Schieber egyszer okozott már meglepetést, de egy pozitív tapasztalat kevés lett volna a költségvetési fegyelem lazítására, a meggyőzéshez kellett még a Pécsi Borozó vagy a Pannon Borbolt (ezeket mindig összekeverem) lelkendező recenziója is.
A kissé sükebóka név a korábbi évjáratok címkéjén az alábbi kifejtést kapta: “Alkimista kifejezés, amely procedura során alászállunk önmagunk mélységeibe, hogy ezáltal tökéletesedjünk”.
Nem az, aminek reméltem. A felületes szemlélő megtévesztésére kétségtelenül alkalmas. Első blikkre meggyőzően hozza a kigyúrt délvidéki bordóit, aztán ahogy ráfókuszál a szemünk, eloszlik az illúzió. Hasonló testalkat, hasonló arcszerkezet, rá is játszik, de ez nem Sylvester Stallone, csak egy profi dublőr.
Nyitáskor az illat sötét, földes, szójaszószos, aztán előnytelen metamorfózison esik át: zöldséges, kámforos jegyek tűnnek fel, végül kátrányos, égett cukros illatnál állapodik meg. Nem kellemetlen, nem is felemelő. Kóstolva van súlya, de ennek a súlynak nincs aranyfedezete, mintha ráadták volna (tanninporral hízlalt régi villányiak jutottak róla eszembe). Bár az egyensúly nem rossz, a bor távolról sem harmonikus: savanykás és kesernyés áramlatok zavarják meg az édes, érett alapmotívumot. Önmagában kóstolva jólsikerült utánzat, ám a Szeleshát November mellett kínosan művinek hatott.
5 pont, ha gyorsak vagyunk, 4, ha napokig szöszölünk vele. 3000 Ft.
You must be logged in to post a comment.