Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
100 pontos bort kóstolni mindig csalódás. Kész szerencse, hogy ritkán kerül rá sor. De nehogy azt higgyük, hogy 99, 98 vagy 97 pontos bor esetén jobb a helyzet (nem mintha ez gyakrabban fordulna elő). Az egyik magyarázat, hogy rajtunk kívül mindenki hülye (aki nem, az le van fizetve). A másik, hogy bennünk van a hiba. Az első magyarázatot illik visszakézből elvetni, pedig szorult bele igazság. A másikat illik elfogadni és a pszichés okokat felszínre hozni.
„35 éve dolgozom a borbizniszben, de legtöbben valószínűleg a netről ismernek, ahogy palackokkal ugrálok sokat szenvedett producerem, operatőröm, alkotótársam és fiam, Fred kamerája előtt. Halál komolyan veszem azt a feladatot, hogy mindenkivel megosszam a jó borok felfedezésének örömét. Rengeteg lőrét és lefolyó szökevényt kellett megkóstolnom, hogy megtaláljam azokat a borokat, amelyeket szívesen iszom, és remélem, ti is. Szóval, ki a dugóval, le a csavarzárral, kalandra fel! Egészségünkre!”
Sokat olvastam róla és nem így képzeltem el. A kritikákból annyit szűrtem le, hogy kiemelkedően jó bor és gyakorlatilag színtiszta garnatxa. Az első meglepetés – magam sem tudom, miért nem örömteli -, hogy sokkal riojább, mint vártam. A második meglepetésről majd a hajtás után.
Amióta jártam San Sebastianban, bocsánat, Donostiában, azóta folyton szem előtt vannak a baszkok. Ők az én indiánjaim, akiknek, szemben a kajova-apacsokkal, sikerült a gyarmatosítás előtti formájukat átmenteni az Optimus korszakába: egy vagon EU-s támogatással kistafírozva leszálltak a terrorizmusvonatról és a balkonról zászlólógatás feladása nélkül átnyergeltek a jólét vonatra (fun fact: Baszkföld Spanyolország leggazdagabb régiója). A baszkok Európa utolsó őslakosai, legalábbis a baszk az utolsó nyelv, amely túlélte az indoeurópai inváziót. Az utóbbi néhány évtized neves „spanyol” focistáiból mazsolázva képet kaphatunk a baszk nyelv egyediségéről: Andoni Zubizarreta Urreta, Andoni Goikoetxea Olaskoaga, Gaizka Mendieta Zabala, Aitor “Txiki” Begiristain Mujika. Számtalan ismert riojai borászat van baszk kézben (Rioja Alavesa a baszk oldal), többek között a Remelluri, amelyet 1967-ben vásárolt meg a Rodríguez-család (a Remelluri nemcsak kő/malter alapon a legősibb riojai borászat – a főépület a XIV. századból származik -, hanem írásos említésben is ők az elsők (1596)). Continue reading “Szárnyas tájvadász – Telmo Rodríguez”
Én a tavalyi Drop Shop Portfólió Bemutatón. A pincevakság és annak alesete, az ültetett mesterkurzus csapdáit figyelembe véve, persze lehet, hogy nem volt az több, mint 97, de a mi 10-pontos rendszerünkben ez legfeljebb kerekítési hiba, no, meg én sem vagyok olyan éles kés, hogy julienne-re vágjam a paraszthajszálat. Continue reading “Mikor ittál utoljára 100 pontos bort?”
A címet a roppant idióta brit sorozattól loptam – Little Britain -, amit valaki valahol Angolkáknak fordított, utólag is elismerésem. Amikor elkezdtem összemazsolázni a mezőnyt, meg sem fordult a fejemben, hogy a fáklyás menetet majd vesszőfutás sprintek fogják megszakítani. Megfizethető spanyolokkal igazából csak egyszer égettem meg magam, annak is van vagy tíz éve: a kezdeti sikerektől elbizakodottan belenyúltam a Decantalo gettónegyedébe – 4-6 eurós borok alig hihető pontszámokkal -, és akkor azért megjegyeztem magamnak, hogy nem mind krémes, ami spanyol (azt már tudtam korábban, hogy a pontos labdával zsonglőrködő tibibácsikkal ajánlatos lenne csínján bánni, mégis felnyergeltem a szopórollert). Continue reading “Spanyolkák”
Amióta az első Búvár zsebkönyveket megkaptam, bennem mindig nagy lángon lobogott a gyűjtőszenvedély. Hatéves korom óta katalogizálok, rangsorokat állítok fel, mérlegelem az elérhetőséget, és persze álmodozom arról, hogy milyen lenne, ha az elérhetetlen is az enyém lenne. A borokat, sajnos, úgy gyűjtöm, hogy nem keletkezik látható gyűjtemény, de katalógus az van, sőt, nyilvános, és valamilyen szinten ez az én Búvár zsebkönyvem. Continue reading “A leforrázott búvár – érett rioják”
Papíron rioja, de köszönőviszonyban sincs a szokásos stílussal: ez inkább a garnacha édes gyümölcse, mint a tempranillo klasszikus szerkezete. Rioja-alsó (Rioja Baja) – ahol a borászat található – klimatikusan és fajtaösszetétel tekintetében is közelebb esik Navarrához, mint az „igazi” Riojához (Rioja Alta & Alavesa). A Vendimia szénsavmacerált primőrként kezdte karrierjét, de mára megkomolyodott. Continue reading “Édes kis bűn – Palacios Remondo La Vendimia 2017”
You must be logged in to post a comment.