Az arany felső széle

Átlapoztam a Decanter World Wine Awards különszámát. Azzal kellene kezdenem, hogy a Gizella 6 puttonyos aszúja „Best in show” lett. Ezzel is kezdem, de nem tudok mit hozzáfűzni, az édes, a tokaji nem az én asztalom (igyatok Gizellát!, ez az őszinte hozzáfűzésem, igaz, száraz). Arra viszont felkaptam a fejem, hogy a közelmúltban kétszer is kóstolt Kreinbacher Classic Brut mennyire jól szerepelt (96 pont, az aranyérem felső határa). Mert bennem is az a benyomás alakult ki, hogy ez most a legjobb magyar pezsgő.   Continue reading “Az arany felső széle”

Ha egy van, az már siker? – magyar pinot

A napokban belebotlottam egy remekül szerkesztett, látványosan fotografált és tartalmilag tökéletesen meggyőző libanoni borturisztikai kisfilmbe. A feleségem tíz perc után elkezdte a skyscanneren a jegyárakat pörgetni. Történelem, táj, ókori oszlopcsarnokok, gasztronómia, Baalbek és cédrusok, nyolcezer éves borkultúra, ezer méter fölötti ültetvények. Amíg forgatott a stáb, az ország éppen zavartalanul működött (ki kell fogni).     Continue reading “Ha egy van, az már siker? – magyar pinot”

Megy ez nekünk – magyar sauvignon blanc

A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.

Continue reading “Megy ez nekünk – magyar sauvignon blanc”