Borok a hiperből – Bodri, Kovács és Lánya, Günzer

Az alapok, 1500 forint környéke. Négy vörösből két felejthető, egy korrekt és egy lenyűgöző – ez még talán jobb is találati aránynak, mint ahogy általában sikerül kifognom.Kovács és Lánya Cabernet Franc 2017 (Felső-Magyarországi borrégió) egy meglepően testes bor 1200-ért (Auchan), aki mindenekelőtt a koncentrációt keresi, az valószínűleg elégedettebb lesz vele, mint én voltam. Nyitás után állatos, és kiszellőztetve sem a tisztaság jut eszembe róla – a kontúrok, a fajtajelleg elmosódott, íze rusztikus a bárdolatlan, kissé kesernyés cserektől, az emelkedett alkoholtól. Inkább 3 pont, mint 4 (78/100). Az Aldiban beszerzett Günzer Tüchtig 2017 (Villány) portugieser és kadarka házasítása, ami, ha nem tévedek, tradíció volt egykor. Rövid, egyszerű, ámbátor kellemes ivóbor, oportósan, bár mérsékelten állatos-kesernyés aromatikával, amire azért néhányan érzékenyek. Eléri a 4 pontot (80), 1400 forintot én sokallok érte, máshol egyébként még drágább.

[envira-gallery id=”1289″]

Bodri Kékfrankosból két évjáratot találtam polcon a Lidlben, az egyiktől leesett az állam, majd visszamentem a másikat is kipróbálni. Kezdjük utóbbival: a 2017-es tavaly díjat is nyert,  nemzeti borkiválósággá avanzsált, vagy ilyesmi. Nyitáskor fülledt, levegő, levegő és még több levegő kell neki. Nagyon lassan, de teljesen kitisztul, végül egy alap cotes du rhone-re emlékeztető bort kapunk – nem látott hordót, részben ez lehet a magyarázat. Borókásan kesernyés aromák, telt korty, összességében kellemes. Kissé talán fénytelen, úgy sejtem, fél éve még gyümölcsösebb és szebb lehetett. 4,5 pont (83/100), korrekt (Lidlben kifutott/kifutóban, 1300, máshol 1500 Ft).

A 2018-as más pálya. Megjegyzendő, hogy most lehet a legszebb formájában – ami egy alap, azonnali fogyasztásra szánt bornál tökéletesen rendben van -, a primőrös gyümölcsfázis múlásával (a prognózisom nyár eleje) aligha lesz képes ugyanezt nyújtani. Jelen állapotában lehengerlő, a gyönyörű, élénk rubin színtől a vibráló, virágos, ibolyás-áfonyás illaton át a játékos, könnyed ám felettébb intenzív ízig. Makulátlanul tiszta, hibátlan arányú és zamatos, ráadásként pedig egy kis syrah-s/feketeborsos pikantériával is szolgál. Best in class. 5-5,5 pont (85-86/100), 1300-ért ugyanúgy best buy, mint 1500-ért (a Lidlben már csak hébe-hóba találni, de a jó hír az, hogy mennyiség van belőle, számos forgalmazóval, és a 2018 most váltja polcon a 2017-eseket).