Mikor ittál utoljára 100 pontos bort?

Én a tavalyi Drop Shop Portfólió Bemutatón. A pincevakság és annak alesete, az ültetett mesterkurzus csapdáit figyelembe véve, persze lehet, hogy nem volt az több, mint 97, de a mi 10-pontos rendszerünkben ez legfeljebb kerekítési hiba, no, meg én sem vagyok olyan éles kés, hogy julienne-re vágjam a paraszthajszálat.

Kóstoltam már néhány 100 vagy 99 pontos bort és az élmény soha nem volt 99 vagy 100 pontos. Lehet ebben egy adag szorongás – színről-színre látni a nagy ő-t -, egy adag szabadságvágy – nekem ne mondja meg senki, hogy mi a tökéletes -, és persze saját indiszponáltságom: mivel ezek a kóstolások szinte soha nem hazai pályán történnek, mindig fennáll annak veszélye, hogy befogadóként – fiziológiailag/mentálisan – messze elmaradok a 99 vagy 100 pontos énemtől.

De bűn lenne szó nélkül elmennem amellett, hogy egyik kedvenc fajtám, kedvenc borvidékem legendás képviselője – dzsenziknek: ikonikus – megjelent Magyarországon. Zárójeles megjegyzés: nem csak a Rioja Alta debütált nálunk, hanem a másik őskövület, a Lopez de Heredia is, a Drop Shopnál nagyságrendekkel nagyobb vízkiszorítású Bortársaságnak köszönhetően. Gyorsan hozzá kell tennem, hogy a Lopez de Heredia számomra inkább kulturális féreglyuk és helyszíni élmény, mint rajongást kiváltó borok forrása.

Rioja, sokak szerint, a magas minőséget legolcsóbban adó borvidékek egyike. Fenntartható-e ez az állítás egy majdnem 100 ezer forintos bor fényében? A sajátos magyar viszonyokból adódó árképzést elfogadva, nézzük meg, hogy boltba-be/polcról-le alapon mennyiért juthatunk hozzá egy 100- vagy közel 100-pontos palackhoz?

Kezdjük a felső végen. A 2015-ös Petrus 3,5 millió forint. Mellette a 2015-es Latour igazi best buy a maga 440 ezer forintos árával. A 2019-es Masseto 460 ezer forint, igaz, hogy négyévesen még aligha kész a fogyasztásra. A 2019-es Sassicaia nem csak majdnem, hanem pontosan 100 pontos és már-már gyanúsan olcsó: 120 ezer forint, (nem elhanyagolható hátrány, hogy egy évtizedet biztosan várni kell még a bontással (cabernet sauvignon)). A Rioja Alta 890 Gran Reserva 2010 megüti a százat, illetve erősen konvergál hozzá (Guía Peñin: 100; Decanter: 98; Tim Atkin: 98; Robert Parker: 97), és a korával kombinált árat tekintve messze a legjobb opció, ha most azonnal meg akarjuk tudni, hogy milyen lehet borban a tökéletesség.

Tényleg, milyen egy százpontos bor? Angol nyelvterületen az értékelés négy fő szempontját egy könnyen megjegyezhető betűszóban összegezték: BLIC = balance + length + intensity + complexity (egyensúly, hossz, intenzitás, összetettség). Kis csalással magyarul is összezsugorítható BLIK-re: balansz + lecsengés + intenzitás + komplexitás. Megfontolásra méltó értelmezési keret, de van legalább két további szempont, amit én semmivel sem érzek kevésbé fontosnak: tipikusság és izgalom. A tipikusságról itt írtam, az izgalom talán nem igényel kifejtést.

A 2010-es Rioja Alta 890 Gran Reserva egyensúlyban: 10, lecsengésben 9, intenzitásban 8, összetettségben 9, tipikusságban 10 és izgalomban 5 pontos bor. Engem egy olyan dolog fogott meg benne a leginkább, ami egyik értékelési kategóriába sem szuszakolható bele: a szövet bársonyossága, a varratmentesség, a simogató tannin. Ezzel persze nem akarom azt állítani, hogy az elomlik-a-szádban élmény elengedhetetlen alkotóeleme a 100 pontos bornak, vagy, hogy valamiképpen magasabbrendű lenne, mint a ropogós vagy a felvillanyozó.

Sarah Jane Evans MW, aki angol nyelvterületen az egyik legmagasabban jegyzett spanyol szakértő és egészen mulatságos címek birtokosa (Gran Orden de Caballeros del Vino, Dama de Albariño és Dama de Solear, valamint ő az Academy of Chocolate alapítója) ezt írja róla:

„Nehéz elfogulatlanság nélkül közelítenem hozzá, mivel a 890-es az egyik örök kedvencem, és a 2010-es évjárat különösen szép lett. (…) A nagy rioják esszenciája, roppanó cseresznye, karácsonyi fűszerek, mocaccino, bársonyosan telt és kerek.”

Ja.

[A táj forrása: https://alma.sg; a címke forrása: https://sg.cruworldwine.com]