A pincelátogatásokat a rendezvényekkel együtt elfelejthetjük egy időre, de hogy valami pozitívat próbáljak keresni ebben a szorult helyzetben: bölcs döntésnek bizonyult nem halogatni – a jó időre várva, például -, hanem január végén nyélbe ütni a borvidéki túrát. Egy darabig nem megyünk, az biztos.
Bodriék és Heimannék után Villány felé vettük az irányt a következő reggelen, pontosabban Kisharsányt céloztuk meg, ahol is a Vylyan és Ipacs Szabó István várt minket. Népszerű célpontnak bizonyult a birtok, Fiáth Attila is épp ekkor jelentkezett be barátaival egy látogatásra, így népes csapatot nyílt Istvánnak lehetősége szórakoztatni.
Így talán könnyebb átlátni a pincészet igencsak széles szortimentjét: classicus, prémium és válogatás borcsalád.
Érlelő pince, mindenféle származású (magyar, francia és amerikai tölgy) és méretű hordókkal.
A pinot noir áldozatul esik a kínálat racionalizálásának, és bár nekem jó emlékeim vannak róla, helyes döntésnek tartom a lépést. A kékfrankos viszont mindenképpen marad.
Nagy hírverést nem kapott még a legutóbbi villányi kezdeményezés, a Red, ami egy fiatalos iskolázású portugieser alapú házasítást takar, pedig kellemesek a borok.
Talán az egyetlen villányi csókaszőlő. A kedvencem volt a kóstolt borok közül, teljesen eltér a többi bor karakterétől, nem utolsósorban a hordózás is kevésbé hagyott nyomot rajta, ami előnyére válik.
Ki gondolná, de pet nat is készült már a Vylyannél. Ugyan csak házi kísérlet, de örültünk, hogy megkóstolhattuk.
You must be logged in to post a comment.