Magyarország legjobb vörösbora

Amikor belelapoztam az Auchan őszi borkatalógusába, két dolog szúrt szemet, az egyik, hogy a Master of Wine-ok Magyari Bélája itt is megvetette a lábát, a másik, hogy az általa vezetett zsűri szerint 2020-ban Magyarország legjobb vörösbora a 2015-ös Bock Ermitage Cuvée. Az utóbbi lepett meg jobban. A soha senki által nem dicsért, örökös céges ajándék, amit aztán vendégségekben passzolnak el újra meg újra, és így tartanak örök körforgásban?

Gondolkodtam, honnan lenne érdemes megfogni a témát. Az első ötletem az volt, hogy vajon mit mond ez a mai magyar borászat helyzetéről. A második, hogy mit mond a mai magyar felsőbb ízlésről. Az első megközelítéssel az volt a bajom, hogy egy percig sem tudtam komolyan venni, hogy ez lenne a legjobb magyar vörös. De ennek a zsigeri vagy művelt zsigeri megérzésnek – hogy mondják magyarul, hogy ’educated guess’? – az alátámasztásához egy talicska pénzt kellett volna elköltenem. A második megközelítést termékenyebbnek és pontosabbnak tartottam, de ennek vizsgálatához tudnom kellett volna, hogy miből választottak, azaz kik kerültek az élmezőnybe és kik szorultak az alvégre. Ennek finanszírozása is meghaladta volna lehetőségeimet és valószínűleg az elszántságomat.

Maradtam a gyors és gazdaságos megoldásnál. Vettünk az Auchanban egy palackkal 2700 forintért, és illő tisztelettel és türelemmel három napon át kóstoltuk. Milyen előítéletekkel közelítettem hozzá? A hajdani Gault&Millau nagyteszteknek köszönhetően tudtam, hogy a Bock-borok jobbak a hírűknél. Az Ermitage egy középkategóriás villányi, ahol van arra esély, hogy a hordót, az extrakciót, az érettséget ne vigyék túlzásba, vagyis lehet a zsánerem. Végül, a zsűri választása is adott okot bizakodásra, hiszen ilyen eredmény csak vakon születhet – sem Fiáth Attilát, sem valamelyik érdemdús szomeliét nem látom magam előtt „kedvencem a Bock Ermitage” kitűzővel virítani. Ugyanakkor persze az Ermitage egy mindent-bele házasítás: cabernet sauvignon, franc, merlot, pinot noir, portugieser, syrah – gazdasági megfontolásokon kívül, nem tudom, hogy mi szólhatna ilyen összetétel mellett. És még soha senkit nem hallottam ezt a bort méltatni.

Alapvetően ez egy teljesen vállalható és élvezhető bor. Az érlelés jól érezhető: az illatban már avaros, gombás jegyek is jelentkeznek, a hordó, a savak, a tannin jól integrált. A test közepes, súlyra, jellegre nem áll távol egy ezredfordulós egri bikavértől (amikor még a cabernet-alap uralkodott). Az átlagnál komplexebb, nincs benne semmi tolakodó, jól iható. Amennyiben a “legjobb” felől közelítünk, akkor két hibája van: a magas alkohol és a túlzó kesernye. Kissé olyan benyomást kelt, mintha egy nagyon érett cabernet-t (16% alc.) próbáltak volna visszahozni a normalitásba, és savasabb fajtákkal “higították” fel. A kesernye – tapenád, gyomorkeserű – megítélése ízlés kérdése, én jobban szeretem, mint az édes, vaníliás utóízt, de egy igazán jó bortól ez sok.

6 pont, 2700 forintért jó vétel, 3600-ért már nem annyira.

Hogyan nyerhetett? Én az érleltségre gyanakszom: jó korban van, és ez előnyt jelenthetett a frissen piacra került borok mezőnyében. Amennyiben persze kiderülne, hogy voltak még bőven 2015-ösök a versenyen, akkor máris megdőlt a tételem (az mindenképpen ellenem szól, hogy a 2015-ös Bock Cuvée is szerepel a Top 100-ban).

Szélesebb kitekintéssel “Magyarország legjobb vörösbora” egy közepes rioja crianza minőségi szintjéhez közelít, amit Nyugat-Európában minden második szupermarketben árulnak 5-7 euróért.