Nem kell túlbonyolítani – Ikon Rajnai Rizling 2019

Az előítéleteknek rossz sajtója van. Érthető okokból. De létezik egy olyan megközelítés is, hogy az előítéletek a gondolkodás nyelvének rövidítései, amelyek nélkül gyámoltalanok, körülményesek és végzetesen lassúak lennénk. Amikor az Ikon Borászat első borai piacra kerültek, megkóstoltam a sokak által dicsért Evangelista Cabernet Franc-t, elkönyveltem, hogy a kakaópor aránya az erjedt szőlőléhez viszonyítva riasztóan magas, és soha többé nem ittam Ikon-bort. Lehet, hogy ezzel többet veszítettem, mint amennyit nyertem, de ennek tisztázására belátható időn belül nem készülök nagyobb energiákat mozgósítani.

Most mégis megkóstoltam egy Ikont. Az történt ugyanis, hogy felszálltam a riesling-vonatra, onnan meg, ugye, nincs kiszállás. A hétköznapi riesling-fogyasztás azonban nem fenntartható pálya, ezért a kánikulában olcsóbb alternatívákkal próbálkozom. Az Ikont azért mertem megkockáztatni, mert a specifikáció szerint öregtőkés, acéltartályos, maradékcukros és józanul árazott. Kivételesen bejött a számítás.

A címke egy tehetséges általános iskolás esztétikai érettségének és kivitelezési tudásának felel meg, de koncentráljunk a belbecsre! Annyiszor hallani, hogy nálunk túl meleg van a jó rajnai rizlinghez, hogy én is kezdtem elhinni, hogy extra erőfeszítés és fagyzúgos terroir nélkül esély sincs a savak és a ropogós gyümölcs megmentéséhez. Ki tudja, hogyan, de a Balaton déli partján, löszben, agyagban mégis sikerült. Az Ikon-féle megoldás, kellően behűtve, hibátlanul hozza a Tesco Finest Mosel világát.

A hűtött acéltartály alapból jobban áll a rieslingnek, mint a fakabát. Magával ragadó, hűvös szőlő és őszibarack illat, amihez mézdinnye és lime csatlakozik. A korty is gazdagon gyümölcsös, vibrálóan eleven és dinamikus, sűrűszövésű és hosszú. Technológiailag imponálóan magabiztos, sehol egy gyanús folt vagy zavaró kiszögellés. Használati utasítás csak annyiban kell hozzá, hogy hőre lágyul, vagyis érdemes a szokásosnál hidegebbre hűteni. 10 ˚C alatt a 10g maradékcukor észrevétlenül feloldódik, és csúszik, mint a vöcsök (vagy a pinty?).

5-6 pont és 1950 Ft. Jó vétel. (Nem jobb, mint a Tesco Finest Mosel, de sokkal jobb, mint a hordós magyar kísérletek. Végre egy németet magyarra cserélhetünk, ordító részrehajlás nélkül.)

One thought on “Nem kell túlbonyolítani – Ikon Rajnai Rizling 2019

Comments are closed.