Ünneplő borok

A Wine Spectatornél „Az év bora” százas lista nem egyszerűen „az év legjobb borainak” a listája, hanem ráküldenek még egy best buy szűrőt és egy volumen szűrőt, amitől az egész kap egy bázisdemokrata csavart: minél olcsóbb és minél szélesebb körben elérhető, annál nagyobb esélye lesz „az év bora” címre. Nem mondom, hogy nincs benne ráció, de kevesebb félreértésre adna okot, ha ugyanez a lista „az év legfontosabb bora” vagy „az év legjobb vétele” címmel futna. Az „ünneplő borok”, reményeim szerint, pontosabban adja azt, amit ígér, de ez is egy szubjektív súlyozásokkal kialakított mild hybrid kategória: válogatás az ünnepi asztalnál nagy valószínűséggel átütő sikert arató borokból, amelyek nem kerülnek egy vagyonba, ugyanakkor esztétikus a csomagolásuk és így ajándékként is beválnak.

Continue reading “Ünneplő borok”

Barbárok dugóhúzóval

Matt Skinner (fotó: grantourismotravels.com)

Akit zavarnak a borsznobok, ne is olvasson tovább, mert itt magas fordulatszámon pörög a sznobmosdatás. Szigorúan véve, a borsznobéria rangkórságot, címkeivást, eltartott kisujjat, hosszas lögybölést, homlokráncolást, a savszerkezet és az aprószemcsés tannin emlegetését jelenti. Az eltartott kisujjat leszámítva minden vádpontban könnyű lenne rám bizonyítani a bűnösséget, de én hajlamos vagyok a sznobériát az igyekezet és az elkötelezettség jelének, a rajongás és a szakértelem előszobájának tekinteni. Az angol “fake it till you make it” elég pontosan leírja ezt a folyamatot, és ahogy milliárdosok esetében is jobb nem bolygatni az első millió megszerzésének körülményeit, úgy a borértők inaséveinek csetlés-botlását is érdemes gyorsan elfelejteni. De vajon van-e út a műértéshez, amely elkerüli a sznob-szakaszt? Létezik-e műélvezet, amit egy kívülálló ne látna affektálásnak, sznobériának, műmájerségnek? Létre jöhet-e kultúra szokatlan szokások, kifordított szavak és a haszonelvűség háttérbe szorítása nélkül? Continue reading “Barbárok dugóhúzóval”

Magyar fehér válogatott – Első kör

Egy borbarátommal beszélgetve merült fel az ötlet, hogy tarthatnánk egy osztrák-magyar örökrangadót. Volt már ilyen, valószínűleg nem is egy, a legnagyobb szabású és egyben rémálomszerűen kijózanítóról Ripka Gergely tudósított (adatvesztés miatt, már csak a mandineres beszámolót tudom linkelni), akinek őszinteségét és következetességét azóta is csodálom: gondolom, Tokaj-rajongóként ez felérhetett egy parázson járással kombinált szöges ágyas kempingezéssel, aminek az emléke örökké kísérti és beléhasít minden újabb száraz furmintnak kiosztott 7 pont után. Vagyis a papírforma nem nekünk kedvez, és borbarátom azt mondta, hogy őt nagyon is érdekelné egy ilyen kóstoló, de a magyar oldalt esélytelennek látja, ezért ő csak az osztrák szövetségi kapitányi posztot meri elvállalni. Continue reading “Magyar fehér válogatott – Első kör”

A berúgásiparnak bealkonyult

Samantha Cole-Johnson

Minden napra jut egy gyászjelentés, esik a borfogyasztás, esik, de nem kel, padlózott, rászámoltak, KO. Futószalagon gyártják a bűnbakot, önjelölt próféták ötletelnek hetet-havat. Én nem látok abban semmi rosszat, ha a bor a tartósan fogyasztott fogyasztási cikkből visszalép az alkalmiba, a köznapiból az ünnepibe, a berúgásipar agarai hátrébb szorulnak, a szódával-elmegynek meszelnek. A borkultúrát én is féltem, az alkoholizmust utálom. Continue reading “A berúgásiparnak bealkonyult”

Csaba Mesterünk

A hőskorban nagy Csaba rajongó voltam. Hogy ez mennyire nem a druszaságból fakadó részrehajlás volt, azt jól mutatja, hogy a MA legújabb inkarnációjában, azaz 2018 óta egyáltalán nem írtam Vesztergombi borokról. Szórványosan kóstoltam ugyan ezt meg azt, de az a kép rögzült bennem, hogy máig Windows 98 alatt futnak: magas alkohol és extrakt, kókuszreszelék és vaníliás porcukor, emberfaragó tannin. Ez az, amit szerettem húsz éve, és nem szeretek legalább tíz éve.

Continue reading “Csaba Mesterünk”

Let’s go Prosecco

A Parco Grotte del Caglieron

Proseccóba nem azért megy az ember, mert annyira szomjas. Én legalábbis biztosan. Nem mintha utálnám, lenézném a proseccót, de a táj, az építészeti örökség vagy a földrajzi közelség bármelyike nagyságrendekkel súlyosabb érv. Ha a bor szépsége a táj szépségének függvénye lenne, akkor Champagne labdába sem rúgna Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore DOCG mellett. A táj szépsége ugyanakkor erős korrelációt mutat a dombok és dűlők sokaságával, a lejtésszög mértékével, és ennek számszerűsíthető következményei vannak, magyarán: a szépségért nagy árat fizetnek. Continue reading “Let’s go Prosecco”