Hogyan képezzünk borrajongót?

Aki szereti a bort, az issza. Akit az is érdekel, hogy mit iszik, beiratkozik egy tanfolyamra vagy vesz magának egy könyvet. Asimov azt mondja, hogy kezdés ennél rosszabb nem is lehetne.

Kezdőknek a tanfolyamok tananyaga túlságosan elvont, olyat meg kilátott, hogy valaki könyvből tanul meg kosárlabdázni. Szóval, kosarazni kell, NBA-t nézni kell, meccsre járni kell, aztán jöhetnek a könyvek, magazinok, tanfolyamok, statisztikák és már kész is az életmódszerű rajongás. Mint látható a siker titka a praktizálás, gyakorolni kell, izzadni, lihegni, izomba behuzalozni. Borban persze ez nem annyira megterhelő, főleg, ha megtanultuk kezelni a kármentőt vagy – és nem ez az okos választás – a szervezetünk által végzett munkát zárójelbe tesszük.

Felsőfokú kezdőknek, kezdő középfokúaknak a tanfolyamra beiratkozás logikus lépés, ám az igazi kezdők azzal járnak a legjobban, ha magukat képezik. Mert minden a szerelmen áll vagy bukik, mondja Asimov. Bele kell szeretni a borba, a többi megy, mint a karikacsapás. És a beleszerelmesedésnek nincs jobb módja, mint pohárral a kézben expedícióra indulni.

Ámor nélkül a bor száraz tudományos trivia, vagy ami még rosszabb, toxikus mámor. Legyen szó zenéről, sportról vagy művészetről a megismeréshez a felhajtóerőt a vágy jelenti. Máskülönben az ismeretszerzés unalmas tanulásba, fárasztó biflázásba fullad. Bor esetében a szikra, ami lángra lobbant, maga a kóstolás. És ez sokkal szórakoztatóbb, mint olvasni róla.

Asimov szerint borrajongói szempontból a történelem legnagyszerűbb korszakában élünk. A borok minősége jobb, mint valaha, a kínálat példátlan. Egy jobb borkereskedésben el lehet veszni távoli kontinensek, ismeretlen borvidékek, egzotikus fajtából, ezoterikus stílusban készített borai között. Ki hallott 25 évvel ezelőtt Santorinin termett asszirtikóról vagy Ribeira Sacra-i mencíáról? Egy jól menedzselt mai borkereskedés a csodák palotája, elvarázsolt kastély, szellemvasút, a tudás vára. Persze van, akit a bőség zavara zavarba ejt, de ez csak újabb ok az ismeretszerzésre.

És akkor jöjjön a pontokba szedett útmutató a belebolonduláshoz.

Guglizd ki a legközelebbi jó borkereskedést, kérj ajánlást boros barátaidtól. A szupermarket nem játszik. Egy jó borkereskedésben a személyzet is szenvedélyes borrajongókból áll, akik a kedvenceikből fognak ajánlani. Tudják, hogy mit szeretnek, és csak azt árulják, amit szeretnek.

A jó bor nem drága, de nem is két fillér. A jó bor mezőgazdasági termék, többe kerül, mint a tömeggyártott, ipari termék, de nem sokkal. Olyan ez, mint a kistermelői piacon árult biotermék kontra az akciós szafaládé – többet kell kicsengetned, de többet is kapsz. Egy decens palack nagyjából 15-20 dollár, mondja Asimov, 3-5 ezer forint, mondom én. Ennél kevesebből is meg lehet úszni, de akkor csökken a valószínűsége annak, hogy a bor nemcsak jó, de érdekes is. És lehet, persze, többet is költeni, de kezdőként nagy lenne ránk a mellény.

Legyél nyitott, készülj fel a kalandokra. Az expedíció célja, hogy felfedezd, hogy milyen borokat szeretsz, hogy feltérképezd az ízlésed határait. Ehhez pedig ismeretlen palackokon át vezet az út. Lesz, ami bejön, lesz, ami nem. Minél többet kóstolsz, annál pontosabb képet kapsz.

Első lépésben, kérd meg a kereskedődet, hogy válogasson össze egy vegyes kartont ízelítőnek –fehér, vörös, rozé, narancs, pezsgő, természetes, minden, ami belefér. Persze akkor sem dől össze a világ, ha 12 fehéret vagy 12 vöröset kérsz. Vagy csak 6-ot. Aztán tetszőleges gyakorisággal, tetszőleges alkalmakkor nyissad ki a palackokat, és igyad meg a borokat, ne csak kóstolj! Próbáld meg étellel és étel nélkül. Figyelj a különbségekre. Ne törődj a kacifántos borleírásokkal! Az a   fontos, hogy ízlett-e. Vezess listát arról, hogy melyik palack tetszik, és melyik nem. Ha jó volt a móka, keresd fel újra a kereskedőt, mondd el, hogy mit tapasztaltál, és ő az új információk alapján készít neked egy újabb válogatást. Ezzel megtetted az első lépéseket a saját ízlésed feltérképezésében, és akár borbarátnak is nevezheted magad.

A lényeg, hogy élvezd. Ez nem házi feladat vagy elvégzendő munka. Idővel kiismered magad abban, ami neked való. Magabiztosabb leszel, és el tudod mondani a kereskedőnek, szomeliének vagy bárkinek, hogy milyen borokat szeretsz. Ha még sem találsz benne örömet, az sem baj. Senkinek sincs előírva, hogy borokról kellene tanulnia. Amennyiben mégis tanulni akarsz, akkor ez szórakoztató és nem nehéz.

Soha nem lehet mindent megtanulni, de ez ne aggasszon. “Több mint 25 éve írok borokról, és még mindig minden nap tanulok új dolgokat” – mondja Asimov. De ha leraktad az alapokat, akkor megnyílt az út, hogy egy életen át örömödet leljed a borban. Sokan sokszor elmondták, az út fontosabb, mint a megérkezés.

Amit Asimov leírt, azzal nincs vitám, és nem is szeretném magamra ölteni az észosztó talárt, de azt azért furcsának találom, hogy a közösségi, baráti, haveri vonalat teljesen figyelmen kívül hagyta. Ha visszagondolok a saját belehabarodásom idejére, akkor abban az olvasásnak és a kóstolásnak nem volt nagyobb szerepe, mint a borfesztiválok, borbemutatók, baráti vacsorák emelkedett hangulatának. 20 évvel öregebben sokszor dohogok magamban, amikor egy baráti összejövetelen a társaságnak már a második bor után megoldódik a nyelve és nem a meggy vagy cseresznye, vékony vagy testes, élénk vagy tohonya kérdések eldöntésén törik a fejüket, hanem csevegnek, fecsegnek, sztoriznak. De számomra is világos, hogy a bor közösségképző ereje mennyire csodálatraméltó, és ezért én legalább annyira hálás vagyok, mint azért, hogy földrajzi, talajtani, növénytermesztési, kulturális, kémiai és mikrobiológiai ismereteim mennyit fejlődtek, amióta borbolond lettem.

[Asimov fotóját innen metszettem.]