konfigurált elmével asztalhoz ülni, fenntartásaimat felfüggesztem, szertartásosan figyelek, pörgetek, gargalizálok, kármentek és jegyzetelek. Aztán utólag próbálok valami tanulságot összeeszkábálni. Continue reading “Miért nem 10 pont?”→
Dan Murrel grafikája Rudolph Zallinger grafikája alapján (forrás: https://worldoffinewine.com)
Amikor a zöldségalapú egészség aszketikus bajnokai azt akarják elhitetni velünk, hogy a boldog élet kulcsa a boldog bélflóra, hogy az önkiteljesítés útja a bélcsatornán át vezet, az ember valójában a zsigerekben legelő baktériumnyáj pásztora, amit pontos időbeosztás alapján úgy kell etetni, mint hajdanán a tamagocsikat, akkor nem árt újra felidézni, hogy hogyan és miért lett a társadalmak szerveződésének, a civilizáció kialakulásának egyik alapköve az alkoholfogyasztás. Continue reading “A lélek gyógyszere, a kapcsolatok kenőolaja, a jókedv katalizátora”→
Akit zavarnak a borsznobok, ne is olvasson tovább, mert itt magas fordulatszámon pörög a sznobmosdatás. Szigorúan véve, a borsznobéria rangkórságot, címkeivást, eltartott kisujjat, hosszas lögybölést, homlokráncolást, a savszerkezet és az aprószemcsés tannin emlegetését jelenti. Az eltartott kisujjat leszámítva minden vádpontban könnyű lenne rám bizonyítani a bűnösséget, de én hajlamos vagyok a sznobériát az igyekezet és az elkötelezettség jelének, a rajongás és a szakértelem előszobájának tekinteni. Az angol “fake it till you make it” elég pontosan leírja ezt a folyamatot, és ahogy milliárdosok esetében is jobb nem bolygatni az első millió megszerzésének körülményeit, úgy a borértők inaséveinek csetlés-botlását is érdemes gyorsan elfelejteni. De vajon van-e út a műértéshez, amely elkerüli a sznob-szakaszt? Létezik-e műélvezet, amit egy kívülálló ne látna affektálásnak, sznobériának, műmájerségnek? Létre jöhet-e kultúra szokatlan szokások, kifordított szavak és a haszonelvűség háttérbe szorítása nélkül? Continue reading “Barbárok dugóhúzóval”→
Wojciech Bonkowski azt mondja, hogy minden osztrák bor egyforma. Úgy egyforma, mint minden Mozart-mű. És egy Beethovenre vágyik, aki kiszórja a régi berendezést és a szőnyegtől a csillárig felújítja a lakást. Vagy legalább egy Horowitz-ra, aki nem szór ki semmit, de átrendezi a szalont. Continue reading “Minden osztrák bor egyforma”→
Az őszinte, kőkemény borkritikáról, ami elválasztja a szart a májtól, régen leszoktam. Ahogy öregebb lettem, a tapasztalat elhomályosította a tisztánlátásomat, és az én nyelvemről soha nem is gördült olyan természetes eleganciával a ’szar’, mint Műtanninnak. Ettől még maradt bennem nosztalgia a gonzóbb idők iránt, amikor még fullba nyomtuk a punkot. Tegnap apámtól azt a házi feladatot kaptam, hogy a Lidl olasz hetek keretében beharangozott névtelen olcsóságokból ajánljak valamit, ami nem egyenes ágon lefolyó. Continue reading “Az olcsón edukáltak”→
Andrew Jefford a januári Decanterben egy egész oldalon át taglalja, hogy Elzászban járva miért vett egy komplett szett hülye poharat és miért használja azóta is. Ez a zöldszárú, tömpe korcs az elzászi hagyomány fosszilis része, ami mai szemmel éppen olyan elavult és szánalmas, mint egy Zaporozsec egy Mazda MX-5 mellett. Jefford mégis rákívánt, kifizette, haza vitte és most meg is magyarázza, hogy miért ebből iszik egy Riedel Superleggiero vagy egy Zalto Denk’Art helyett. Continue reading “Jefford a sznobokat alázza”→
A feleségemnek nagyon határozott elképzelése van arról, hogy miként lehet a hordóból származó tannint a szőlőből származótól megkülönböztetni. Szerinte a fatannin egy sávban, a nyelv közepén érzékelhető, szemben a szőlőtanninnal, ami egyenletesen oszlik el a fogínytől a szájpadlásig. Nem ez lenne az első eset, amikor igaza van, de én ezt a különbséget nem érzékelem olyan tisztán, mint ő, márpedig tudvalevő, hogy az ilyen színvakságszerű fogyaték a kisebbségi komplexus melegágya. Continue reading “Mivel cserzed a szádat?”→
You must be logged in to post a comment.