Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A napokban belebotlottam egy remekül szerkesztett, látványosan fotografált és tartalmilag tökéletesen meggyőző libanoni borturisztikai kisfilmbe. A feleségem tíz perc után elkezdte a skyscanneren a jegyárakat pörgetni. Történelem, táj, ókori oszlopcsarnokok, gasztronómia, Baalbek és cédrusok, nyolcezer éves borkultúra, ezer méter fölötti ültetvények. Amíg forgatott a stáb, az ország éppen zavartalanul működött (ki kell fogni). Continue reading “Ha egy van, az már siker? – magyar pinot”
Több, mint egy évtizede annak, hogy 2-3 havi gyakorisággal összeülünk heten egy klubdélutánra. Ennyi idő alatt minden, ami reálisan szóba jöhet – nem elérhetetlenül drága, nem beszerezhetetlenül ezoterikus – többször sorra került. Korlátozó tényező, hogy nálunk mostanáig ismeretlen fogalom volt a quantitative easing, vagyis egy kezemen meg tudom számolni, hányszor léptük át a száz eurós limitet. Így talán érthető, hogy el kellett gondolkodnom, lehet-e még valamit gurítani egy ekkora játszótéren. Continue reading “Szia Uram, húszért száz, érdekel?”
A kadarkát és a tölgyhordót régen elkönyveltem magamban összeférhetetlen párosként, de ez a sor elgondolkoztatott. Meglepően jól jöhet ki egy rövid-középtávú érlelésből a fát látott verzió, amint a lenti példa is bizonyítja, és kétségeim vannak afelől, hogy tartályos érleléssel megközelíthető ez az eredmény. Erre ugyanakkor pár év múlva visszatérhetünk, a tesztalanyok már a borhűtőben pihennek… Continue reading “Hét kadarka”
Jancis Robinson udvari költője, Tamlyn Currin két termelői champagne bemutatót is végigkóstolt. A beszámolóból én három pontot mazsoláztam ki. Az első, hogy megkerültek az elveszett fiatalok: “… ami feltűnő és örömteli volt, az a résztvevők átlagéletkora. A világvége-prófétáknak, akik szerint a Z generáció és a milleniálok már nem isznak bort, van egy fontos hírem: isznak, méghozzá termelői champagne-t. Londonban legalábbis”. Continue reading “Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne “
Szigorúan kínálati oldalról, szigorúan önérdekből végzett piackutatásom legutóbbi részeredménye: két kiváló magyar riesling és hosszabb kihagyás után, két német asszaszin. Gyorsan szögezzük le, nálam kettős a mérce: ha magyar vagy, a német alap megugrásának is felállva tapsolok, ha német vagy és elmarad a csoda, örökre elfelejtelek. De ha fejben kivonom a lejtést a pályából, akkor is igaz marad: az elmúlt hónapban akadt magyar, amit szívesebben ittam, mint echte németeket (a kettő, az már több).
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott már november végén beaujolais nouveau-t és hasonlókat kortyolgatva, hogy ezeket a kirobbanóan friss borokat szívesebben fogyasztanám a jó idő beköszöntével, tavasz derekától, mintsem a testes vörös főszezonban. Újborokat azonban néhány hónapon túl tartogatni nem célszerű, legalábbis ezt igyekszik az ember fejébe sulykolni a boros szakirodalom, és ezt általános szabálynak magam is elfogadom – még ha tudnék is ellenpéldákat felhozni. Continue reading “Nyári vörös – Sebestyén Indigó Zweigelt 2023”
Mielőtt megválaszolnám a kérdést, egy gyors fejtágító azoknak, akik átaludták az elmúlt 5 évet vagy tokaji furmintot bottal sem piszkálnának meg. A Gizella név mögött Szilágyi László, a Balassa mögött Balassa István rejlik. Emberileg jó barátok, szakmailag rokonszellemű újítók. Mindkét bor az ihatóbb tokaji száraz (értsd: könnyebben csúszik) törekvés jegyében született és ebben a kategóriában etalonnak számítanak. Continue reading “Mi történik, amikor a Gizella Gizella találkozik a Balassa Balassával?”
A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.
Kaptunk a Heimann-családtól egy kartonnyi Barbárt, négy szakállas veteránt és két bébibarbárt. Mindig jó érzés arra gondolni, hogy valahol, valakit érdekel a véleményünk, aztán ahogy közeledik a kóstolás napja, eluralkodik a vizsgadrukk és a balsejtelem. Ezúttal azonban nem paráztam, a 2019-est vagy féltucatszor kóstoltam, tucatnyi barátomnak ajánlottam, soha nem hozott szégyent a fejemre, vagyis általános lebőgéstől nem tartottam. Continue reading “Nagy bort készíteni a legkönnyebb, ezért sikerül olyan ritkán – Heimann Barbár 2016-2021”
You must be logged in to post a comment.