Minden bornemzetet a maga fajtái tettek naggyá, de idegenek sohasem – 2. rész

Ehhez a teszthez már írtam egy beharangozót, ahol a módszertannal bíbelődtem. Mielőtt rátérnénk a lényegre, ami ezúttal nem biztos, hogy valóban a lényeg, még egy kérdést érdemes megvizsgálni: Miért kellene nekünk a hagyományos fajtáinkra hagyatkozni? Akinek a hagyomány önmagában érték, az a következő két bekezdést nyugodtan átugorhatja.

Én két olyan érvet tudok felhozni, amelynek magyarázó ereje is van. Az első, hogy a hagyományos fajták végigmentek egy hosszú kiválasztódási folyamaton, évszázadok alatt kiderült róluk, hogy alkalmasak az adott borvidéken gazdaságos gazdálkodást folytatni, szemben más fajtákkal, amelyek mennyiségi vagy minőségi okokból kirostálódtak. A második, hogy a nemzetközi fajtákból készített borainkra külföldön a kutya sem kíváncsi (illetve éppen annyira, mint amennyire mi vagyunk kíváncsiak egy bolgár vagy szerb cabernet sauvignonra), ezzel szemben az „őshonos” fajták sorra megkapják a 15 perc hírnevet, és aki élni tud vele – l. osztrák zöldveltelini -, az megkapaszkodhat a nemzetközi másodosztályban.

Az első érvet gyengíti, hogy a filoxéra-vész évszázados hagyományokat szakított meg, nemcsak nulláról kellett újrakezdeni, de erősen korlátozott volt az a fajtakör, ami oltványként rendelkezésre állt az újratelepítéshez. A második érvet erősíti, hogy a belföldi fogyasztó is inkább csak addig kíváncsi a magyar chardonnay-ra, amíg az eredetit meg nem ismeri, onnantól kezdve csak az árelőny terelheti vissza a hazaihoz. (Gyorsan tegyük hozzá, hogy mindez a mi 5 százalékos buborékunkra igaz, az ún. „minőségi borfogyasztóra”, aki nem 93 eurócentet ad 1 liter borért (ennyi most a magyar export átlagértéke).)

De lássuk a borokat! Kóstolótársaim ezúttal semmit nem tudtak a borokról, az eredeti koncepciót leszámítva. Őszintén szólva, az én szemszögemből a kiindulási pont – mindenki mindenki ellen – teljesen elhibázott, hiszen egy kiváló juhfark pocsék lenne chardonnay-nak és fordítva (aki a terroir mindenhatóságában hisz, az meg bizonyára azt mondaná, hogy egy kiváló somlói pocsék lenne tokajinak és fordítva). A játék kedvéért ezt most zárójelbe tettük és próbáltunk valami magasabb, elvontabb minőség jegyében értékelni. Meglepően tanulságos és izgalmas feladatnak bizonyult.

A borok a kóstolás sorrendjében:

Fekete Zsolt Csopaki Olaszrizling 2007

Az ünnepi nyitány. Továbbra is csúcsformában. (Természetesen nem volt része az összehasonlító tesztnek.)

Tornai Top Selection Juhfark 2019

Nem kóstoltam korábban. Azért került be a válogatásba, mert a Balaton Legjobb Fehérbora lett és juhfark nélkül nincs teszt. A korábbi Top Selection borok alapján arra számítottam, hogy ez egy tömör, hordóval jól megtámogatott anyag lesz. Szégyen ide, szégyen oda nem ismertük fel, hogy juhfark, nem ismertem fel, hogy Tornai. Az illat vonzó, a prímet a botritiszből fakadó sárgabarack viszi. A test alig közepes, a kortyközép úgy siet el mellettünk, hogy észre sem vesszük, a lecsengés enyhén savanykás. Az összbenyomás tetszetős, fiatalos, ám ha a körmére nézünk, kiderül, hogy egyszerű lélek, a sav integrálatlan és a lecsengés savanykás. 4200 Ft

Szepsy Tokaji Furmint 2017

Nem kóstoltam korábban, de ha a legjobb borokról van szó, akkor illik egy Szepsyt is szerepeltetni a sorban. Illik, de mi most néhány évre felmentést kérünk. Finoman szólva, nem tarolt a közönségszavazáson. A többség furmintra tippelt – ahogy az előző bor esetében is. Azt pedig, hogy a furmintot tölgyfával házasították, mindannyian eltaláltuk. Fő díszítő jegye a pörkölt mogyoró és az égett gyufa. Az anyagot nem spórolták ki belőle, de a különböző komponensek négy évvel a szüret után is kiszorítósdit játszanak. A lecsengés cseres, húz, szárít. 50% szőlő, 50% fa. 8000 Ft

Figula Sóskút Olaszrizling 2019

Mindenki felsóhajtott, megkönnyebbülten. Illatos, ízes, kerek. A sok gyümölcshöz, finom sósság és mandulás fanyarság társul a lédús kortyban. A botritisz jelenléte ugyan eltéveszthetetlen, ám nem nyomasztó. Nem a legmélyebb bor, de tetőtől talpig csinos. Magunk sem értettük, végül hogyan csúszhatott le mindenkinél a dobogóról. 3750 Ft

Somlói Apátsági Pince Juhfark 2018

Eredetileg egy SAP Traminit szántam a sorba, de az dugós volt, a lopakodós fajtából. Ez baráti segélynyújtás keretében csúszott be a keretbe. Volt bennem némi félsz és főleg kíváncsiság, hogy mit kezdünk a félszárazsággal. Most már tudom: fennakadunk (másodszor is). Továbbra sem értem, hogy 12 gramm maradékcukorral és 8 gramm savval hogyan tud ennyire édes lenni. Egy édes szamorodni tesztben kevésbé lógott volna ki. Persze szupervonzó, de hol van a terroir, a fajta, a lágy trillák, a tarka képzetek. Nincs az a termőtáj, amit kellő mennyiségű botritisszel és cukorral ne lehetne felülírni. Ceterum censeo: legyen örökre átkozott a parafa és TCA bűnben fogant násza! 5500 Ft

Villa Tolnay Panoráma Zöldveltelini 2019

Megosztó bor. Parázs vitát váltott ki, hogy legtöbbünknél miért szorult ki az első háromból. Az illat gyógyszeres, almás, citrusos, a korty telt és dinamikus, a sav vibráló és integrált, de a lecsengésben az almasav túltolja. Szerintem jó bor, ám nem éppen behízelgő és kérdés, hogy milyen irányban indul el. Én óvatosan optimista vagyok. 5550 Ft

Kősziklás Sauvignon Blanc Battonage 2020

Az egyetlen bor, ahol a fajtajelleg azonnal fejbe kólintott. Kellemes, hibátlanul elkészített bor. Semmit nem bíz a fantáziánkra. (Nekem a 100-pontos Nyakas Chardonnay legendája ugrott be, amikor a visszafelé számláló bíráló halad sorban az értékelési szempontokon és úgy érzi, nincs miért pontot levonnia. Aztán megnéztem, hogy hogy is volt ez a legenda és persze teljesen másként (az én fejemben amnézia és fantázia együtt írják a múltat)). 3000 Ft

Pannonhalmi Főapátság Prior Rajnai Rizling 2020

Nem hozza azt a kristálytiszta gyümölcsös (vagy éppen petrolos vagy éppen termálvizes) echte német riesling figurát, de azért a többség kiszimatolta, hogy mi lehet a fajta. Lendületes, elegáns, izgalmas. Fölényesen nyerte a tesztet (és az Elsőként Kiürült Palack trófeát is elvitte). 5000 Ft

Szászi Badacsonyi Kéknyelű 2020

Kedves, ám kissé erőtlen. És egyszerű. Viszont egyéniség. Sem díszítő jegyeiben, sem arányaiban, sem a sav jellegében nem hasonlít más fajtákra. 3200 Ft

Etyeki Kúria Chardonnay 2019

Le a kalappal. Egy pedigrés chablis árnyékában sem került árnyékba. Kulturált, kerek, mozgalmas, ízgazdag, hosszú. Ennyi pénzért ajándék (és nem először). 2850 Ft

Szent Donát Márga 2017

Fura egy szerzet. A kisujját sem mozdítja, hogy szeressük. Szerintem mély, izgalmas, értékes bor, de inkább szaga van, mint illata. Szép, lédús és tágas korty, sós jelleggel. Vakteszten, borversenyen labdába nem rúg, lassabban kóstolva azonban emlékezetes élmény. 3400 Ft

Domaine Lavantureux Chablis 2019

Intenzív, elegáns, életerős bor. A kortyközép igazán tömör. Az illatban kamilla, sárgadinnye és lime. A lecsengés kissé szárít. Nincsenek különutakon járó elemei. A legjobbak közé tartozott, de nem emelkedett ki a mezőnyből (nálam éppen lemaradt a dobogóról). 8000 Ft

Gizella Barát Hárslevelű 2019

Finom és harmonikus. Sokadszorra sem okoz csalódást. 4000 Ft

A mi sorrendünk (1. hely 3 pont, 2. hely 2 pont, 3. hely 1 pont):

Pannonhalmi Főapátság Prior Rajnai Rizling 2020 – 17 pont; Gizella Barát Hárslevelű 2019 – 9 pont; Domaine Lavantureux Chablis 2019 – 8 pont; Etyeki Kúria Chardonnay 2019 – 5 pont; Szászi Badacsonyi Kéknyelű 2020 – 2 pont; Kősziklás Sauvignon Blanc Battonage 2020 – 1 pont.

Az eredmény alapján elmaradt az áttörés, de simán lehet, hogy ez a rajnai rizling bűne/érdeme vagy egyszerűen a mi ízlésünké. Számomra két fő tanulság adódott: az egyik, hogy a „hazai” fajták általánosságban durvábbak, mint a „vendégek”, a másik, hogy a jó magyar fehérek vannak olyan jók, mint egy elég jó chablis. És pusztán azért, mert chardonnay-ből vagy rajnai rizlingből jobb bort lehet készíteni, mint kéknyelűből vagy furmintból, nekem eszem ágában sincs lemondani a változatosságról.

Tipikus „first world problem”, de én csapásként élném meg, ha valaki azt mondaná: „Nevezd meg a kedvenc borodat, de jól gondold meg, mert életed végéig nem ihatsz más bort!”. Akkor sem lennék sokkal vidámabb, ha azt mondaná, hogy nevezzem meg a kedvenc fajtámat, mert életem végéig nem ihatok mást. A kalandozás, a felfedezés, a szabadság, a vele járó kudarcok és sikerek, kockázat és nyereség nélkül a bor csak egy innivaló lenne, nem egy sokunkat izgalomban tartó kozmosz.